4. rész

Yoru és Sumaru

"Pár száz éve egy szellem érkezett egy közeli kis faluba..."- kezdte mesélni, de mivel látta hogy Inuyashat nem nagyon éredekli a dolog, megszólította a fiút...

- Inuyasha, kérlek, nézd!- szólt Kireina és a tóra mutatott....

"Így talán jobban érdekli majd a dolog..."- gondolta a lány.

Inuyasha unott képpel a tó felé fordult, és valóban, mintha kicsit nagyobb érdeklődés mutatott volna... A tó tükrén ugyanis ismét képek jelentek meg, csak hogy most a múlt képei. Akár egy videó úgy peregtek előtte az események, s a barlang visszhangzott a hangjaitól....Mindent tisztán lehetett látni és hallani...

*Egy fiatal férfi érkezett egy kis faluba. Ezüstös kék haja, kék szeme, egy kék kő a homlokán és meglehetősen furcsa ruhája rögtön elárulta szellem mivoltát. (Meglehetősen hasonlított Kireinára és ez Inuyashának is feltűnt) Az emberek úgy fogadták ahogy egy szellemet általában szoktak...ahogy csak tudták próbálták elűzni. Egykét merészebb falusi meg is támadta. A férfi kicsit nehézkesen, de hárította a támadásokat, ő maga azonban csak védekezett. Nem volt túl nehéz dolga, hiszen a faluban csak pár ember élt. Arcán semmilyen érzelem nem tükröződöt, se harag, se félelem, se fájdalom, mégis valahogy látszott hogy valami nincs rendben... A falusiak pedig minduntalan csak támadtak.... A szellem várt még pár percet majd megfordult és elindult az erdő felé.*

-Megsebesült....súlyosan megsebesült...-mondta Inuyasha, (vagyis hát, csak kihallatszott mire gondol:) ). Felsem tűnt neki hogy magában beszél. Kireina azonban nem törődött vele.

* A Falusiak lassan oszolni kezdtek míg végül senki sem maradt a környéken...Egy valakit kivéve, egy fiatal nőt vagyis inkább egy lányt, aki most előjött az egyikház rejtekéből és a szellem után szaladt. A férfi lassan sétált az erdő felé, nem sietett - ugyan miért is tette volna. A lány egyre közeledett hozzá, majd pár lépésre tőle lelassított és tartva a tisztes távolságot követte. A szellem egyszer csak megállt, de nem fordult meg.

- Miért jöttél utánam? - kérdezte kicsit furcsa hanglejtéssel. - Mit akarsz?

- Azért jöttem utánad, mert tudom, hogy nem akartál senkit sem bántani a faluban, csupán szállásért jöttél... és azt is tudom hogy azért fordultál vissza mert azt hitted itt sem fog befogadni senki... - mondta a lány kicsit hadarva, de magabiztos hangon - tudom hogy csak pár hétről lenne szó, amíg begyógyul a sebed.... Nagyon súlyos lehet..., ha még szellem létedre is... lassan gyógyul. - tekintetét a földre szegezte és hangjában együttérzés csengett....

A szellem most hátrafordult és a lányra nézett.

- Honnan tudod?- kérdezte.

 A lány kicsit megszeppent, de azért válaszolt:

- Nem vagyok egy.... átlagos lány. Kínos csönd következett, mindketten csak álltak és hallgattak, míg végül a lány meg nem szólalt...

- Ha gondolod nálam megszállhatsz... amíg renbe jössz...csak...a falubeliek ne tudják meg, mert különben...mindkettőnkkel...végeznek. Gyűlölik a szellemeket, és mindenki mást is akinek bárminemű köze van a szellemekhez - folytatta kicsit szomorkásan.

-Köszönöm...mondta a férfi és elmosolyodott - Te...félig szellem vagy, nemigaz?

Akkor hát, menjünk! - terelte el a szót a lány- Apropó, hogy hívnak?

-Yoru... - modta a szellem.

- Az én nevem Sumaru - mondta a lány, majd mosolyogva meghajolt.

