A csata egyre reménytelenebbnek tűnt. Naraku nagyon megerősödött. Erősebb, mint valaha.

Vér folyt mindenütt. Naraku csak nevetett.

Inuyasha összpontosított, most kell támadnia, talán nem annyira felkészült. Jól megmarkolta a Tessaigát.

Sesshoumaru csapásai csak karcolások voltak Narakunak. Hirtelen valami fényes suhant el a feje mellett. Inuyasha kardja…

„Úgy tűnik, jobb, ha figyelek rá, nehogy romba dőljön a nagyszerű tervem!”

Pajzsként használta fel talpnyaló szellemeit.

Miroku nem használhatta az örvényt a mérges darazsak miatt. Csak a botjára és a varázscédulákra számíthatott.

-         Sango, vigyázz!!!- Kagome hangja elmosódott.

Mind két lányt eltalálták. Naraku szellemi kiválóan végezték a dolgukat.

-         Jól vagytok?- Miya rohant oda.

-         Reméljük.- felelték kórusban.

Miya kivégzett még pár démont. „Szerencse, hogy Rint, és Yakent, meg Shippout, Kaede anyónál hagytuk. Még rájuk is vigyázni, nehéz lett volna…”

-         Túl sokan vannak!- mondta Miroku.

-         Ezek elenyészőek Narakuhoz képest.- lendült bele Miya.

-         Lehet, de addigra levegőt sem fogunk kapni, mire rá kerülne a sor.

-         A fiúk, majd őt is kifárasztják.

Inuyasha súrolta a földet, mintegy 30 méteren keresztül.

-         Nem inkább fordítva?- kérdezte Miroku.

-         Hát…ööö, most még csak bemelegítenek…szerintem.- bizonytalanodott el Miya.

Sesshoumaru az öccse után nézett. De rosszul tette, az egyik szellem bevert neki egyet.

Sesshoumarunak csak ennyi kellett, és pillanatok alatt feldarabolta. Már unta, hogy Naraku állandóan a háttérbe húzódik, és csak ilyen selejtek jönnek.

Naraku még mindig nevetett, mintha nem is harcolnának.

Valami cselt kéne bevetni…

Inuyasha teljes erőbedobással rohant Naraku felé. A szellem kisebb megerőltetés nélkül, kivédte a támadást. De arra nem számított, hogy közben Sesshoumaru is támadni fog. Enyhébb sérülésekkel megúszta. „Lankad a figyelme…”

-         Úgy tűnik, fejlődtök, de hagy mutassak be egy kedves ismerőst!

Hatalmas robaj rázta meg az erdőt. Egymás után dőltek ki a fák. Valami gonosz közeleg.

-         Ez nem lehet igaz!

-         De hiszen őt már egyszer megöltük.

-         Vagy még sem?

Elképedtek. Az a szellem állt előttük, akit Sesshoumaru nem rég kivégzett.

-         Ha elsőre nem ment, meg lesz másodikra!- Inuyasha még erősebben fogta a Tessaigát és lecsapott.

De nem történt semmi. A szélborda nem jelent meg.

-         Mi a fene…

-         Inuyasha! Elfelejted, hogy Ridotsu, minden nemű démoni erőt magába szív.- hencegett Naraku.

-         Kivéve az élőt!- tette hozzá Miroku.

-         Ez az információ kifolyt az üres fejeden.

-         Hamarosan, nem fog járni a szád, Miya. Azt garantálom.

-         De sokszor hallottam már ezt.

-         Ideje lenne, hogy komolyan vedd.- fejezte be Naraku.

Inuyasha hasznavehetetlennek érezte magát, vagy inkább a kardját?

-         Most mit csináljunk? Az eddig lemészárolt démonok erejéből, jókora adagot magába szívhat a dög.- Sango kétségbeesett.

-         Majd kitalálunk valamit.- válaszolt Kagome.

Az események gyorsan peregtek. Inuyasha eldobta a Tessaigát és megtámadta Narakut.

-         A saját kezemmel öllek meg!

-         Inuyasha, neee!- Kagome utána rohant.

-         Ostoba! Így nem állhat ki Naraku ellen.- mordult rá Sesshoumaru, de a szíve leges leges legmélyén egy kicsit féltette is.

-         Ti maradjatok ki ebből! Megölöm és kész!- szólt hátra idegesen.

-         Nem hagyjuk, hogy megsérülj! Fekszik!

Inuyasha elterült a földön.

-         Kösz! Ettől most jobban érzem magam.

Naraku kapva az alkalmon, lesújtott rájuk. De hála Miyának, megúszták.

-         Hátba támadni nem szép dolog!- rázta a fejét.

-         Csak nem harcolni akarsz?

-         Miért is ne? Félsz?

-         Tőled… nem.

-         De sokáig gondolkodtál rajta.- gúnyolódott.

-         Ezt nem ússzuk meg élve.

-         Hát, van egy lehetőség…- mondta Miroku, levette a kezéről a füzért, és…

-         Rin, ideje lefeküdnöd!- hívta a kislányt Kaede anyó.

