4. rész: Naraku színre lép

– De ha Naraku közös ellenségetek, miért nem fogtok össze? – tette fel a nyilvánvaló kérdést Saura.

Egy ideig nem kapott választ, csak körben ültek némán, végül Kagome törte meg a csendet:

– Inyuasha és Sesshoumaru... hogy is mondjam... nem túlzottan kedvelik egymást.

– Elég finoman fogalmaztál, halandó – jegyezte meg Sesshoumaru.

Kagomét sértette Sesshoumaru hanghordozása, de csak egy halk, dühös morgással jelezte ezt. „Ha Sesshoumaru és Inuyasha nem teszi félre a gyűlöletét, akkor ennek a beszélgetésnek sincs sok értelme... Azon csodálkozom, hogy még nem ugrottak egymásnak...” gondolta Kagome.

– Értem már... – biccentett Saura. – De ha esetleg... khm... félretennétek az ellenérzéseiteket, akkor még nagyobb esélyünk lenne Naraku ellen.

Inuyasha és Sesshoumaru is ugyanúgy reagált: a tekintetükkel majdnem felnyársalták Saurát. A nő védekezően felemelte a kezét:

– Csak egy jéghideg logikával kikövetkeztetett abszurd ötlet volt – magyarázkodott. – Ugyan, ki gondolta volna komolyan? – kérdezte csak úgy mellékesen, és nevetett egyet.

Inuyasha csak pislogott a váratlan reakción, Sesshoumaru pedig csöndbe burkolózott.

– Döntöttem – hangzott néhány perc elteltével Saura hangja. – Inuyasháékkal tartok. Ha te nem akarsz Sesshoumaru, ne tedd, de Rintől szeretnék elköszönni.

Sesshoumaru bólintott és felállt.

– Ki az a Rin? – kérdezte Kagome.

– He... bátyám, csak nem egy halandó? – kérdezte gúnyosan Inuyasha. – Nahát, nem hittem volna, hogy te...

– Hallgass, ostoba! – mondta Sesshoumaru. – Nem tartozom neked magyarázattal – fejezte be, azzal elindult visszafelé, ahol Rinéket hagyták.

– Mindjárt visszajövök – ígérte Saura, s Sesshoumaru nyomában eltűnt az éjszakában.

– Hát... fura egy lány – jegyezte meg Kagome, amikor Saura eltűnt Sesshoumaruval. – Áruld már el, Inuyasha, honnan ismered?

Inuyashának nem akaródzott válaszolnia, de végül belátta, egyik útitársa sem hagyja békén, míg el nem meséli.

– Miután anyám meghalt ő segített nekem – felelte tömören.

– Ó! – mondta Kagome. Sok verzió átfutott az agyán, de erre nem gondolt.

– Ennyi? – kérdezte Miroku.

– Miért? Mit vártál? – nézett rá Inuyasha.

– Csak gondoltam, ha ennyire titkolózol, akkor valami drámaibb hírrel rukkolsz elő – felelte a szerzetes.

– De Inuyasha... az anyukád már régen meghalt – kezdte óvatosan Kagome. – Akkor Saura hogy lehet ilyen fiatal, ha halandó?

– Hát ez az – felelte Inuyasha. – Ez zavar engem is. Magam sem tudom.

– Gondolom, van valamilyen ereje is, ha már ő a Természet Úrnője – jegyezte meg Sango.

Inuyasha bólintott.

– Láttam villámokat szórni, lavinát elindítani és uralni a tüzet... – felelte a félszellem. – És nagyon erős. De sejtem, ez csak töredéke a valódi hatalmának, ha igazat mondott az anyó kísértete.

– Tényleg! – kapott a szájához Kagome. – Már majdnem elfelejtettem!

– Mit? – kérdezte Inuyasha.

– Emlékeztek, azt mondta, hogy az ereje végezhet az ismert világgal, ha elszabadul – magyarázta Kagome. – Vigyáznunk kell vele...

– Nem hiszem, hogy... – kezdte Inuyasha, de nem tudta befejezni, mert ekkor megérkezett Saura.

