1.rész

Egy borongós esős napon InuYasha és a többiek egy barlangban húzódtak meg. Mindenki rosszkedvű volt. Nem tudták, hogy mit csináljanak, hisz ilyen időben nem mehettek tovább. InuYasha a barlang bejáratánál álldogált és figyelte a lehulló esőcseppeket, amelyek gyengéden simogatták a környező fák leveleit. Mindenki csendben volt, nem volt miről beszélni. Az elmúlt pár napban sokat harcoltak és el is voltak fáradva. Kagome sajnálkozva nézte InuYashát. Odament hozzá.

-Mi a baj?- kérdezte.

-Az az átkozott Naraku! –mondta mérgesen.

-Ne bánkódj! Majd végzünk vele!- mondta és átölelte.

-Köszönöm!- mondta InuYasha.

-Mégis mit?- kérdezte Kagome.

-Hogy velem vagy- válaszolt.

-Kezd sötétedni. Ideje aludni- mondta mosolyogva Kagome és visszament a többiekhez. Hamarosan el is aludtak.

Másnap gyönyörű napra ébredtek. Meleg nyári nap  volt. A Nap tündöklött az égen. A fák zöldellő ágai között madarak százai csiviteltek. A közeli tisztáson apró rágcsálók futkároztak. Lágy szél fújdogálta a magas füvet. A tegnapi rosszidőnek nyoma sem volt.

-Jó reggelt mindenkinek!- ébredt fel először Kagome.

-Neked is jó reggelt!- mondták a többiek.

-Csodás napunk van, nem igaz?- jegyezte meg Miroku.

-De igen!- mondta Sango.

-Igen, csodálatos lenne, ha nem lenne ez a vérszag a levegőben- morogta InuYasha. –Sesshoumaruról nem is beszélve!- mondta és futásnak eredt.

-Várj meg! –kiáltotta Kagome. InuYasha a hátára vette Kagomeét. A többiek Kirara hátán követték. Mikor odaértek, Sesshoumarut sehol nem látták.

-Hol az az átkozott?!- kérdezte dühödten InuYasha, mikor meglátta a földön fekvő, vérben úszó embereket.

-Ezt ő csinálta volna?- kérdezte Sango.

-Ennyire kegyetlen lenne?- undorodott el Kagome a látványtól. Az emberek teste több darabra volt szabdalva, melyek szanaszét heveret az avarban. Az emberek szemében félelmet és kétségbeesést lehetett észrevenni.

-Ezt tényleg Sesshoumaru tette volna?- kérdezte Miroku.

-Az ő szagát érzem, csak is ő lehetett! –mindta mérgesen InuYasha.

-Itt mi történt?

-Sesshouamru!- ordította InuYasha. –Miért csináltad ezt?- kérdezte.

-Nem én tettem! Gondolod, ilyen módszerekkel gyilkolnék?! Egyszerűbb, ha eltöröm a nyakukat!- mondta és gúnyos mosolyra húzta a száját.

-Nem sokat változott…-mondta.

-Ki? –kérdezték mindannyian.

-Én! –válaszolt egy fiatal, női hang. Mindenki odanézett. Hosszú fekete haját a szél lágyan fújta. Az egész ruhája fekete volt és úgy nézett ki, mint egy papnő. Karján apró fekete gyöngyökből készült karkötő volt. Nyakában egy fekete zsinóron különös szimbólum lógott. Az egész lány csodálatra méltó, ám félelmet keltő volt.

-Ki vagy te?- kérdezte Kagome. –Érzem rajtad az emberek vérét!

-Na és? Mi közöd van neked ahhoz, hogy én mit teszek?! Nem ismersz. Azt sem tudod, ki vagyok –szidta le az ismeretlen lány InuYashát.

-Te egy nagyon kegyetlen lény vagy, az biztos! –mondta Sango és majdnem sírva fakadt.

-Nincs jogotok elítélni engem!- mondta és odafordult Sesshoumaruhoz.

-Sesshoumru! Te mit keresel itt?- kérdezte már kissé barátságosabban.

-Csak erre jártam és a szagodat is megéreztem…-mondta de InuYasha félbeszakította.

-Tök mindegy, hogy ki vagy, de ezért most megfizetsz!- kiáltotta és a lánynak rontott. –Vasromboló lélekrabló!- kiáltotta. A lány rezzenéstelen arccal nézte a közeledő csapást, majd egy könnyed mozdulattal elrugaszkodott a földtől.

-Csak ennyire vagy képes?- kérdezte.

-Tudni akarod, mire vagyok képes? Te akartad!- ordította és újra a lánynak rontott, de most minden erejét beleadta. A lány azonban könnyedén kitért a támadások elől.

-Ez kevés lesz…-mondta. InuYasha teljesen elvesztette a fejét. Előhúzta a Tessaigát és azzal próbált lecsapni, ám a lány a kard elől is könnyedén elhajolt. Egyszer azonban már nem tudott.

-Most véged!- kiáltotta InuYasha. Mindenki nagy meglepetésére a lány fél kézzel megfogta a kardot.

