Másnap korán reggel Inuyasha rontott be Kagoméékhez, s arra késztette a lányt, jöjjön vele. Az először ellenkezett, mivel most végre rendesen tanult a dolgozatra, de a hanyou elráncigálta magával a másik világba.

  - Mond! - kezdte Kagome - Mi a csudának vonszoltál át magaddal?

  - Egy szellemmel találkoztunk Mirokuékkal, akinél feltehetőleg nem csak egy égkődarab volt. De sajnos elmenekült és elvesztettük a nyomát is. Segítened kell nyomra vezetni minket.

  - Mi vagyok és? Égkőkereső kutya? Tudtommal a legkutyásabb közülünk te vagy. Vagy tévedek?

  - Jól van na! Ne sértegess! Élkapjuk a szörnyet és már mehetsz is vissza a jövőbe, ha nagyon akarsz.

  Inuyasha a hátára vette Kagomét és úgy ment tovább. Sebesen száguldott a fák között. Szinte alig érte a talajt. Az egyik faluban csatlakozott hozzájuk Miroku, Sango, Shippou és Kirara. Így hatan folytatták tovább útjukat.

Kagome egyre jobban érezte a szörny jelenlétét, és csakhamar rá is találtak. Egy hatalmas farkasdémon volt az. A lány tisztán látta: öt égkődarab volt a nyakába beleágyazva. Inuyasha kirántotta a Tessaigát, majd lecsapott vele. Ez a szörnynek meg se kottyant. Több ilyen próbálkozás után sem történt semmi.

  Sango nem bírta tovább sokáig, a szörny felé hajította bumerángját, amit az egy csapásra ketté tört.

  A Miroku kezén lévő lyukat nem használhatták fel, hisz azzal a szilánkokat is eltüntette volna.

  Tétlenek voltak. Inuyasha makacsságához  híven állandóan ostromolta a farkasdémont. De még mindig semmi különösebb változás nem történt.

  Inuyasha elfáradt. Bár a kardját még mindig elölre tartotta, nem indított újabb rohamot.

  - És most mi lesz? - kérdezte.

  A válasz hamarabb jött, mint gondolta volna. Egy gyorsan mozgó alak tűnt fel a semmiből, majd Inuyasha előtt állt meg. Mindenki szeme tágra nyílt. A jövevény, ahogy ott szemben állt a hanyouval, kisértetiesen hasonlított rá: arany szemek, kutyafülek, hosszú ezüstös haj. Még a ruháju is hasonló volt. Csak az idegen haja össze volt kötve.

  A jövevény egy ravasz mosollyal kikapta Inuyasha kezéből a Tessaigát.

  - Ugye nem baj, ha kölcsönveszem? - kérdezte pimaszul, s meg sem várva a választ a karddal nekirontott a farkasdémonnal.

  Mindenki meglepődött, mikor a kard engedelmeskedve a jövevénynek hatalmas fényáradattal semmivé foszlatta a szörnyet hosszú csíkokat vésve a földbe. A Tessaiga visszaváltozott. Az idegen felvette az égkőszilánkokat. Két tenyerét összetette, majd behunyta a szemét. Mikor újra kinyitotta és a kezét is kitárta, már nem az az öt darab volt, mint az előbb. Egybeforrtak és megtisztulva csillogtak.

  Az idegen odament Inuyashához és visszaadta a kradot.

  - Köszönöm! Jó hasznát vettem neki.

  Még mielőtt elment volna, Kagome utánaszólt.

  - Várj! Hogyhogy tudtad használni a Tessaigát? És hogy tisztítottad meg a darabokat?

  Visszafordult és (még mindig ugyanazzal a vigyorral a száján megszólalt.

  - Még nem jöttél rá Kagome? Pedig eszes lánynak tartalak.

  - Ho... honnan tudod a nevem?

  - Gondolkozz egy kicsit és rájössz!

  Majd elment. A csapat pedig hazaindult. Egész úton, és még azután is az idegenen tanakodtak új meg új kérdéseket felvetve.