Iriye Naraku, azaz apja karjaiban sírdogált. Teljesen kizárta a külvilágot.

-Iriye! Ébredj!- ordították a többiek. De  már hiába: nem hallott és nem látott semmit és senkit. Elkezdtek Naraku felé rohanni, hogy kiszabadítsák Iriyét. Naraku csak nevetett.

-Már késő! Ő az enyém! –mondta és belehelyezett egy hatalmas ékkődarabot, majd folytatta. –Most pedig kislányom, öld meg őket!

InuYasháék nagyon megijedtek, mert tudták, hogy Iriye ellen nincs esélyük. A lány felállt, leporolta ruháját, majd elindult a csapat felé. Feszült figyelemmel nézték, ahogy közeled feléjük. Semmit sem tehettek. Majd InuYasha megérezte bátyja szagát.

-Sesshoumaru?! Már csak ő hiányzott!- mondta mérgesen és felkészült Iriye támadásának visszaverésére. Bár nem sok esélye volt. Néhány pillanaton belül Sesshoumaru megjelent.

-Mi folyik itt?- kérdezte, mikor körbe nézett.

-Sesshoumaru…-mondta Naraku, mikor meglátta. –Már vártam, hogy mikor érsz ide.

-Valóban? Naés miért?- kérdezte.

-Hogy együtt halj az öcséddel…-válaszolta sunyi mosoly kíséretében.

-Azt inkább kihagynám!- mondta, majd Iriyére tekintett és rámosolygott. Senki nem értette, hogy ezt miért csinálja.

-Sesshoumaru! Iriye engem szolgál és ha megparancsolom, téged is megöl!- mondta Naraku nevetve. Sesshoumaru nyugodt maradt.

-Engem nem fog megölni! –mondta magabiztosan.

-Naraku belerakott egy hatalmas ékkövet! Most ő irányítja!- kiabált Kagome.

-És szerintetek Iriyére hat egy darab kavics?- kérdezte továbbra is nyugodt hangon Sesshoumaru. Nem értették, hogy mire akar kilyukadni. Naraku kezdett ideges lenni.

-Iriye! Öld meg, mind!- adta ki a parancsot. Iriye csak állt és nem mozdult. Naraku megfogta a kezében lévő ékkődarabot és megszorította. Iriye térdre esett, de egy hangot se adott ki.

-Öld meg őket!- mondta idegesen Naraku, de Iriye nem mozdult. Naraku megint megszorította a követ. Csakhogy Iriye most semmit sem csinált. Naraku még erősebben elkezdte szorongatni, de semmi sem történt. Majd hirtelen Iriye hangos nevetésbe kezdett.

-Naraku! Ostoba vagy! - mondta és tovább nevetett. Senki nem értette, hogy mi történik. Iriye felállt, majd Sesshoumaruhoz fordult.

-Szia!- mondta és újra Narakura nézett.

-Sesshoumarut soha nem bántanám- mondta és odasétált hozzá, majd megcsókolta.

Sesshoumaru viszonozta és mosolygott. InuYasáék értetlenül néztek és nagyon meglepődtek a látottakaon. Iriye ezután kivette a testéből az ékkődarabot. Naraku nem tudta, hirtelen mihez kezdjen.

-Kagura! –kiáltotta. Kagura támadásba lendült. A szélpengékkel Iriyét támadta, aki nyugodtan nézte a közeledő csapást.

-Ezt már eljátszottad egyszer!- mondta és nevetett, majd felemelte kezét, mire a csapás visszafordult. Naraku tehetetlenül nézett maga elé. Úgy döntött, jobb ha inkább eltűnik. Csakhogy nem sikerült neki. Iriye megint nevetett.

-Csak nem itt akartad hagyni a kislányod?- mondta gúnyosan és csak nevetett. Naraku, látván hogy nincs kiút, lenyelte a maradék ékkövet, mire egy hatalmas szellemmé vált és nekirontott a csapatnak. InuYasha alig bírta kivédeni a támadást, Sesshoumaru és a többiek félreugrottak. Iriye arcára újra kegyetlenség és bosszúvágy ült ki. És még hozzá mérhetetlen boldogság is. Elővett egy tőrt, majd végighasította vele tenyerét. Fogta a véres tőrt, majd elhajította, egyenesen Naraku szívébe. Ő azonnal összeesett és visszaváltozott. Iriye odasétált a földön fekvő férfihoz. Mélyen szemébe nézett, majd ismét elnevette magát.

-Gyűlöllek!- mondta. –Amióta megöltél, készülök erre a napra! A halálod napjára! Arra, hogy végignézhetem, hogyan halsz meg! Apám!- mondta gúnyosan. Naraku már alig lélegzett, de még támadni próbált. Kihúzta szívéből a tőrt, majd megsebesítette Iriyét, mire az megint kacagni kezdett.

-Mikor fogod ár fel, hogy engem nem tudsz megölni! A tőr a pokolban készült! Halottak csontjából, elkárhozott lelkekből és az én véremből! Akit ez megsebesít, meghal! Lassan, fájdalmasan, kínok közt leli halálát. És már semmi sem menthet meg! Legfeljebb én, de én nem foglak, elhiheted!- mondta és kivette Naraku kezéből a kést.

