Újra itthon

-         Hol vagyok?- nézett körül meglepődve Hitori. – Az a Szent Fa!- erre a következtetésre jutott miután alaposabban szétnézett.

Elindult a fa irányába. Az általa ismert épületek jelentős része még nem állott. Csak a Goshinboku volt az egyetlen dolog amit ismert,de még az is sokkal fiatalabb volt.

-         Szóval igaz. – sóhajtott egy mélyet a lány .Felugrott a fa egyik ágára,pont arra ahol mindig Inuyasha ült. – És most akkor mit csináljak?

Léptek zaja hallatszott és egy női hang. Nemsokára megjelent egy magas ,barnahajú nő, a kezében egy fehér virággal. Szótlanul leült a fával szemben, és imádkozott. Hitorit nem vette észre,csak akkor mikor a lány majdnem lezuhant a fáról.

-         Ki vagy te?- kérdezte kíváncsian,és különös érzései támadtak a lánnyal kapcsolatban,úgy érezte, mintha ismerné valahonnan.

-         Mért érdekel az téged?! – hordta le a középkorú nőt,a negyedszellem.

-         *Már értem honnan ismerős. Pont olyan akárcsak Inuyasha volt.De olyasmi ruhája van mint Kagomének.*- gondolta a nő,és csak most vette észre a füleit. - *Ez nem lehet! Azt hittük meghalt!*

-         Most itt fogunk állni napestig? Van nekem jobb dolgom is.

-         Kérlek, mond a neved Hitori?

-         És ha igen, akkor mi van?!

-         Nagyon hasonlítasz apádra. – mondta mosolyogva. – Az én nevem Sango.

-         Ismered az apámat?

-         Ismertem…Mond Kagome él még? –kérdezte a szellemirtó, bár tudta rá a választ.

-         Nem…Meghalt mikor áthozott a kúton.

-         Sajnálom. Gyere velem. Bemutatnálak a többieknek,ha gondolod.

-         Többieknek?

Elindultak a falu felé. Alig változott valami. A papnő még  mindig Kaede volt idős kora ellenére is. Lassan sétáltak az egyik ház felé. A falusiak értetlenül nézték a jövevényt.

-         Visszatért volna Kagome úrnő? – suttogták.

-         Nem!Nézd csak a fülei,pont olyanok akárcsak annak a félszellemnek, Inuyashának!

-         Talán ő lenne a gyerekük?

Beléptek a kunyhó bejáratán. Bent kíváncsian néztek az idegenre. A fekete hajú férfi választ várva nézett Sangora, és a mellette lévő rókaszellem is hasonlóan viselkedett.

-         Bemutatom nektek Hitorit. Visszatért Inuyasha és Kagome leánya!

-         Mi? – döbbentek meg a bent ülők.

-         Hitori, bemutatom Mirokut és Shippout. Együtt harcoltunk apáddal Naraku legyőzésére.

Hitori kicsit meglepetten gondolta végig a mai nap eseményeit. Nem elég neki,hogy valami negyedszellem vagy hasonló,most a középkorban  az anyja és az apja elég különc barátaival ül egy szobában és kb. 500 év választja el az általa megismert világtól. Szótlanul ült és nézett maga elé. Ekkor valami kép villant az agyába:Az ég sötét és mindenhol csata nyomai,acél csengése a háttérben,nem messze egy robbanás és egy hang,egy nagyon ismerős hang…vér,sok vért látott és egy elhalkuló,gyűlöletteljes sikoly…

-         Hayabusha! – zihálta. – Ő…Ő ölte meg anyámat! – azt még maga sem értette miként emlékezhetett vissza ilyen régi dolgokra,de az anyja gyilkosának arcát sohasem felejti el…

-         Micsoda?De hisz az nem lehet!Ő velünk volt! – kételkedett Shippou.

-         Mi? – lepődött meg Hitori. – De…ő volt!A saját szememmel láttam!

-         Érdekes…Talán igaza lehet. Hayabusha, Kagome eltűnése után felszívódott,máig sem tudni hogy él-e még. – tanakodott Miroku.

-         Ha megtalálom,az utolsó amit lát az az én arcom lesz. – állt fel hirtelen a fél-félszellem. – Adjatok valami fegyvert!

-         Éjszaka van már, és egyébként sem tudsz harcolni! – csitította le Sango. – Egyenlőre maradj nyugton, különben készíttetetek egy olyan nyakláncot,mint amilyen Inuyashának volt!

-         Miért milyen nyaklánca volt?

-         Hosszú estének nézünk elébe… - jegyezte meg halkan Miroku.

Az egész éjszakát beszélgetéssel töltötték,Hitori nagyon sokat megtudott a szüleiről és mindenről ami velük történt. Mindannyian boldogan emlékeztek vissza a régi szép időkre. De ez már elmúlt és Hitori szívét egy új érzés töltötte el: a bosszú.