Tényleg hosszú volt az út. Körülbelül egy hétig mehettek. A vége felé Shippou, Miroku és Sango Kirara hátán pihent, Kagomét pedig Inuyasha vitte.

Mikor beértek az egyik hegytetőn lévő faluba, pihenni sem volt idejük. Több száz, talán ezer démon lepte al a kis települést. Tűz és emberek holtteste volt mindenütt. A szörnyek észrevették a csapatot. Mind támadásba lendült.

Inuyasha kirántotta a kardját. Sebesen ugrált a szörnyek között, fürgén lecsapva, ahova csak tudott. Sango bumerángja is sok ellenséges testet kaszabolt szét. Kirara is megadta a módját. Shippou inkább hátrébb vonult. Ő már az úton megmondta: "Lelkileg teljes mértékben támogatni foglak titeket, de ennyi. Ezzel kell beérnetek." Ezt teljesítette is egy fa mögött. Miroku a botját használva támadt. A fekete lyukat nem használhatta, mivel nem lehetett tudni a nagy tömegben, hogy vajon nem egyik társát szippantja-e be. Kagome távolharcot folytatott. Nyilak tömkelegét lőtte ki, amibe valószínűleg teljes dühét beleadta, mivel azok, világítva suhantak több démontesten is át, amik nyomban semmivé is váltak.

A csata sokáig tartott. A nap már lenyugvóban volt. A hó is el kezdett szakadni. A csapat fáradt. De a démonok csak nem fogytak el. Sőt! Mintha egyre többen lettek volna. Inuyashában a düh olyannyira eláradt, hogy a Tessaigával akkorát csapott, hogy már csak pár démon maradt. Még a hegy - amelyen voltak - egy hatalmas darabját is lemetszette. Csak ez a darab az volt, amin a falu nyugodott, és ez most lefelé siklott a hegytetőről. Inuyasha még meg tudta fogni Kagome kezét és még át tudott ugrani a másik sziklaszirtre, de a többieket magával ragadta a zuhanó kőtömeg.

// "A most következő részt 12 éven aluliaknak nem ajánlott!" //

A barátaikról nem tudtak semmit. Mindketten fáradtak voltak. Biztonságos utat lefele nem találtak. És a sűrű, ködös hózáportól semmit sem láttak.

- Talán jobb lesz, ha megvárjuk a vihar végét - kezdte Inuyasha.

- Jó - szólt halkan a lány.

Találtak egy barlangot, ahova bevackolhatták magukat. A közeli fák ágaiból a lány tüzet csiholt. De még a tűz lángja mellett is hideg volt. A sarokban egy szénarakás és egy régi, ütött-kopott pokróc volt. Valószínűleg régen még lakott itt valaki. Mindketten rátelepedtek. Kagome vacogni kezdett. Inuyasha levette a felsőjét és ráterítette a lányra.

- Te nem fázol? - kérdezte a lány.

- Nem - bár a libabőrös felsőteste nem éppen ezt jelezte.

- Gyere! Elférünk ketten is alatta.

Inuyasha is bebújt alá. Közelültek egymáshoz, ezzel is melegen tartva magukat. A lány még mindig reszketett, így a fiú mellkasához hajtotta a fejét, aki közben szorosan átölelte.

A hó betemette a bejáratot, így tovább benn maradt a tűz melege. A két fiatal kezdett megmelegedni. Testükbe visszatért az élet, s lelküket egy eddig ismeretlen melegség hatotta át.

Kagome még mindig libabőrös volt, de már nem a hidegtől. Ránézett Inuyashára, aki viszonozta a pillantást. Nézték egymást egy darabig, fejük egyre csak közeledett, majd összeért: csókolóztak. Hevesen, úgy, mint akik mindig csak ezt a napot várták volna, és most mindent be akarnának pótolni egyszerre. Inuyasha lehúzta a lányról a felsőjét, majd kikapcsolta a melltartóját és egy közeli sarokba dobta. Még jobban bebújtak a ruha alá, csak a fejük látszott. Rövid időn belül az összes ruhájuk a földön hevert. Csak az az egy, takarónak funkcionált darab maradt rajtuk. Már a földön feküdtek, s élvezték egymást. A fiú csókokkal borította Kagome egész testét. A lány lábai mind szorosabban fonódtak a hanyou dereka köré. A mennyben érezték magukat, megszűnt tér és idő. Csak ők számítottak. Vágyuk percről percre erősödött.

Inuyasha teljesen rátelepedett a lányra, és megtörtént, aminek meg kellett történnie... **

**Jeanne Hymer készített egy verset is a szeretkezésükről. Íme:

Fagyos szél volt, s erős hóvihar.
Egy barlangban bújt meg a két fáradt fiatal.
Előttük a tűz, lángja hevesen égő,
Rajtuk egy nagy pokróc, alatta a két fő.
Testükbe lassan visszatért az élet,
Lelkükbe ismeretlen melegség lépett.
A fiú a lányra nézet, az pedig rá vissza,
Arcuk vörösen égett, tekintetük tiszta.
Mindketten tudták, mi az, mire vágynak.
Csókolózni kezdtek, s csak éltek a vágynak.
Hevesen, mint aki ezt a napot várta:
Bepótolni mindent, ne maradjon hátra.
Ajkuk, nyakuk, s másutt csókáradat érte.
Csak feküdtek a földön, testük összeérve.