15. Külön utak

 Az út lefelé lejtett. Mellettük gyors folyású patak zubogott. Ezúttal Aun ment elöl, hátán Sanaé, aztán Yaken. Végül Sesshoumaru lépdelt nyugodtan. Sanaé elmosolyodott. Bár… egyre inkább zavarta valami… és nem tudott rájönni, vajon mi.

Sesshoumaru megállt. Fölnézett. A magasban, a szürke égen egy hatalmas toll szállt föléjük… majd leesett róla egy nő. Yaken megállt.

- Mi a baj, nagyuram?

 Ekkor valami csobbant a vízben, majd a felszínre bukkant egy test… Kagura meztelen háta, melyen hatalmas nyílt seb éktelenkedett. Sanaé kipattant a nyeregből.

- Segítsünk neki.

- Nem a mi dolgunk –Sesshoumaru nézte a nőt, majd elfordult, és hirtelen elindult –Menjünk.

Ám Sanaé ekkor már a vízben volt. Megragadta a nő karját, s húzni kezdte. De a sodrás túl erős volt, s az aljzaton a kövek csúszósak. A lány hátraesett, s a víz, az utána siető Yakennel együtt, őt is elsodorta. Sesshoumaru nézett utánuk.

Az élénk-zöld fű hullámzott körülöttük. Kagura sebe gyorsan gyógyult. Pár perc alatt eltűnt teljesen. Helyén egy pók alakú égésnyom volt látható. A nő megmozdult. Mosolygott. Felkönyökölt. Sanaé közelebb lépett hozzá. Kagura hátrapillantott, s felült. Felsőteste meztelen volt.

- Ti…

- Sesshoumaru mentett meg… --Sanaé még egyszer megcsavarta nedves haját.

- Mialatt megmentett minket –tette még hozzá Yaken.

- Oh? Szóval ezek után, még mindig van benned szánalom? –Kagura Sesshoumarura pillantott, aki diszkréten egy hatalmas kövön ült, s nem nézett rá. Yaken mérgesen meredt a nőre.

- Idefigyelj! Mi van a „köszönömmel”?! Így, „köszönöm szépen!”

Sesshoumaru felállt, hátat fordítva.

- Megyünk.

- Várj egy pillanatot! Meg sem kérded, mi történt?

Sanaé összehúzta szemöldökét. Úgy tűnt, mintha már ismernék egymást jobban is… A lány nem értette, ez miért zavarja. Elvégre, Sesshoumaru olyan sokszor megy el… az esély arra, hogy véletlenül találkoznak, nem csekély… Ám, mielőtt eszébe jutott volna, hogy talán kicsit naiv, Sesshoumaru elindult.

- Nem érdekel a történeted. 

- Akkor sem, ha azt mondom, hogy megtaláltam Naraku szívét? –Sesshoumaru megállt, s egyenesen Kagurára nézett –Sesshoumaru, el kell ismerd mostantól. Naraku nem hal meg, akárhányszor is pusztítod el a testét. Azért, mert a szívét sok különböző helyen őrzi. Ahhoz, hogy megöld Narakut, el kell pusztítanod a szívét.

Sanaé ránézett a nőre. Miért segít neki? Yaken hitetlenkedve pillantott urára.

- Sesshoumaru nagyúr, kérlek, légy óvatos! Ez az egész egy csapda!

- Rajtad áll, hogy hiszel-e nekem, vagy sem –Kagura kissé elfordította fejét. –Nem lesz bajod, ha van rajtad egy ezekből –a nő felmutatott egy zöld kristályszerűséget. Yaken óvatosan végigmérte.

- Az micsoda?      

- Kristályos démoni erő. Naraku nemrég megszerzett valamit, amit Fuyouhekinek hívott. Ami elrejti az erejének az összes nyomát –Kagura Yakennek dobta a kristályt, aki elkapta azt. –A kristály ereje eltűnik, amint a Fuyouhekihez közeledik. És, amikor megtámadtam Goryoumaru templomát, pontosan ez történt. Azt hiszem, Goryumaru lehet a szívének a védelmezője.

