- Jaj, ez az Inuyasha bosszankodott Kagome – Mindig bajba sodorja magát. És már megint lábadozhat egy teljes hétig az ágyban.

A lány éppen gyógyfüveket keresett a sebekre, mikor zajra lett figyelmes. Meglapult egy bokornál. Sesshoumaru haladt el (ismét a régi ruhájában). Kagome nem tudta türtőztetni ma-gát, előjött és megszólította. A szellem megállt. Egymásra néztek. Sesshoumaru ravasz mosolyt erőltetett az arcára.

- Ja, csak te vagy – mondta gonoszan, bár nem volt elég meggyőző. A történtek után nem tudott úgy beszélni vele, mint régen. Hogy megpróbálja hitelesebbé tenni negatív megjegyzését, hozzátette – Remélem, nem arra vársz, hogy bármi jót is mondjak. Ami meg kettőnk között történt, az sosem fog megismétlődni. Csak nem gondolod, hogy tényleg beléd estem? Ha! Ne is álmodj róla. Csak elkeseredett voltam. Mi mást gondoltál? Nem is tudom, hogy tudott beléd szeretni a féleszű öcsém. Semmi szeretnivaló sincs benned.

Kagome szemeiből patakban hullottak a szavak hallatán a könnyek. Arcát kezébe temetkezve sírni kezdett. Talán mégis megszerette a szellemet, úgy megrázta a ridegsége.

- Sírj csak! – hencegve folytatta – Most nem végzek veled. Azt Inuyashának is látnia kell. Na viszlát!

Megfordult mit sem törődve az összetört Kagoméval. Bár ez csak a látszat volt. Ha a lány nem a fájdalmával lett volna elfoglalva, láthatta volna, hogy a szellem szemébe szomorúság költözött, s arcán könnyek csillantak meg.

Talán Sesshoumaru mégsem lett teljesen olyan, mint amilyen régen volt.

THE END