A szellem azonban egyre rosszabbul lett, mire a házhoz értek, már alig állt a lábán. A ház ugyan is nem a faluban volt hanem attól kicsit messzebb, egy patak partján (tulajdonképpen pontosan két falu között). Sumaru gyorsan bevezette egy kis szobába, ahol már elő volt készítve egy fekhely. A férfi -alighogy-beértek a szobába-eszméletét vesztette. A lány vette a bátorságot és megnézte a sebeket. Sok kisebb-nagyobb karcolás borította felsőtestét, és egy hatalmas, mély vágás volt az oldalán...*

- Yoru még három napig nem tért magához, de jó kezekben volt, mert Sumaru minden áldott reggel és este kitisztította a sebeit és kicserélte a kötéseit...- egészítette ki Kireina.

"Akár csak Kagome... Bármikor számíthatok rá, ha még súlyos is a sérülésem..."- merengett Inuyasha.

- A negyedik nap reggelén, Sumaru éppen a kötést cserélte, amikor...

És a "videó" folytatódott...

*Yoru magához tért. A lány ott térdelt mellette és gondolataiba merülve mosta a véres kendőt, majd oda fordult a sebesülthöz, hogy megtisztítsa a vágás környékét. Nem vette észre hogy a férfi magához tért. Yoru nem nagyon emlékezett a történtekre, így nem igazán értette mi történik. Mikor a kendő hozzáért, elkapta lány kezét és hirtelen felült.

- Hol vagyok? Mit csinálsz? -kérdezte riadtan és idegesen kémlelte a szobát.

De kár volt ilyen hirtelen mozdulatokat tennie mert nagy fájdalmakat okozott vele magának, és ez tisztán látszott az arcán.

- Nyugalom... Nincs semmi baj.. - nyugtatta Sumaru, lágy, kellemes hangon. - Ne ugráj mert különben még jobban fog fájni. Feküdj vissza hogy elláthassam a sebeidet!

Yoru elengedte a lány kezét...

- Mi....?- kérdezte halk, elhaló hangon, és kérdőn nézett ápolójára.

Sumaru a férfi két vállára tette a kezét és gyengéden vissza nyomta az ágyba.

- Maradj így! -utasította. - Nem emlékszel mi történt? Szállást kerestél a faluban és én befogadtalak...de mire ideértünk összeestél. Én pedig éppen ellátnám a sebeidet..., ha nem bánod.

-Ööö..nem...-érkezett a válasz ismét elhaló hangon.

Yoru a plafont bámulta, és gondolataiba merült. - Mostmár emlékszem...- mondta.

Sumaru befejezte a kötözést és felállt, de a férfi ismét elkapta kezét. A lány nem tudta mire vélni a cselekedetet, így kérdőn nézett vissza.

- ...Köszönöm...- szólalt meg nagy nehezen Yoru majd kissé zavartan elengedte a lányt. A Sumaru válasz képpen csak mosolygott, majd folytatva utját kisétált az ajtón*

És itt a történet ismét megszakadt...

- Így folyt ez hetekig, és Yoru sebei lassanként begyógyultak. Kis idő múlva már sétálni járt az erdőbe. Hamarosan már ő gyűjtötte a tüzi fát, és egyre jobban kivette a részét a ház körüli munkákból  - folytatta a történetet Kireina.

Itt egy ujjabb képsorozat villant be a tó tükrén....

* Yoru a patak partján üldögélt, Sumaru pedig éppen a tüzifát próbálta becipelni. Ugy felpakolt hogy alig látott valamit a fakupac mögül. Így persze azt sem vette észre hogy Yoru odasétállt elé...

- Segíthetek? -kérdezte és elvette a lánytól a tüzelni valót.

- Köszönöm... - szólat meg végül Sumaru és elpirul...

- Semmiség...- és Yoru is elpirul..*

- Hasonló jelenetek zajlottak -mondta Kireina mosolyogva.- Egyre többet tudtak meg egymásról és egyre jobban megkedvelték egymást...de Yoru nem felejtette el mit kérdezett első nap...( Te félig szellem vagy, nemigaz?)

*Sumaru egy fa tövében hűsölt, amikor Yoru odasétállt hozzá és leült mellé...

-Egy kérdésemre még mindig nem válaszoltál....- szólt kicsit óvatosan a férfi - Félig szellem vagy, ugye? Ezért tudsz a gondolatokban olvasni, igaz?

- Ha nagyon öszpontosítok látoma jövőt, és a multat is... - Sumaru szemébe könnyek gyűltek és hirtelen előtört belőle a zokogás

- IGEN, FÉLIG SZELLEM VAGYOK, ÉS IGEN EZÉRT LÁTOK A FEJEDBE - ordította - ÉS EZÉRT TUDOM, HOGY HOLNAP KORA HAJNALBAN ITT AKARSZ HAGYNI! - észre sem vette mennyire megkedvelte az elmúlt időben a férfit...

