A szellemek támadni kezdtek. Sango a bumeránggal támadott, Miroku a botjával és a szellemriasztó papírokkal pusztította a szellemet. Kouga és csapatai sem tétlenkedtek. Minél több szellemet sikerült megölniük a palota falai is úgy tűntek el.

AsaYoru ekkor lépet támadásba.

-Kicsi szívem! Hát megint találkozunk! –mosolygott a szellemnő Sesshoumarura.

-látom a drága öcséd is, itt van! InuYasha! Nem is üdvözölsz?

-Kösz kihagyom!

-Ugyan miért vagy ilyen ellenséges velem? Ez elszomorít. –mondta és úgy tett, mintha letörölt volna egy könnycseppet a szeméről.

-Na de vegyük komolyabbra. –kezében a szokásos villámokat kezdte megidézni. Mindkét fiú felkészült a támadás hárítására. AsaYoru azonban másik kezét meglendítve a testvérpár több métert repült. A villámokat, pedig elengedte, amik Kagomét vették célba. A lány erőteret hozott létre maga előtt így a villámok lepattantak. A szellemet ez bosszantotta így teljes erejével a lányt, vette célba. Támadta de az ifjú miko mindet kivédte, de már neki is elege volt az értelemet harcból. Egyik erős támadásnál olyan pajzsot hozott létre, amiről nem pattantak le a villámok, hanem visszaverődtek. Erre a lépésre AsaYoru nem számított. A villámok felé repültek, viszont az idő már kevés volt, arra hogy kivédje így eltalálták és a földre esett.

Kagome egész teste köré szélesítette az erőteret és a levegőbe emelkedett majd megállt Naraku előtt.

-Naraku! –mondta gyűlölettel a hangjában.

-Te csak egy félszellem vagy! Semmilyen erőd nincsen az ékkő nélkül! Sőt! Az ékkő nélkül is gyenge vagy! –mondta a lány undorral a hangjában és kezét meglóbálta azok a szellemek fölött, amikkel barátai küzdöttek. Azok porrá égtek abban a pillanatban és egy lágy szellő, elfújta hamvaikat a messzeségbe.

Naraku most félt életében ennyire először.  Ereiben megfagyott a vér, arcáról leolvadt a mosoly. Döbbenten állt (lebeget) és nézte mire képes a lány egyetlen egy szilánk segítségével. De nem csak Naraku döbbent le, hanem mindenki, aki eddig harcolt. Csak nézték Kagomét és hallgatták szavait.

-Kagome rájött hogyan tudja használni az ékkő erejét -közvetítette a földről az eseményeket Myouga. –talán Kikyou mutatta meg neki.

-Naraku! Te csak egy szerencsétlen félszellem vagy!

-Nana! Ezzel a barátodat is lehordod!

-Nem! Összekevered a dolgokat! Látod még ostoba is vagy!

-„Ez az Kagome mondd meg neki!” –gondolta mindenki.

-Talán InuYasha volt az, aki istenítette magát, azzal hogy emberek életét tette tönkre, azzal hogy megölte a családtagjaikat vagy leromboltatta a falujukat? –Kagome hangja gyűlölettel beszélt Naraku tetteiről

-NEM! TE voltál az, aki emberéletekkel játszott! Egyszerűen UNDORITO vagy! És most szépen visszaadod, ami engem illet! –mondta és kinyújtotta tenyerét a félszellem felé, amibe beleröppent az ékkő darab. Naraku nem tudott ellene mit tenni. Kagome beleillesztette a nála lévő darabot is.

-JA és még valami! Ide a szívvel, aminek nem nálad van a helye! Térjen vissza saját helyére. – Kagura szíve ekkor Kagome kezében termet ö pedig elküldte gazdájához!

Ekkor mindketten ereszkedni kezdtek. Mikor leértek Kagome a földre térdelt, ahol utolsó erejével ezt mondta mielőtt elájult!

-NARAKU! MOST MEGHALSZ! –saját hangán kívül azonban Kikyou hangja is felcsendült az éjszakában, majd eszméletlenül esett össze.

Folyt. Köv.