-         Megyek!- húzta maga után a tiltakozó Yakent.

-         Ő meg?- csodálkozott az anyó.

-         Yakent ugye nem hagyjuk kint?

-         Én nem maradok holmi halandók közt.- hajtogatta a kis démon.

Meg is lett az eredménye, egy nagy púp a fejére.

-         Jaj, ezt most miért kapta?- kerekedett el a kislány szeme.

Kaede anyó nem válaszolt, csak visszasétált a házba. Rin szótlanul követte. A tűz már békésen ropogott. A kislány még nem akart aludni. Félt, hogy valami baj lesz.

Az anyó felsóhajtott, közben a lángokat nézte. „Csak vigyázzanak magukra!”- Inuyashára, Kagoméra, Mirokura, Sangora, Miyára és Sesshoumarura gondolt ezekben a percekben.

-         Mi a baj Kaede anyó?- kuporodott mellé Rin.

-         Semmi, drága lányom.

-         Pihenned kéne.

-         Aranyos vagy, de nem vagyok fáradt.

-         Akkor?- a szemei csak úgy csillogtak.

-         Nem vagy te egy kicsit túlságosan is kíváncsi?

-         Csak beszélgetni szerettem volna.

Újabb néma percek következtek be. Rin hol a tűzre, hol az anyóra hunyorított. Kezdett álmos lenni.

-         Mikor jön vissza Miya?- kérdezte Rin.

-         Miya? Reméljük minél hamarabb- „és élve.”

-         Én nem aggódom érte.

-         Tudod…

-         Sesshoumaru nagyúr biztos vigyázz rá, úgy ahogy szokott.

-         Te ostoba! Mit jár állandóan a szád?!- akadt ki Yaken.

-         Sajnálom.- szontyolodott el Rin.

Kaede anyó betakarta a kislányt. De ő még nem feküdt le. Hmm, „Sesshoumaru és Miya?”

-         Hát ez érdekes volt!- pihente ki magát Sango.

-         Megfutamodtunk!- mérgelődött Inuyasha.

-         Méltóságomon aluli volt ez a terv.- morgott Sesshoumaru.

-         De egyben vagyunk!- próbálta vidítani a társaságot Kagome.

-         Eddig.- vágott közbe Miya.

-         Ezt hogy érted?

-         Naraku kerestetni fog. Addig nem marad nyugton, míg ki nem leheljük a lelkünket.

-         De addig is, adjunk hálát az égnek, hogy el tudtunk menekülni. Nem lett volna semmi esélyünk…

-         ÉN AZ UTOLSÓ CSEPP ERŐMIG HARCOLTAM VOLNA!!!- ordított Inuyasha- Te is így vagy vele, ugye?- fordult a bátyja felé.

Sesshoumaru viszont messzebb volt tőlük, el különülve.

-         Látod, neki sem tetszik az ötlet!- Inuyasha nem maradt nyugton.

-         Olyan, mintha bántaná valami.

-         Tényleg ilyen nagy folt esett volna a büszkeségén?- csodálkozott Sango.

-         Talán szomorú is?

-         Ugye tudjátok, hogy mindent hall.- szakította félbe őket Miya.

A többiek mind ránéztek. Lassú léptekkel egyre és egyre hátrébb húzódtak.

„Jobb félni, mint megijedni.”

„Ostobák…”- nyilvánított véleményt Sesshoumaru.

Naraku ahelyett, hogy őrjöngött volna, csak nevetett.

-         Belesétáltak a csapdámba! Azok a szerencsétlenek!

Nem messze tőle hevert Inuyasha kardja. A híres Tessaiga. Végre az övé lehet. De előtte:

-         Rád már nincs szükségem!- fordult Ridotsu felé- De az ékkő szilánkot visszakérném.- egy pillanat alatt a kezébe került az ékkő, miután a darazsai idehozták.

A démon elporladt.

Naraku felvette a Tessaigát. A démoni hatalom visszatért a kardba, mivel a szellem megsemmisült. „Azok, meg bedőltek…”

-         Csak egy kis átalakítás kell, és jobb lesz, mint valaha.

A Tessaiga elkezdett izzani. Naraku energiája a kardba áramlott, az apró repedések felpattantak. A szellem, a Shikon szilánkot belerakta az egyikbe. Teljes ’szívéből’ nevetett. A Tessaiga immáron már fekete volt.

-         Ezzel is megvolnánk. A sötét energia megfertőzte a kardot. Most már nekem engedelmeskedik. Ha a másik is meglesz, akkor…

A másnap fényesebbnek indult.

-         Először valami étel után kéne néznünk.- egyetértettek Mirokuval.

-         Induljatok el. Majd később én is megyek.

-         Miért, hova mész, Miya?

-         Csak egy kis elintézni valóm van.

-         Legalább lesz pár nyugodt percünk.- mondta Inuyasha.

-         Hallottam.

-         Na és?

-         Csak megemlítettem. Ne hogy azt gondold, hogy süket vagyok.

Inuyasha keze ökölbe szorult. „Állandóan szórakozik velem…”

Megérkeztek egy faluba.