A vállára volt vetve a tarisznyája, kezében pedig tűzifát hozott.

– Visszafelé szedtem össze, nem láttam nálatok és itt, északon hidegek az éjszakák – magyarázta Saura.

A többiek nem szóltak semmit, így hát Saura elhelyezte a gallyakat, és mikor készen volt, rálehelt, mire meggyulladtak a fadarabok. Néma csönd ereszkedett a társaságra. Saurát, mint mindig, most is nagyon feszélyezte ez a mély csend – hát még az, hogy érezte, mindenki figyelme rá irányul.

– Én ülök legközelebb a tűzhöz, mégis úgy érzem, igen fagyos a hangulat – jegyezte meg, de nem sikerült megtörnie a jeget. Lemondóan sóhajtott. – Ennél még Sesshoumaru társasága is kellemesebb!... Reméltem, hogy legalább te, Inuyasha kevésbé hidegen fogadsz.

Inuyasha, aki eddig a tűzbe bámult és gondolatban hihetetlen távolságokban járt, most összerezzent a neve hallatán.

– Jaj, nem úgy gondoltam, Saura... – nézett a nőre. – Csak, tudod... elgondolkoztam.

– Micsodán?

– Hogy lehet, hogy alig vagy néhány évvel idősebb, mint amikor utoljára találkoztunk? – erre a kérdésre mindenki kíváncsian kapta fel a fejét. – Úgy értem, te halandó vagy. Akkor meg hogyan lehetséges?

– Hát... ez egy jó kérdés – felelte Saura. – Talán a szerencsés génjeimnek köszönhetem – mosolyodott el.

„Ez így nem fog menni.” gondolta Inuyasha. „Évekkel ezelőtt nem jöttem rá, honnan ered az ereje... és most egy újabb talány Saurával kapcsolatban. Ki lehet valójában a Természet Úrnője?”

– Beszélgessünk valami másról – javasolta Saura. – Meséljetek magatokról egy kicsit!

Hajnalban Inuyasha ébredt elsőként – és meglátta, amint Saura kelet felé néz, a felkelő Napot figyelve. Úgy tűnt, gondolatban nagyon messze jár. Inuyasha letelepedett mellé.

– Saura, árulj el nekem valamit... – szólította meg a nőt, és mivel semmi reakciót nem váltott ki Saurából, folytatta mondandóját:

– Miért segítettél nekem, mikor kicsi voltam?

Saura sóhajtott egyet, de továbbra is kitartóan bámulta a Napot.

– A mai napig nem értem, hogyan bánhattak veled úgy azok az... – Saura hangja elcsuklott. Úgy látszott, nem találja a megfelelő jelzőt. – ...emberek.

– Még mindig nem válaszoltál.

Saura most Inuyasha szemébe nézett.

– Magadra hagytak és senki sem segített neked. Kitagadtak – idézte fel a fájó emlékeket Saura. – Jól tudom, ez milyen érzés. És nem kívánom senkinek se.

Inuyasha lesütötte a szemét.

– Hé! – szólította meg újra Saura. – Úgy látom, egész jól elboldogultál, miután elváltak útjaink.

– Fogjuk rá – válaszolta kicsit mogorván Inuyasha, de ezzel nem tévesztette meg Saurát.

A nő jobban ismerte őt, mint bárki ezen a világon. Tudta, hogy nem volt könnyű élete a félszellemnek és hogy ezután se lesz egyszerű, a bezárkózásával pedig csupán a fájdalmas emlékeit igyekszik leplezni. Saura békítően elmosolyodott.

– Inuyasha... – kezdte lassan. – Előttem nem kell megjátszanod magad. Olyan vagy nekem, mint a kisöcsém. Nyugodtan elmesélheted, mi bánt.

– Hmm... na persze!

– Inuyasha! – mondta szívből jövő értetlenséggel Saura. – Megváltoztál, de még mindig ismerlek...

– Felébredtek a többiek, menjünk – tért ki a válaszadás elől Inuyasha, azzal visszasétált a táborhelyükre.

Saura gondterhelten sóhajtott, majd ismét elmerült a Nap gyönyörű aranyvörös fényében.

