Kezdett ideges lenni. Vajon mi az, amit keresnie kéne?

-         Várj, segítek! Ez itt, ni.- lengette a kezében a Tensaigát- Ismerős, mi?

-         De hiszen az Sesshoumaru kardja!- kiáltott fel Sango.

-         Mit akar kezdeni vele?- gondolkodott Miroku.

-         Azzal nem érsz sokat!- állt fel Inuyasha.

-         Ezt hogy érted?- továbbra is vigyorgott.

-         A Tensaiga, a gyógyító kard. Harcban nem használhatod.- lépett elő Miya.

-         Ezt meg honnan tudja?- csóválta a fejét Inuyasha.

-         Minek kell az neked?- fordult Keyokohoz Miroku.

-         Nekem semmire.

-         Hát…- Sango szava elállt.

Sesshoumaru és Inuyasha ismerős szagot éreztek…

-         Szép volt, Keyoko! Megszerezted azt, amit akartam.

-         Nem volt nagy dolog. Cserébe, hogy sebezhetetlen vagyok.

-         Erre számítottam.

Naraku jelent meg a semmiből. Szokásosan követték a darazsai.

-         Már megint ez?!

-         Csak nyugalom Inuyasha. Most látsz utoljára, mert utána meghalsz.

-         Mindig ugyanaz a szöveg.- fűzte hozzá Miya.

Naraku nem vett tudomást róla. Kagome Inuyasha mellé állt. A többiek is követték a példáját.

-         Szóval te állsz a dolgok hátterében.- jelentette ki a szerzetes.

-         Hát már megszokhattuk.- Miya újabb leleményes beszólása.

-         De minek a kard?- Mirokut nem érdekelte, hogy közbevágott.

-         Miért osszam meg veletek az én nagyszerű tervem?

-         Te rohadék!- Sango elindította a csontbumerángot.

Keyoko kardja eltérítette a fegyvert.

-         Ez ostoba húzás volt.- Naraku.

-         Nem nézem tétlenül!- Inuyasha nekirontott.

Naraku intett Keyokonak, hogy maradjon nyugton. „Mire készülhet?”

Mielőtt elérte volna, Naraku elővett egy fekete kardot, és egy suhintással hátrarepítette a félszellemet. „De hiszen ez a …”

-         Inuyasha! Jól vagy?- futott oda Kagome.

-         Az a Tessaiga.- csak ennyit mondott.

-         Hogy mi? A Tessaiga? De hogyan?- döbbent meg Sango.

-         Mit műveltél már megint? Miért fekete a pengéje?!- üvöltött Inuyasha.

-         Egy kicsit erősebb lett, hála a benne lévő ékkőnek.- gonosz mosolyra húzta a száját.

-         De…

-         Persze előtte végeznem kellett Ridotsuval, hogy a démoni energia visszakerüljön a kardba.- nevetett.

-         Átvertél, te szemét!

-         Na de Inuyasha. Ne állj ennyire negatívan hozzá. Gondolj arra, hogy a saját kardod lesz a halálod.

-         Milyen irónikus…- gúnyolódott Miya.

-         Hrrr.- nagy nehezen tudták csak visszatartani a félszellemet.

-         Ezzel a két fegyverrel leigázom a világot! Ugyanakkora energiát szabadítok fel velük, mi ti ketten- Inuyashára és Sesshoumarura mutatott- amikor egyszer meg akartatok ölni. /III. fejezet/

-         Az egész világot?- Keyoko hangulata megváltozott.

-         Talán valami ellenvetésed van ezzel kapcsolatban?- fordult felé Naraku.

-         Semmi.- lehorgasztotta a fejét.

-         Akkor jó!- mordult rá.

Visszafordult a többiekhez. A körülöttük rohangáló emberek megálltak. Zokogtak, féltek. Naraku egyre jobban érezte magát.

Megcélozta Inuyashát. Ideje volt kipróbálnia, mit is tud igazán a Tessaiga.

Miroku és Miya nagyon sötét aurát érzet a kard körül. Egyre jobban elhatalmasodott. Az idő, mintha lelassult volna. A világ ’megfagyott’. Naraku nevetése borzongásként futott végig a tömegen.

Talán itt a vég?

Naraku Inuyasha felé hajította a Tessaigát. Mivel a vágyai, érzései is bekerültek a kardba, már nem kellett irányítani, pontosan célba talál. Amerre elsüvített, csak pusztulást hozott. Kiszívta minden élőlény energiáját…

A kardot már nem lehetett megállítani. „A vég, amit éreztem, most jött volna el? Pont neki?” A fiúra nézett, Inuyasha teljesen lebénult, a szemében félelem tükröződött. „Valamit tenni kell!” Már csak pár másodperc, és az élete elvész, de ha…”Értem. Már csak egy valami állhat útjába, de az …Tehát dönteni kell…hát legyen.”

Miya ellökte Inuyashát, így a kard beléfúródott.

Narakut meglepték a fejlemények, de a többieket is.

Miya hátraesett. Pár másodperc alatt történt az egész. A ereje fokozatosan elhagyta, már mozdulni sem bírt…”Hideg van…”

-         Az az átkozott ribanc!- a Tessaiga újra a kezében volt, és dühös volt- Még visszajövök!- eltűnt.

Sango összeesett. Kagome könnyei patakokban folytak.

Miya kinyitotta a szemeit. Levegőt is már alig tudott venni. Már semmi sem mentheti meg…

Sesshoumaru letérdelt mellé. Nem vette le róla a tekintetét. Megfogta a kezét.

-         Miya…

-         Ne féljetek- mosolyra húzta a száját- még találkoz..- az arca elfehéredett. „Fázom…”

Éles fájdalom fúródott a szívébe, lassacskán már semmit sem érzett… Sesshoumaru kezéből kicsúszott a keze…

Epilógus

„Vége, nincs többé. Meg sem ismerhettem.”- Keyoko sajnálta a lányt.

Sango és Kagome sírtak. Inuyasha ledöbbent a látványtól. „Miya meghalt, értem?”

Sesshoumaru nem mozdult. Nem akarta elengedni a lányt. „Visszahozhatnám az életbe, ha itt lenne a Tensaiga!”- belülről emésztette magát.

Miroku imát mondott. A falusiak részvetett nyilvánítottak. „Szegény lány…”

Keyoko elindult.

-         Várj.- szólt utána a szerzetes.

-         Mit akarsz?

-         Még mindig Narakut akarod szolgálni? Ezek után is?

-         Nem- fogta és felvágta a mellkasát és kivette belőle az ékkőszilánkot.

-         Pusztulj!- szét akarta törni, de felbukkant Naraku egyik darazsa és elvitte.

-         Szemét.- Keyoko ideges volt.

-         Most már teljesen ember vagy.

-         És? Ettől még nem vagyok kevesebb!- sarkon fordult, és otthagyta őket.

Miroku is visszament. Miya élettelen teste feküdt ott. Fájó szívvel, de el kellett fogadniuk, Miya nincs többé.

De a történet, még csak most kezdődik…

The End