Sanaé lehajtotta fejét. Nem értette… számára ismeretlen nevek voltak ezek. Megszállta az érzés, hogy semmiről sem tud. Yaken kérdése mentette ki a depresszióközeli állapotából.

- V-várj egy kicsit, Kagura. Ha ez igaz, akkor Goryumaru egy Naraku segítőiből. Miért nem tudsz semmit róla?!

- Azért, mert Naraku nem bízik bennem.

- Ha amit mondasz, igaz, akkor Naraku már tudja, hogy a szívét keresed –Sesshoumaru meglepte Kagurát, Sanaét is. Yaken szólalt meg.

- Sesshoumaru nagyúr…

- Jobb lenne neked, ha akármi mást kezdenél csinálni –folytatta Sesshoumaru.

- És mi van veled, Sesshoumaru?

- Kagura, azt tervezted, hogy megpróbálsz engem felhasználni?

Sanaé dühösen fordult a nő felé. Nem gondolta volna… Kagura kissé hevesen válaszolt Sesshoumarunak.

- Csak az tudja megölni Narakut, aki olyan erővel bír, mint te. Képességekben és démoni erőben senki sincs nálad hatalmasabb –a nő felállt –Sajnálom a sok bajt, amit okoztam. Most már megyek.

Sanaé utána fordult.

- Nem azért jöttél, hogy segíts?

- Nem úgy van az. Én csak –Kagura valahogyan elővadászott egy tollat a hajából, nagy szél támadt –Milyen bonyolult!

Felszállt, s elrepült. Sesshoumaru is elindult, az ellenkező irányba. Ám Sanaé… még hosszan nézett a nő után.

A tűz ropogott. Az éjszaka sötét volt, s a levegő állt. Szokatlan csönd volt… ám megtörte egy női hang. Yaken rémülten pislogott a két alakra, kik egymással szemben ültek. Közöttük a tűz ropogott.

- Miért nem akarsz csatlakozni hozzájuk? –Sanaé hangja elmélyült –Miért gyűlölöd a saját öcsédet?

Sesshoumaru nem válaszolt. Elkerülendő a lány tekintetét, a tűzbe meredt. Sanaé dühösen felállt.

- Mondd meg, miért vagy ilyen… rideg? Miért nem válaszolsz nekem? Miért… Miért nem bízol bennem?

Sesshoumaru ránézett. Sanaé dühét visszaszorította a férfiból áradó hűvös nyugalom. Ellentmondást nem tűrő, sárga szeme egy pillanatra dühösen villant. Ám a lány nem hátrált meg, egyszerűen tudni akarta, hogy mik Sesshoumaru igazi érzései. Úgy vágyott rá, hogy a férfi megnyíljon előtte… A szellem felállt.

- Inuyasha egy korcs, fajtám és családom szégyene. Értékes dolgot örökölt, pedig még csak nem is ismeri apánk arcát!  –Sanaé szeme megrebbent, igen, azt szerette volna, hogy Sesshoumaru elárulja neki, mi is a baj, ám ez…  –egy nap végzek vele. Inuyasha… Ő, és a halandó anyja olyan szánalmas halált adott neki…

Sanaé először nem értette, kiről beszél. Majd felkapta a fejét.

- Szerinted meghalni valakiért, akit szeretsz, szánalmas? –hangja halk, gyenge remegés volt csupán.

- Az, ha az a valaki egy korcs, s egy halandó szuka!

Sanaé hátra lépett. Törékeny teste megremegett. Sápadtan nézett a férfira.

- Értem.

Tekintetük még összekapcsolódott egy hosszúra nyúlt pillanatra. Sesshoumaru zavartan félrefordította fejét. Sanaé mereven megfordult. Elment.

Sesshoumaru összerezzent. Yaken döbbenten nézett hol mozdulatlan urára, hol a távolodó Sanaéra. Félve hozakodott elő a kérdéssel.

- Nagyuram… Hagyod, hogy elmenjen?

A békaszellem behúzta nyakát. Ám ez fölösleges volt. A két szellem a nő után nézett. Sesshoumaru mereven megfordult. Elment.

A tűz ropogott. Az éjszaka sötét volt, s a levegő állt. Szokatlan csönd volt… s nem törte meg semmi.