A lány a patakhoz rohant és zokogott. Yoru felállt és utána ment, megállt mellette, de nem csinált semmit. A lány a nyákába borult és sírt.

-Nem akarom, hogy elmenj....nem akarom hogy itt hagyj! - ismételgette elcsukló hangon.

Yoru átölelte, és az ő szemébe is könnyek szöktek, tudta hogy a lány miért nem akarja hogy elmenjen, azért amiért ő sem szivesen hagyja itt...

- Tudom, hogy nem akarod - hangja szomorú volt- én sem akarlak itt hagyni...mert....mert szeretlek....., de sajnos muszáj...

A lány egyre jobban csak szorította és most mégjobban sírt.

- Én is szeretlek...-zokogta Sumaru.

Yoru sejtette ezt de most hogy a lány szájából hallotta sokkal fájdalmasabb volt....

-Sajnálom...- mondta szomorúan....

Sumaru a szemébe nézett, tekintetében keserűség, csalódottság de valahol mégis a szeretet bujkált.

De mielőtt még bármit is mondhatott volna Yoru megcsókolta...

A lány azonban ellökte magától a férfit és beszaladt a házba. Yoru tudta mennyire fáj ez kedvesének, hisz neki is fájt... Egész nap az ajtó mellett ült és gondolkodott...hallotta ahogy a lány sír de nem akart bemenni, nem akarta még nehezebbé tenni, sem neki sem magának... Este azonban még is csak bement, nem akart kint éjszakázni...utoljára. Nem sokkal azután hogy bejött léptek zaját hallotta a folyosón...az ajtó kinyílt....Yoru felült és az ajtóban meglátta Sumarut... Szólni akart de a lány az ujját a szájára tette így jelezve hogy inkább halgasson. Ajkuk forró csókban ért össze és....*

Itt a "videó" elhalványult, majd ismét megszakadt (azt hiszem érthető okokból...)

- Az éjszakát együtt töltötték.- folytatta Kireina. - De amitől Sumaru félt bekövetkezett...

és a történet ismét képekben öltött testet:

*Sumaru egyedül ébredt. Könnyek csordultak le az arcán, tudta hogy Yorut hiába is keresné már rég elment.

- Hát tényleg elment, tényleg itt hagyott... - motyogta.

De egy dolog vigasztalta...,az éjszakai igéret amit a férfi tett neki: " Egyszer még visszajövök hozzád, igérem!"

ÉS ez az igéret még mindig visszhanzott a fejében.

-Én pedig várni fogok rád Yoru.... *

- Teltek múltak a hónapok és a 9. hónap után megszületett - az egyetlen emléke ami visszamaradt a férfi után - a gyermekük. A kislány egy az egyben hasonlított az apjára. Sumaru sosem vitte magával a faluba, túlságosan féltette... Az idő gyorsan szaladt, s a kislány immár 6 éves volt. Édesanyja szokásához híven ismét élelemért indult a faluba...

S a tó tükre ismét mesélt:

*

Egy fiatal szép asszony sétált az utcán. Sumaru volt 6 évvel később.... Egy öregasszonnyal beszélgetett... Arca kisimult volt,de mégis megviselt...A falu azóta szépen gyarapodott, mostmár egész nagy létszámmal büszkélkedhetett...

* A kép sorozat hirtelen helyt váltott és az erdőt mutatta*

 Furcsa szerzet sétált a patak partján egyenesen Sumaru háza felé...Egy fiatal férfi...ezüstös kék a haja, kék a szeme, kék kő a homlokán....Yoru...Visszatért....

 Egyre közeledett a házhoz de ekkor léptek zajára lett figyelmes, így inkább nem lépett ki a fák rejtekéből. Egy aranyos kislány játszott a patak partján, bár a ruhájából itélve már a patakban is... Nem volt hétköznapi, külleme olyan volt akár egy szellemé,.... olyan volt,... mint az övé. Az édesanyja lépett ki az ajtón.

- Kireina! Kicsim gyere vacsorázni!- kiálltotta.

*

- Az a kislány... te vagy?- kérezte bizonytalanul Inuyasha...

- Igen... - érkezett a - Inuyasha számára egyenlőre érthetettlen okokból - szomorú válasz.

Folytatjuk!!