Másnap Kagome hamar beért az iskolába. Nem tudott aludni a tegnap történtek miatt. Mikor beért, már ott volt a három barátnője. A lányok állandóan az új fiúról beszéltek, hogy mennyire - idézem - "szívdöglesztő", stb. Bárhogy próbált Kagome témát váltani, mindig visszakanyarodtak a kiinduláshoz.

  Közeledett az óra, és az új fiú még mindig nem jött meg.

  - Lehet, hogy még mindig beteg - kezdte Yuka.

  - Hogy érted ezt? - kérdezte Kagome.

  - Tegnap nem jött be órákra. Ugyanúgy beteg volt, mint te. Csak neki nem köszvénye volt, mint veked, csak szimplán megfázott... Amúgy hogy vagy?

  - Jól - válaszolta, s közben a nagypapája jutott az eszébe, aki már megint jó kis betegséget talált ki neki.

  Becsengettek. A csengővel egyidőben lépett be Hiku, aki gyorsan leült az asztalához.

  Kagome megérezte: a fiúnál égkődarab volt, és nem is egy. De még mielőtt rákérdezhetett volna, bejött az irodalomtanár. Az órán különbötő verseket elemeztek. Mikor a tanár hátat fordított az osztálynak, hogy felírja a táblára a jegyzetet, Hiku odahajolt Kagoméhoz és a fülébe súgta:

  - Rájöttél már, ki vagyok?

  A lány ijedten nézett a fiúra. Most már tudta: vele találkoztak tegnap a másik világban. A fiú újra megszólalt:

  - Segítek: A jövőből jöttem. És a hamarosan születendő fiúról van szó.

  - MI? - kiáltotta Kagome.

Az egész osztály rájuk nézett. A tanár kiküldte mindkettőjüket a fojosóra. Egy darabig csak némán álltak egymás mellett.

- Szóval a jövőből jöttél? - kérdezte halkan a lány.

- Igen. Tudod már, ki vagyok?

- Még nem.

- Akkor gondolkodj egy kicsit.

Kagome a gondolataiba merült. Eszébe jutott az a furcsa érzés, mikor először találkoztak az iskolában. Majd a hihetetlen hasonlóság Inuyasha és a jövevény között, és a megtisztított égkődarabok. Sokáig csend volt. Majd a lány szemei tágra nyílva néztek Hiku-ra.

- Te... - kezdte bizonytalanul - Te Inuyasha fia vagy!

- Végre rájöttél. De nem csak Inuyasha fia, hanem a te fiad is.

- Nem modod komolyan, ugye? Én és Inuyasha? Az nem lehet!

- De igen. Év pontosságra valamikor a közeljövőben lesz...

- Mi! De hát még nem is voltunk úgy együtt!

- Még nem - a fiú arcára ismét a tegnapi ravasz mosoly ült.

Kicsöngettek. A tanár kiment az osztályból, s egy csomó házifeladatot adott Kagomééknek. A többi óra viszonylag nyugodtan telt. Délután a két fiatal még benn maradt az osztáályteremben megcsinálni a sok leckét. Néha a lány kérdezősködött, de sok választ nem kapott. Mikor kész voltak a tanulással, úgy egyeztek meg, hogy nem mondják el, Hiku kicsoda valójában. Mikor hazafelé tartottak, a lány hosszas hallgatózás után megszólalt:

- És mond csak! Hogy lehet az, hogy tegnap démon voltál, me meg ember?

- Én csak negyedrészt vagyok ember. Így nálam ez nem olyan tartós, mint apánál. Alapban ember vagyok, de ha kell, át tudok változni. Én ezt Kirara és a Tessaiga viselkedéséhet hasonlítanám. Azok is csak akkor erősek, ha kell.

Megérkeztek.

- Akkor majd a múltban találkozunk - azzal a fiú bement a kúthoz.

Kagome először még a házba ment. Megvacsorázott, majd bepakolt a másik világba való útra, és ő is a kút irányába vette az útját. A múltban, a faluban találkozott Inuyasháékkal, akikkel rögtön útra kelt.

- Hova megyünk - kérdezte Kagome.

- Egy faluba a hegyeken túlra - válaszolta a hanyou - Üzentem az öcséddel, hogy hosszú útra megyünk. Megmonta?

- Igen.