A szerzetes közben egy mély gödröt ásott.
- Nem temethetjük el!  -fakadt ki Inuyasha
- Vedd észre hogy meghalt!  -adott választ Sango
Kirara feltette hátára Kagomét, akinek élettelenül lógtak végtagjai.
- Nem nem engedem... - de mire végére ért volna a mit mondani akart
Miroku leütötte a bottal.
Inuyasha egy kis időre elájult. Később kinyitotta szemeit és fejéhez
kapott. A nap már a fák lombjai közé bújt át vílágítva az egész mezőt.
Miroku és Sango egymás mellet ült a Szenfa árnyékában. Kirara és
Shippou pedig egymással szembe velük. Köztük pedig egy földhalom
terpeszkedett és rajta, pedig virágok hevertek.
- Mondtam, hogy ne temessétek el! - és Inuyasha rohant a sírhoz,
hogy kiemelje Kagomét, amikor egy kékes erő pajzs védte az
eltemetett lányt.
- Mi volt ez? -kérdezte meghökkenve Inuyasha
- A szerzetes egy igét tett oda, hogy a sírrabló szándékúak ne
kaparintsák meg Kagome testét és a homlokán lévő ékkővet. -
magyarázta Sango
A hanyou teljesen megfeledkezett a Shikon no Tama-ról. A félszellem
belefáradt és be ismerte igazukat.
-Ideje tovább állnunk- fejezte be imáját Miroku
- Én még maradok - szólalt meg Inuyasha
A többiek beleegyezően bológattak. A hanyou elhozta az erdő széléről
Kagome fegyvereit és a sírhalomra tette. A védőpajzs nem jelent meg.
Inuyasha bármilyen szomorú is volt nem tudott sírni és nem is akart.
Rátámaszkodott a sírkeresztre és elaludt. Inuyasha álmában egy
csodálatos körte fát látott és egy alakot, aki hűsöl árnyékában.
Szívesen falatozott a gyümölcsök édeshúsából. amit a növény csak
neki hullajtott le. Az alak, ahogy kóstolgatta a termést eszébe jutott
valaki. Inuyasha nem akarta elhinni, hogy kivágta a fát. A hanyou
hirtelen felriadt álmából valami furcsa melegség fogta el. Szaglására
hívatkozva körbe nézett, a még sötét éjszakában