Egy szempár figyelte minden tevékenységét. Kagura volt az. Akárcsak
Naraku olyan jeges és gúnyos kajac követte tettét.
-Penge tánc! -hallatszott a fák mélységéből.
Inuyasha elővette a kardját, ami mögé fedezékbe vonulhatott. Kagura
arca oly fehér volt, hogy a Hold ragyogásánál is erősebben vílágított.
-Minek jöttél, Kagura?- kérdezte Inuyasha
-Ékkő szilánkért mi másért? -felelte
- Nem engedem hogy hozzá nyúlj Kagoméhoz!
-Ki beszélt itt arról?
A kérdés után nem Inuyasha felé érkeztek a szelek sorozata hanem a
sírhoz, ám Miroku védőpajzsa eredményesnek bizonyult
- No mi az így féltitek még holtan is ezt az embert? - kérdezte Kagura
- Ki ne merd ejteni még egyszer azt hogy ember!
- Ember.ember, ember Kagome egy ostoba ember volt!-hetszelte a
hanyout
-Ezt még megbánod!
Majd a Tessaigát a földhöz vágta és kis hasadékok keletkeztek. Kagura
kénytelen volt a levegő emelkedni. Hirtelen akkora erejű tornádó és
hurrikán érkezett, hogy a környék minden fáját elsöpörte kivéve a
Szent fát. Inuyasha az egyik közeli cédrushoz csapódott és meg akarta
menteni Kagome sírját. A hanyounak nem kellett aggódnia, mintha az
óriás fa amely közelében a sír helyezkedett. Oltalmába vette és
hatalmas lombjával megvédte. Kagura nem hitt a szemének. Dühében
sorozatos pengetácokat küldött és egy orkán erejű szelet is. A fának
csak néhány levele potyogott le.
- Nem lehet igaz!- hökkent meg Kagura
-Hagyd abba!- vágott vissza Inuyasha kardjával.
Kagura felrepítette tollát és eltávozott
- Ne aggódj Inuyasha! Úgyis miénk lesz Kagome ékkőve! - nevetett
gúnyosan a nő.
Inuyasha elrakta kardját és a Szent fára pillantott, amely úgyan ott
terebélyesedett tovább, ahol eddig is.

Folytatása következik