2. rész: Gyógyfű helyett lélek
2005.08.01. 16:43
MIndenki sokáig aludt még, főleg Inuyasha és Miroku. A szerzetes tenyerébe egyre többször nyílalt a fájdalom és ez kifárasztotta.Nem is harcolt a legútóbbi összetüzéskor. Sango bár észrevette MIroku kezét a derekán nem szólt semmit. Kirara odanyomta a pofáját Sango arcához és elégedetten dorombolt. A lány látta Inuyashát és Kagomét, akiknek mintha karjai összeforrottak volna. A félszellem néha nyugtalanul reszketett, ilyenkor Kagome keze jobban odasimult a másikéhoz. Shippou, aki a kialudt tűznél sűrgőlödött ő is nézni kezdte őket. Mindketten egyszerre mosolyogtak. Kagome ébredt elsőnek majd Inuyasha is felnyitotta szemeit. Zavarukban elengedték egymás kezeit. Miroku is felkelt bár nem érezte jól magát. Kagome még mindig a hanyou mellkasára nézett, amely egyfolytába pirosra festette a gézt. - Még mindig vérzenek a sebeid- szólt halkan a lány - Nem érdekel el kell indulnunk az ékkő szilánkok után - makacskodott a félszellem és próbált fel állni. Nem sok sikerrel. - Maradj nyugton elmegyek gyógyfűvekért! Azzal Kagome a közeli erdőbe ment, ahol egy gyönyörű tisztást fedezett fel. A virágok nyújtották kelyheiket a napfelé. A lány gondolkodott mi lenne jó vérzés csillapítására, mikor négy ezüstös hüllőt fedezett fel az égen, amelyek cikásztak a szél kíséretében -"Kikyo lélekrablói" -gondolta Kagome Hatalmas fán ült Kikyo, olyan összetört és hiányosnak látszott - Mit keresel te itt? -kérdezte ellenszenvesen a nő Éden fekete haja csillámlott és a szél finoman hordozgatta magán - Gyógyfüveket keresek Inuyasha számára - felelt finoman Kagome - Az nem használ neki ebben az esetben. A vér amely eddig ott csörgedezett ereiben el akarja hagyni,mert a teste már mérgezett. Adémon hiába halt meg, áldozatát megfertőzve a túlvilágon vár rá, hogy ott falja fel -ezt olyan hűvösen mondta Kikyo, aki mintha egyáltalán nem érdekelte volna kiről is van szó -És nincs ellene valami szer? -kérdezte reménykedve Kagome Bár Inuyasha makacs és önfejű még is érzett benne elég jóságot hogy szeresse - A lelked -felelte Kikyo könnyedén, de már alig tudta tűrtőztetni magát, olyan jó kedve volt. Tudta hogy ez alány mindent megtenne elárult kedveséért. Kagoméban kavarogtak az érzelmek, majd bólintott rajta vegye el. A lány testét mintha elhagyta volna az életerő, úgy csuklott össze. Kékes dicsfény övezte körül a lelke volt az, amely Kikyo testében talált nyugalomra. Kagome összeesett, oly sápadt volt akár a hold karimája. Kikyo testét viszont barack színű téstét és kiült arca szélén lévő pirosságot leste. - Kellesz nekem még te ostoba lány! -azzal homlokára tett egy ékkő szilánkot, amely oly természetesen forott össze Kagome bőrével, mint Ég és Föld.
|