-Ezt kérem vissza! Nagyon szép darab!- mondta kacagva. Naraku már nagyon rosszul volt. Térdre esett. Iriye csak nézte és nevetet. Apja még néhány szót kipréselt magából.

-Miért? –kérdezte utolsó erejével. Iriye abba hagyta a nevetést, odament Narakuhoz, majd közelebb hajolt és a fülébe súgta.

-Unatkoztam!- mondta és újra beledöfte a tőrt. Naraku már nagyon szenvedett. InuYasháék csak néztek, majd Kagome megszólalt.

-Tudom, hogy sok szenvedést okozott meg minden, de nem lehetne gyorsan végezni vele?- kérdezte. Iriye mérgesen rápillantott, Kagome megijedt.

-Rendben, de akkor végezzetek vele ti! Hmm! De az unalmas lenne! Tegyük kicsit izgalmasabbá!- mondta és megérintette Naraku homlokát, mire az új erőre kapott. –Tessék, most már egyenlőként küzdhettek!

InuYasha nem sokat tétovázott. Fogta a kardját és lesújtott vele. El is találta Narakut, mire az semmivé lett, csak az ékkő maradt. InuYasha egy darabig állt, némán. Senki nem hitte el, hogy vége. Iriye odasétál az ékkőhöz és fölvette. Hosszan nézte.

-Odaadnád?- kérdezte Kagome. –Meg kell tisztítanom…

Iriye csak nézte a gyöngyöt.

- A Négy Lélek Szent Ékköve, mely hatalmas erőt ad halandónk és démonnak egyaránt! Ugyan miért adnám? –kérdezte mosolyogva. Erre kicsit megijedtek. InuYasha kikelt magából.

-Szóval végig ez volt a célod? Csak az ékkövet akartad, nem igaz???

-Ugyan már, ne nevetess! Ez az kő semmi, ahhoz képest, amekkora hatalmam van. Csak rontanék vele- mondta nevetve, majd odadobta a követ Kagome kezébe. Megint meglepődtek. Sesshoumaru az egyik fa árnyékából figyelte az eseményeket és mosolygott, hogy Iriye mennyire élvezi, ha másokat bosszanthat.

-Kérdezhetek valamit?- kérdezte Miroku.- Ha gyűlölted Narakut, mi volt az sírás akkor.

-Kellett egy kis izgalom! Ötven évig unatkoztam odalenn. Muszáj valahol szórakoznom…

-Szerelmes vagy Sesshoumaruba?- vágott közbe Kagome. Sesshoumaru is meghallotta és kíváncsian várta a választ.

-Szerelem? Ostoba emberi érzések! Mire jó az?! Csak fájdalmat okoz! Amit Sesshoumaru iránt érzek, az teljesen más érzés. Ilyen nincs az embereknél. Soha nem értenétek. Most pedig megyek, mert végeztem és új szórakozást kell keresnem. Sziasztok! –mondta és elindult Sesshoumaru felé. Nem értették, hogy mit akar vele.

-Biztosan szereti…-mondta Sango.

-Hogy a bátyám szerelmes lenne? –ez elsőre elég ostobaság, de ahogy így elnézem őket…-mondta InuYasha és a távolodó Iriye után nézett. Iriye odament Sesshoumaruhoz.

-Jössz?- kérdezte.

-Tényleg nem vagy szerelmes belém?- kérdezte nyugodt hangján.

-Ó! Nem kell mindent tudniuk…-mondta mosolyogva, majd megfogta Sesshoumaru kezét és eltűntek.

-Azt mondod nem azok?- kérdezte Sango.

-Én inkább nem mondok semmit! –mondta durcásan InuYasha, majd Kagoméra nézett. Kagome arca elsápadt.

-Mi a baj?- kérdezte ijedten InuYasha.

-Már csak két szilánk hiányzik…-mondta és Sangora nézett, aki nem értette, hogy mit akar ezzel. Kagome folytatta.

-Az a kettő pedig Kouga lábában van…-mondta csendben. Erre Sango is elsápadt, térdre borult és sírni kezdett.

-Kohaku! Ne…-motyogta, mikor megjelent egy fekete alagút és kilépett belőle Iriye.

-Őt majdnem elfelejtettem!- mondta és a háta mögül kilépett Kohaku.

-Nővérem!- mondta és odaszaladt Sangohoz. Iriye, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt. Most már mindenki boldog volt. Sango visszakapta öccsét. Miroku tenyeréről eltűnt a lyuk, és persze Sangoval is összejött. InuYasha megbosszulta Kikyo halálát és megkapta Kagome szerelmét, bár az már régóta az övé volt. Kougától megkapták a szilánkokat, így az ékkő ismét teljes fényében ragyogott, ezúttal Kagome oltalmazó kezei közt. Örök biztonságban. (Vagy lehet, hogy még sem?)

The End