Ez volt az eddigi legkisebb. Alig alkotta pár ház. Úgy tűnt, nem rég csata folyhatott itt. Friss sírok, lerombolt kunyhók, sebesültek.

Vérszag keringett levegőben…

-         Elnézést! Meg tudná mondani, hogy mi történt itt?- Kagome kérdezősködött.

A válasz ugyanaz volt: megtámadták őket. És nem emberek.

-         Teljesen megrémültek.

-         Említették, hogy aznap egy idegen érkezett a faluba, egyszerű embernek tűnt, de este mészárlásba kezdett egy csapat szellemmel és- levegő vételnyi szünet- ez lett az eredménye.

-         Hát azok az átkozottak még mindig nem fogytak el?!- Inuyasha szokásos reakciói.

-         Itt maradunk estére, talán felbukkannak.

-         Van elég bajunk e nélkül is. Tovább kell mennünk.- Sesshoumaru közbe lépett.

-         De még sem hagyhatjuk így itt őket!

-         Miért is ne? Semmi közünk nincs hozzájuk.- szánalmas pillantást vetett az emberek felé.

„És még neki van szíve?!”- Sango forrongott.

Miroku nem értett egyet a szellemmel.

-         Mi maradunk, ha menni akarsz, menj.- jelentette ki a szerzetes.

-         Örömmel.– nem változott Sesshoumaru fagyos hangneme.

-         De ha szétválunk, sebezhetőek leszünk!- mondta Kagome.

-         Nem tarthatjuk itt erőszakkal.- érvelt Miroku.

-         Az elején megegyeztünk…

Sesshoumaru hátat fordított. Inuyasha ’jó testvér’ módjára követte.

A bátyja a falu szélén megtorpant.

-         Te meg mit akarsz?- mordult rá az öccsére.

-         Maradnod kéne.

-         Nem hittem volna, hogy ezt tőled fogom hallani.

-         Mielőtt még szánalmasnak titulálnál, mondom, hogy nekem mindegy, hogy mit csinálsz, de ha le akarjuk győzni Narakut, össze kell fognunk.

Sesshoumaru nem válaszolt. Volt valami igaz abban, amit Inuyasha mondott.

-         Na, mit mondasz?- rátette a kezét a vállára.

A szellem szúrós pillantást küldött felé.

-         Azt, hogy vedd le rólam a kezed.

-         Cccc. Neked soha semmi sem tetszik!- visszaindult a veszekedő többiekhez.

„Ennél azért, jobban ki szokott akadni.”

Estére Miya is visszatért. Azt nem árulta el, hogy hol volt.

-         Mire jó ez a titkolózás?

-         Nem kell mindent tudnotok, főleg nem neked Inuyasha.

-         MA MINDENKINEK BAJA VAN VELEM?!

Csodálkozó fejek övezték. De nem higgadt le, sőt…

-         MOST MEG MIT NÉZTEK?!

A rossz előérzetek nem hagyták aludni Miyát. Csak forgolódott. „Baj, közeleg, de mi? Ez más, mint eddig. Keserűséggel önti el szívem. Olyan, mintha a szívem lelassulna… hideg van. Talán valaki meg fog halni, de ki?”

Éles sikolyra eszmélt fel. A többiek is felébredtek. Magukhoz véve egy-két fegyvert, rohantak ki. A szomszédos házak sorba gyulladtak meg.

Az emberek esze veszetten rohangáltak ide-oda.

-         Itt meg mi a fene folyik?- kérdezte Inuyasha.

-         Nem érzed? Szellem.- válaszolta Sesshoumaru.

-         Hát legyen. A korcs gyorsan meg lesz.

Felkapták a fejüket. Az ellenség felülről érkezett. Könnyed mozdulattal landolt a földön. Fekete haj, kék szemek. Egy fiú…

-         Te meg ki a frász vagy?- morgott Inuyasha.

-         A nevem Keyoko. Én leszek a végzeted.

Megtámadta őket. Nagyon jól forgatta a kardot. Mintha emberfeletti képességei lettek volna, de ő csak egy…

-         Halandó. Egy szánalmas halandó vagy.- mondta Sesshoumaru.

-         Így igaz. De akkor is elérem a célom.

A többiek figyelmét nem igazán kötötte le a párbaj, mert őket is lefoglalták.

Jó pár szellem tört rájuk. „Sesshoumaru az ő szagukat érezhette.”

Miyának fokozódott az előérzete. Maradnia kellett, a szörnyűség hamarosan be fog következni.

Keyoko szüntelenül harcolt. Ember létére nem fáradt. Sesshoumaru megőrizve hidegvérét, támadni készült.

-         A karmaim halálosak. Ég veled!

-         Bocs, de ez most nem jön össze.- elugrott előle.

Nem volt gyorsabb a szellemnél, de egy aprócska manőverrel megoldotta a problémát. Használva a meglepetés erejét, belevágta a kardját Inuyashába.

A félszellem hátradőlt. Sesshoumaru megállt.

-         Te ostoba. Kelj fel!- szólt rá.

-         Jól vagyok.- feltápászkodott.