Sango és Miroku boldogan keltek fel egymás karjai közt. Rin, Shippou és Kirara is ebben a percben ébredtek fel.

-Lemegyünk Shippouval a vízpartra és hozunk nektek vizet! –mondta Rin.

-Rendben! -mondta mosolyogva Sango. Kimondottan boldog volt a mai reggelen nem is sejtve mi történt az éjszaka.

Sangoék óriási sikítást hallott!

-Ez Rin!

-Mirokuval gyorsan a partra siettek. Az első, amit megláttak az InuYasha volt. A másik Kagome. Sango barátnőjéhez sietett a szerzetes, pedig a félszellemet vizsgálta meg.

-InuYashával nincsen semmi baj. Csak eszméletét veszíte…Sango! Miért sírsz? –a szellemírtó arcát tenyerébe temetve zokogott.

-Mi történt? –kérdezte a szerzetes és odament Sango mellé.

-Kagome halott!

-Az nem lehet! De-de hogyan?

-Nézd a hasát! Több karom nyom is látszik rajta! Aki elintézte a szörnyen erős, lehet!

-Ki tehette ezt?

-Én! -ült fel InuYasha. –Érzem a vérének illatát a kezemen! Megöltem!

-Te gyílkos! Undorító szörnyeteg! –Sango hangjában a düh átvette az irányítást.

Neki rontott a hanyounak és a földre teperte, kardját a torkának szegezte.

-Hogy teheted ezt? –üvöltött a lány.

–Kagome szeretet téged te, pedig egyedül hagyod, mert Kikyou megsebesült és akkor a jó kis kutyának ugrania kell! Aztán visszajössz és megölöd Kagomét!

–InuYasha nem nézett a lány szemébe.

-Nézz rám, ha hozzád beszélek! –InuYasha Sangora nézett. A fiú szeme tele volt könnyel és fájdalommal, de Sangot ez most nem érdekelte.

-Undorító vagy InuYasha! –ezt a mondatott undorral, mondta.

-Azonnal menj el és hagyj minket békén! – a szellemirtó felállt InuYasháról ezzel szabad utat engedve neki.

-Igazad van Sango! Elmegyek de, szeretnék itt lenni Kago…

-Ne merészeld kimondani a nevét! Hogy vagy képes?

-Miért tetted InuYasha? –kérdezte barátjától a szerzetes.

-Egyértelmű nem? Kikyout szereti és eltette láb alól a felesleget!

-Tévedsz! Nem szeretem Kikyout! –felelte dühösen a hanyou.

-De különben is! Kikyou is halott. Azt hiszem öt is én, öltem meg!

-Undrító vagy! Takarodj innen!

-Ne! InuYasha!(Rin)

-Nehogy odamenj hozzá! –húzta magához védelmezöleg Sango. Miroku mellé állt Shippou a szerzetes vállára ugrott. Kirara nagymacskává alakulva gazdája és a többiek elé állt.

InuYasha jobban látta, ha tényleg elmegy. Megtörtént vele ugyanaz, mint gyermekkorában. Egyedül maradt megint, de most sokkal többet vesztett, mint akkor… a barátait és a szerelmét. A félszellemen még jobban eluralkodtak a szomorúság jelei. Kagoméra tekintett. Szíve összeszorult. Úgy érezte ö maga is undorodik saját magától.

Térdre esett. Homlokát a földre szította kezével a földet markolta meg, magában, pedig összeszidta magát.

Léptek zaját halotta meg és egy ismerős szag is megcsapta az orrát. Sesshoumaru volt az Yakennel. Nem mozdult el a helyéről. Nem Érdkelte. Hagyja, hogy a bátyja megölje! Ezzel még szívességet is tesz neki. Nem kell azzal, tudattal tovább élnie hogy Kago… gyilkosa. Képtelen volt kimondani a lány nevét.

-Öcsém! –hallatszott a szellem hangja de InuYasha nem mozdult meg.

-InuYasha!

-Hagyjál már békén! Vagy inkább ölj meg most azonnal!

-Nem!