-Ez nem lehet!- kiáltotta Miroku. Hogy ezt látták, ők is támadásba lendültek. Sango a csonttörőt próbálta használni, ám a lány a tekintetével messzire hajította. Miroku a botját próbálta használni, nem sok sikerrel. Kagome kilőtt egy nyilat, mely eltalálta a lányt. A nyíl egyenesen a szívébe fúródott. Ekkor azonban újabb meglepetés történt. Ahelyett, hogy holtan esett volna össze, úgy tűnt, még erősebb lett. A nyíl teljesen behatolt a testébe, mely egyszerűen beszippantotta azt. A lány elmosolyodott.

-Kedvesem! Lelkekkel táplálkozom. Azt hiszed, ez árt nekem? Akkor nagyon tévedsz!- mondta. Sesshoumaru nagyon mókásnak tartotta, ahogy öccse és barátai küszködnek a lánnyal.

-Bolondok…-mondta.

-Nem akarnál segíteni? Mégis csak az öcséd…-mondta Sango két csapás között.

-Eszemben sincs! Az öcsémnek segíteni?! Te teljesen megőrültél? Különben is, az alvilág királynőjével nem végezhettek!- mondta. Hirtelen mindenki abbahagyta a harcot és egyszerre kérdezték.

-Hogy kivel?

-A nevem Iriye Hiroko és az alvilág királynője vagyok!- mondta.

-És mit akarsz tőlünk?- kérdezte Kagome.

-Én tőletek semmit! De ha jobban belegondolok, lenne itt valami, amiben segíthetnénk egymásnak.

-Na és mi lenne az?- kérdezte InuYasha.

-Ti ugye végezni akartok Narakuval?- kérdezte.

-Igen! –felelték egyszerre.

-Nos, adjátok nekem a lelkét és én cserébe sérthetetlenséget adok, amíg vele harcoltok.

-És az neked miért jó?- gyanakodott Sango.

-Mert kell a birodalmam erősíti. Ami jó a birodalmamnak, az jó nekem is. És van vele egy kis elszámolni valóm is- mondta. Utolsó mondatatában gyűlölet és bosszúvágy érződött.

-Veled mit csinált?- kérdezte Miroku, de megbánta, mert Iriye tőre a nyakához szorult.

-Ezt ne merészeld még egyszer megkérdezni!!!- kiáltott rá, majd levette kését a fiú nyakáról.

-Mennem kell!- mondta, majd szó szerint köddé vált és eltűnt a földben.

-Én is megyek! És csak egy tanács: ne kérdezzétek a múltjáról, különben végetek! Bár nem tudom, miért mondom el…-mondta és elsétált. InuYasháék eltemették a halottakat és elindultak vissza Kaede anyóhoz. Elmeséltek neki mindent, ami történt.

-Kaede anyó! Mit tudsz az alvilág királynőjéről?- kérdezték.

-Hát, annyit beszélnek, hogy nem régen lett királynő és azóta a birodalom építésén dolgozik. A szóbeszéd szerint gyakran saját maga viszi véghez a büntetéseket. Könyörtelenül lemészárolja az embereket csak azért, mert valahogyan vétettek ellene. De olyanokat is mondanak, hogy néha meggyógyítja a sérülteket.

-Összetett személyiség- mondta Miroku. A többiek bólogattak.

-De vajon mit tehetett vele Naraku, amiért ennyire gyűlöli?- kérdezte Sango…

 A kunyhóban égő tűzből lassan fekete füst kezdett el felfelé szállni.

-Ezzel meg mi történt?- kérdezte Kaede anyó és megpiszkálta a tüzet.

-Nem ilyen volt a füst, mikor…-kérdezte Kagome, mikor a füst alakot öltött és Iriye jelent meg.

-Te lennél az alvilág királynője?- kérdezte Kaede csodálkozva. Iriye sóhajtott egy nagyot.

-Igen, miért? Talán valami nem tetszik?- kérdezte.

-Nem, dehogy! Csak olyan fiatal vagy…-mondta.

-Akit fiatalon megölnek, az fiatal is marad örökre. Főleg ha az illető az alvilágot szolgálja és később a királynőjévé válik.

-Ha szabad megkérdeznem, hogy-hogy te lettél a királynő?- kérdezte Miroku.

-Hosszú idő óta én voltam az első ember, aki nem akart továbblépni és újjászületni. Bosszút esküdtem és végre is fogom hajtani. És én hűen szolgáltam az uralkodót. 500 évente kell új uralkodót választani. És most rám esett a választás. Eddig beváltam!- mondta. –Látom nagyon érdekel, hogy miért gyűlölöm Narakut.

-Hát igen…- mondta Kaede.

-De nem muszáj elmondanod!- vágta rá Kagome, Sango és Miroku. Iriye elmosolyodott.

-Csak nem féltek tőlem?- kérdezte.

-Félnek, mert Sesshoumaru azt mondta, hogy ne kérdezzünk a múltadról, különben végzel velünk. Tényleg! Honnan ismered a bátyámat?- kérdezte InuYasha.

-Igaza van, de szövetségest nem ölök meg. Nem vagyok őrült. Sesshoumaruval még nagyon régen találkoztam. Te akkor a fához szegezve szunyókáltál. Éppen kiéltem gyilkolási vágyaimat, mikor megjelent. Azóta néha találkozunk, de csak véletlenül. Naraku pedig azért kell megölnöm, mert ő volt az, aki 50 évvel ezelőtt végzett velem. Most ha megbocsátotok, megyek- mondta és újra visszaszállt a tűzbe.