5.Gondolatokba mélyedve

Sesshoumaru az éjszakát a fa tövében töltötte. Nem tudta,hogy az a lány miért néz rá fel ennyire, és persze, hogy honnan van ekkora ereje.Végig gondolta, hogy mit tett vele Naraku.A bosszú vágy már őt is egyre jobban hajtotta.Nem tudta kiverni Kinuye szavait az öccsével és Narakuval kapcsolatban."Jobb lenne, ha összefognátok."Viszhangoztak fejében a lány szavai.

-Hogy én és a korcs öcsém?...Soha!-morogta magában.

-Mi a baj Sesshoumaru-sama?-kérdezte Rin és odasétált a démonhoz.

-Semmi,Rin.De te miért nem alszol?-kérdezte, szinte úgy,mint egy apa.

-Yaken és én őrködünk, hogy nehogy megtámadjanak.Vigyázunk rád..-felelte Rin, majd bebújt Sesshoumaru prémje alá.

-Ti?-kérdezte kissé gúnyosan, de hamar megváltozott. Elmosolyodott.-Nem lesz semmi baj.Már jól vagyok,aludhattok-mondta "kedvesen" és Rinre pillantott, aki rég aludt. Sesshoumaru még egy darabig gondolkodott Kinuye ajánlatán, majd ő is elszudított. Másnap korán reggel felkelt. Teste visszanyerte minden erejét, ráadásul most egy karral is bővült.

-Yaken!-szólt szolgájához Sesshoumaru.-Rin fenn van már?

-Még alszik nagyuram-válaszolta Yaken.

-Most elmegyek. Ha felébredt, gyertek utánam-mondta és elindult.

-Igen is Sesshoumaru nagyúr.

Sesshoumaru elindult, de gondolatai máshol jártak.Kinuyéra gondolt.

-Egy tizenöt éves lány, és nem fél tőlem?... Bár ereje tényleg nagy, mégis csak egy gyerek...Egy lány...Viszont tényleg jó volt vele harcolni. Először életemben élveztem egy olyan harcot, ami csak játék volt-ezek a gonolatok keringtek fejében és észre sem vette,hogy merre tart.

Miközben Sesshoumaru sétált, InuYasáék éppen az ebédjüket fogyasztották, mikor Fujimaro hirtelen felkapta a fejét.

-Kinuye…-mondta halkan.

-Tudom, érzem…-válaszolt a fel nem tett kérdésre. Tálját letette, felállt és elindult.

-Hova mész? -kérdezte Sango meglepetten.

-Mindjárt jövök- mondta csendben és elfutott. Egy pillanat alatt eltűnt a szemük elől.

-Fujimaro! Te tudod, hogy mi lelte?- kérdezte Miroku.

-Hogy ne tudnám, de nem mondhatom el, mert szívrohamot kapnátok-mondta vigyorogva. Miközben ők Kinuye elrohanását firtatták, Sesshoumaru megállt az erdő szélén. Ismerős szagot érzett. Kémlelte a látóhatárt, de nem látott semmit, csak egy pillangót, ami éppen felé szállt.

-Kinuye? -kérdezte meglepetten. Hogy kimondta, a lány visszaváltozott.

-Szia! –mondta vidáman.

-Mit keresel itt? -kérdezte Sesshoumaru.

-Ezt inkább én kérdezhetném. Talán gondolkoztál azon amit tegnap mondtam?- kérdezett rá reménykedve, hogy talán sikerült példaképét rávenni, hogy velük tartson.

-Mire gondolsz?- kérdezett vissza- Sesshoumaru.

-Arra, hogy csatlakozol hozzánk- mondta magabiztosan Kinuye.

-Na ne viccelj! Soha nem csatlakoznék halandókhoz -mondta, bár hangja elég furcsa volt. Furdalta a kíváncsiság a lánnyal és bátyjával kapcsoladban, de öccsével nem akart találkozni.

-Akkor miért tartasz egyenes feléjük?- kérdezte Kinuye.

-Egyenesen feléjük?

-Hát nem érzed? Szagolj bele a levegőbe- mondta Kinuye. Seshoumaru vett egy mély levegőt és csak most érezte meg.

-InuYasha…-mondta csendben.

-Pontosan. De akkor, ezek szerint, te nem is hozzánk jöttél?- kérdezte szomorúan Kinuye.

-Hát persze, hogy nem -válaszolta Sesshoumaru, aki (nagyon) kicsit elbúsult, mikor látta Kinuye szomorú arcát.

-Hát...akkor én megyek-mondta búslakodva Kinuye, azzal újra átváltozott, ezúttal egy fekete párduccá, és elsuhant. Sesshoumaru még egy darabig nézett utána, majd visszaindult útitársaihoz. Rövid gyaloglás után szembejöttek.

-Sesshoumaru-sama!- kiáltott Rin és a démonhoz szaladt.

-Nagyuram!- kiáltott Yaken és ő is odaszaladt. -Most hova megyünk?- kérdezte. Sesshoumaru pár perces néma csönd után megszólalt.

-Meglátogatjuk az öcsémet…-mondta, majd elmosolyodott.

-Eeezt komolyan mondja? -kérdezte Yaken, kissé félve a választól.

-Szoktam én hazudni? -förmedt rá szolgájára.

-Jaaaj, bocsáss meg nagyuram…-borult térdre Yaken, de Sesshoumaru már elindult.