Egyenesen délnek vették az irányt – úgy sejtették, Naraku még mindig valahol arrafelé van. Ha mégse... akkor legalább enyhébbek lesznek az éjszakák, mint azt Miroku meg is jegyezte. Késő délután táboroztak csak le, nem messze egy vízeséstől.

A víz dübörögve zuhant le a magasból, hogy amint leér, azonnal egy természet által kialakított medencében csordogáljon tovább csigalassúsággal. Amíg a fiúk tűzifát gyűjtöttek, addig a többiek lementek a partra, hogy megfürödjenek.

– De jó végre ez a víz! – lazított végre Kagome. – Már napok óta nem volt ilyen nyugtunk!

– Igen – bólintott komolyan Sango. – A fiúk pedig remélhetőleg nem lesznek olyan ostobák, hogy megint leselkednek...

– Szerintem mindkettejük emlékezetében még élénken él a legutóbbi ilyen akciójuk emléke... – nevetett Kagome. – Egész este duzzogtak attól, amit kaptak!

Beszélgettek még egy darabig, aztán felöltöztek és elindultak a tábortűzhöz.

– Te nem jössz? – nézett hátra Kagome.

– Nem – rázta meg a fejét Saura. – Egy kicsit még maradok. Gondolkodnom kell, de ti csak menjetek, nemsokára én is ott leszek!

– Rendben van – biccentett Sango. – Gyere, Kagome!

Saura, miután magára maradt, odasétált a vízeséshez és a vízfolyam erejével mit sem törődve belépett a zuhatag alá. A víz szabadon ömlött végig rajta. A ruhája teljesen átázott, a haja pedig úgy tűnt, mintha eggyé vált volna a vízzel. Saura becsukta a szemét és csak a belsőjére figyelt. Szüksége volt rá, hogy szabályos időközönként megtisztítsa és megerősítse elméjét, különben könnyen kicsúszhatott az irányítása alól az ereje. A vízesés hangja lassan megnyugtatta őt és kitisztította a fejét. Ilyenkor mindig úgy érezte, teljesen eggyé válik a vízzel.

Már épp indulni készült, mikor valami elkapta hátulról és a vízesés mögötti barlangba rántotta. Saura rémületében felsikoltott, mire egy kéz tapadt a szájára. A barlangban vaksötét volt és őt erős kezek tartották fogságban.

– Most elengedlek – hallott egy kellemes férfihangot. Kellemes lett volna, ha nem épp ilyen helyzetben hallja. – De nem sikoltasz és nem futsz el.

Saura nagy mozdulattal bólintott, hogy megértette és végre kiszabadulhatott fogvatartója markából. Szembefordult vele és egy lépést hátrált.

– Ki vagy te és mit akarsz tőlem? – kérdezte Saura, aztán megérezte. – Te félig szellem vagy. Mutasd magad!

Egy széles mozdulatot tett a karjával, mire apró lángocskák jelentek meg a barlang falán, megannyi apró gyertya jelenlétének illúzióját keltve. Egy hosszú, fekete hajú férfi állt előtte.

– Figyeltelek... – kezdte a férfi. – Nagy erőd van... de lehetne még nagyobb is...

– Köszönöm, de ez elég nekem – utasította vissza Saura.

– Akkor szolgálj vele engem! – javasolta a férfi.

– Ugyan mi hasznom lenne nekem abból?

– Már mondtam... óriási hatalmat adnék neked – felelte a férfi, majd még mielőtt Saura tiltakozhatott volna, hozzátette:

– Csak a bolondok ne fogadnák el... a segítségével nem kell elviselned halandó tested törékenységét...

Saura belátta, ez igen csábítóan hangzik. Egy pillanatig eljátszott a gondolattal, hogy enged a kísértésnek, de végül megrázta a fejét és kiverte a gondolatot belőle.

– Nem – mondta, talán túlságosan is gyorsan. Ezzel elárulta, mennyire vágyik arra, hogy egy erősebb teste legyen, nem csupán egy halandóé.

