Szeretem vagy nem?
 

Kagome miután ellátta Sesshoumaru sebeit, ott maradt még vele. Nem beszélgettek, hanem csöndben ültek egymás mellett, de egyszer Sesshoumaru megszólalt:

- Mért segítettél?

- Mert……mert….-Kagome nem tudott mit mondani .- Mert ezt láttam helyesnek.

- Nem ez az oka! Igaz?

- De!

- Nem! Sose segítettél volna, hisz mindig annyi bajt okoztam nektek.

- Sesshoumaru attól, hogy te sok baj okoztál, attól én még segíthetek neked, nem?

- De akkor is…..

- Sesshoumaru! Szerintem tudni fogod mért segítettem.

Kagome felállt és elindult vissza a táborba. Sesshoumaru utána nézett, valahogy különös érzés fogta el. Kagome visszament a többiekhez, Sesshoumaru pedig elindult vissza Rinhez és Jakenhez. Mindkettejükben megváltozott valami a másik iránt, de nem tudták mi. Kagoméban és Sesshoumaruban száguldoztak a gondolatok:

,, Jaj Sesshoumaru mi történt velünk? Mért segítettem? Nem is tudom. Talán ez volt a helyes? Igen az volt. Hisz Sesshoumarut nem szeretem! Vagy mégis…………”

“Kagome mért segítettél? Nem kellett volna! Jaj miket is gondolok?! Nem szabad ilyeneket gondolnom, nem szerethetem őt! Soha senkit nem szerethetek! Vagy mégis…………”

Egész nap ezen gondolkoztak és észre se vették, hogy merre mennek vagy mit csinálnak.

Este Kagome nem tudott aludni ezért inkább sétálni indult. Ezt Kikiyo is észre vette és utána ment volna, ha:

- Kikiyo hova mész?- kérdezte Inuyasha.

- Kagome után!

- Minek?

- Nem mindegy?

- Nem!

- Hajaj……Sango menj Kagome után, kérlek.

- Rendben!

Sango felállt és a lány után ment. Kagome megállt a rét közepén és felnézett az égre:

“Sesshoumaru………”

- Kagome?

- Ó, szia Sango. Hát te?

- Utánad jöttem.

- Minek?

- Hát…..mert…..

- Sango!

- Na jó, csak szeretném tudni mi a bajod.

- Mért mi bajom lenne?

- Hát olyan furcsa voltál ma.

- Tényleg? Észre se vettem.

- Pedig az voltál. Mért? Történt valami?

- Hát, ha senkinek nem mondod el.

- Nem fogom.

- Rendben. Szóval ma hajnalban mielőtt felébredtetek volna, elmentem fürödni. Kikiyo utánam jött és beszélgettünk…..

- Miről?

- Arról, hogy kinek milyen jó, hogy van valakije.

- Aha, folytasd.

- Na szóval ott tartottam ,hogy Kikiyoval beszélgettem a tó partján, mikor mozgást hallottunk a bokorból. Elbújtunk és gyorsan felöltöztem. Kinéztünk a szikla mögül és Sesshoumaru volt ott. Kikiyo visszament az íjakért én meg ott maradtam. Sesshoumaru meghallott én meg előjöttem a szikla mögül. Láttam, hogy megsebesült és segítettem neki.

- De mért?

- Na látod ezt én se tudom.

- Lehet, hogy…….

- MI???? Ugye nem képzeled, hogy én Sesshoumaruba?

- Végül is mért ne lehetne?

- Mert ez képtelenség, azért!

- De Kagome?!

- Sango……

Kagome hirtelen elhallgatott:

“ Nem, nem lehet, hogy……”

- Sango, menj vissza a többiekhez. Én még sétálok egyet.

- Rendben.

Sango elment, Kagome meg egyedül maradt.

Eközben nem messze innen:

- Sesshoumaru-nagyúr hova mész?

- Jaken nem mindegy?! Tudtommal semmi közöd hozzá! Maradj itt Rinnel, majd jövök.

Azzal Sesshoumaru eltűnt a fák között.

Kagome is az erdő felé ment. Sokáig nem is nézte merre megy, aztán hirtelen felnézett:

- Hol vagyok?

Kétségbeesetten elindult az egyik irányba. Ekkor mozgást hallott és egy szellem rontott ki az egyik bokorból. Kagome nem hozott magával íjat így nagyon megijedt. Sikítva rohanni kezdett a szellem meg utána. A lány már túl messze volt, hogy a többiek meghallják.