-Mi? –nézett a hanyou könnyes szemmel a bátyjára.

-Nem foglak megölni! Lerovom az adóságomat!

-Sesshoumaru nagyúr!

-Rin! Maradj most ott! –szolt rá a szellem mikor látta hogy a kislány el akar indulni felé. A kislány bólintott.

-Sesshoumaru előrántotta a Tensaigát és Kagoméra szegezte.

A túlvilág küldötteit nézte de nem látta őket sehol.

-Ez furcsa!

-Micsoda Sesshoumaru? –kérdezte Sango sírva.

-Nem látom őket!

-De kiket? –Mostmár Mirokut is érdekelte a dolog.

-A túlvilág küldötteit! –válaszolt ura helyet Yaken.

-És a szagukat sem érzem, hogy itt jártak volna

-De a szíve már nem ver! –mondta sírva Sango.

-De igen ver! Csak nagyon lassan, mert testének most nincsen szüksége vérre, mert halott. De valami életben tartja.

-Mire gondolsz Sesshoumaru nagyúr?

-Hát két dolog is az eszembe jutott de nem tudom melyik, lehet az.

-Öcsém! –fordult InuYashasához Sesshoumaru.

-Mi történt pontosan? Mondd el, akkor talán segíthetünk!

-A fiú szipogott egyet megtörölte szemét és belekezdett.

-Arra emlékszem, hogy Vele voltam de megéreztem Kikyou vérének szagát és elmentem hozzá. Ö aztán megfogta a kezem és éreztem egy enyhe kis nyomást de, nem foglalkoztam vele, de éreztem valami nincsen rendben. A testemet nem tudtam mozdítani a saját akaratomból de, gondolkodni tudtam. Aztán éreztem, hogy testem átalakul, és nem tudom irányítani és valami belül kényszertett, arra hogy gyilkoljak. Először Kikyout öltem meg majd ide felé jövet a medvéket, majd pedig Öt. A többit már tudjátok.

De miért mondtad, hogy a szíve dobog még? Akkor méh él!

-Nem nem él. Halott. szíve óránként dobog egyet vagy még ritkábban. Valami életben tartja. De mutasd csak a kezed!

-A hanyou engedelmeskedett a bátyjának bár elég furcsának találta.

-Nézd csak öcsém! –mutatott a szellem egy pro kis tárgyra a fiú kezében.

-Ez az, aminek gondolom? (Miroku)

-Az egy szilánk a szent ékköböl, kérdezte Rin.

-Igen az! –felelte Sesshoumaru.

-InuYasha amilyen gyorsan csak tudott futni kezdett Kagome holtteste felé. Sangonak ez nem tetszett és meg is jegyezte, hogy ne merészelje, mert megöli de, Miroku visszafogta.

InuYasha letérdelt a lány mellé és gondolkodás nélkül kitépte kezéből a szilánkot. Az ékkő úgy ragyogott, hogy majdnem megvakította a többieket.

-Gondolom ez egy megtisztított ékkő szilánk. Szerintem Kagome az utolsó erejével megtisztította szilánkot így megmentve InuYashát. –bölcselkedett a szerzetes. Rin és Shippou ámulattal nézték a ragyogó „kavicsot”. Sango nem tudott megszólalni. Sok minden kavargott a fejében. Sesshoumaru segített Kagomén. Ezek szerint tényleg jóban vannak, és barátnője feláldozta az életét InuYAsháért, nagyon szeretheti…

InuYasha a lány egyik sebébe rakta a szilánkot. Sebei azonban nem gyógyultak be és még mindig nem történt semmi.

-„Mi lehet a baj? Miért nem ébred már fel? Jaj! Kérlek!” (inuYasha)

Hosszú percek következtek, mindnek feszülten figyelt minden apró neszt a közelben. InuYasha már nem bírta tovább.

-Nem halhatsz meg, hallod? –ordította a fiú, de nem történt semmi. A hanyouban minden düh, fájdalom, gyűlölet és szeretet összegyűjt, és ordítva mondta ki a lány nevét.

-KAGOME!

Folyt. Köv.