– A barátaidnak nem kell megtudnia... – folytatta a férfi. – Sőt, az ellenségeidet is könnyebben legyőzhetnéd... gondold meg...

„Naraku ellen talán még a saját erőm is kevés lesz... lehet, hogy többet nem adódik ilyen lehetőségem...” gondolta magában Saura. Mindent végiggondolva, döntött, és – bár volt valami rossz érzése a félszellemmel kapcsolatban, azt félresöpörte – elfogadta a felajánlott erőt.

– Reméltem, hogy így döntesz – mosolyodott el a férfi, aztán olyan gyorsan, hogy a szem alig tudta követni, a nő vállába mélyítette a körmeit.

– Ááá! – ugrott arrébb Saura. – Ezt meg miért csináltad?

– Vedd le a kezed a válladról és nézd meg!

Saura megnézte a balján esett sérülését. Valami csillámlott ott, de amint jobban szemügyre akarta venni, már be is hegedt a sebe.

– Mi ez? – kérdezte a férfitól. – Csak nem egy ékkőszilánk?

– De, az – bólintott a félszellem. – A nevem Naraku... és mostantól engem szolgálsz!

Saura nem jutott szóhoz a döbbenettől. Hogy lehetett ilyen ostoba?! Átkozta saját naivitását, gyengeségét és halandó mivoltát. Vett egy mély levegőt és körmeit belemélyesztette a bal vállába. De csak fájdalmat okozott magának, habár bőrét meg se tudta sérteni.

Naraku halkan nevetett.

– A körmeid nem elég élesek, és ha netalántán meg is sebeznéd magad, akkor se tudnád kiszedni, mert a sebed azonnal begyógyulna – magyarázta egy démoni mosoly kíséretében. – Csak egy félszellem vagy egy szellem veheti ki onnan...

– Átvertél!

„Ez nem teljesen igaz. Én is tudom. Nem tett mást, mint amit ígért – hatalmat adott nekem és a testem most már szinte sebezhetetlen.” emlékeztette magát Saura. „Én bolond.”

– Tévedés... – figyelmeztette Naraku. – Te árultad el a barátaidat.

„Pontosan... milyen igaza van...”

– Hála neked... – morogta Saura.

– Ha jól hallom, már meg is érkeztek – folytatta csevegő hangon Naraku. – Biztosan meghallották a sikításodat, mikor behúztalak a vízfüggöny mögé...

– Tűnjetek innen! – kiáltotta Saura, bár sejtette, hangját elnyeli a lezúduló vízmennyiség dübörgése. Elárulta a barátait...

– Engedj el! Nem kell az ékkőszilánk!

– Ez nem így működik – húzta ravasz félmosolyra a száját Naraku. – Mostantól engem szolgálsz... egészen addig, míg másképp nem döntök.

„Na, arra aztán várhatok.” öntötte gondolatokba érzéseit Saura.

Naraku elindult kifelé a barlangból.

– Ne! – kiáltott utána Saura. – Hagyd őket!

Naraku folytatta útját, mintha meg se hallotta volna.

– Állj me... – Saura nem fejezhette be mondandóját.

Tekintete előbb elhomályosult, végül teljesen üressé vált. Úgy követte Narakut, mint valami bábu.

Miután meghallották Saura sikoltását, Inuyasháék azonnal keresni kezdték a lányt.

– Szóval a vízesésnél hagytátok? – kérdezte Inuyasha futás közben.

– Igen – válaszolta Kagome, hangjában némi félelemmel. – Vajon mi történhetett?

– Nem tudom, de van egy olyan érzésem, minél előbb érünk oda, annál előbb megtudjuk – felelte Sango.

Hamar elérkeztek a vízeséshez és a lányok kiabálni kezdték Saura nevét – de hiába: semmi reakciót nem kaptak. Már végigjárták a partot, s éppen a vízesés felé indultak volna, mikor váratlanul szétnyílt a vízfüggöny... s azon keresztül Naraku lépett ki az éjszakába. Egy pillanattal később pedig Saura is megjelent, olyan üres tekintettel, mint Sango öccse szokott, Kohaku.