A nap már lebukott a hegyek mögé, rózsaszín derengésbe vonva az eget. Egyre sötétebb lett a környéken, és a levegő is lehűlt.

-Mirokuékkal kellett volna mennünk!- kiáltotta Kagome, miközben kitért egy hatalmas szellem csapása elől.

-Akkor miért nem mentél velük!?- Inuyasha hátradobta fekete haját, majd a karjánál fogva elrántotta Kagomét a szellem útjából.

Újhold volt. Sango, Miroku és Shippo a közeli faluba mentek kiirtani egy csapat féregszellemet. Semelyikük sem számított arra, hogy ilyen hamar eljön az újhold.

Inuyasha és Kagome lélekszakadva futott a szellem elől. Kagome nem tudta használni a nyilait, mert ellenségük túl gyorsan mozgott. Inuyashanak roppant megalázó volt, hogy el kellett futnia egy szellem elől. Nekiugrott volna az ereje nélkül is, ha Kagome el nem kiáltja magát: „Fekszik!”

-Ott egy hasadék!- Inuyasha az előttük húzódó sziklafal tövébe mutatott, ahol egy meglehetősen szűk rés tátongott.

Amikor elérték, betuszkolta rajta Kagomét, majd maga is bemászott.

-Innen már le tudom lőni.- Kagome a réshez mászott és kilőtt rajta egy nyilat. Telibe találta a szellemet, ami először felizzott, majd porrá lett.

Kagome a földre rogyott, majd Inuyashara nézett. A fiú mellkasa szaporán mozgott fel és le.

-Jól vagy?- Kérdezte Kagome, és közelebb hajolt a fiúhoz- Elég rosszul nézel ki.

-Köszönöm.- Kagome szeme elkerekedett- Ha nem vagy itt, nem éltem volna túl.-Inuyasha a lányra nézett. Kagome nem tudott mit mondani.

-Itt maradunk éjszakára?- Kagome elfordította a tekintetét, és nem nézett Inuyashara. Olyan furcsán nézett rá a fiú, és furcsán is beszélt. Biztos beütötte valahová a fejét. Kagome leült Inuyashaval szemben a földre. Még mindig kerülte a fiú tekintetét.

-Kagome?

-Igen?

-Ha majd összegyűjtöttük az összes ékkődarabot, te engedni fogod, hogy teljesen szellemmé váljak?- Kagome most ránézett. Nem tudta, hogy miért kérdez tőle ilyet Inuyasha.

-Ez csak rajtad múlik. Azon, hogy te mit akarsz. Nekem ebbe nincsen beleszólásom.

-Te vagy az ékkő őrzője, úgyhogy igenis van. Nem tudom, hogy akkor hogyan fogok viselkedi veled és a többiekkel. Mindig azt mondjátok, hogy ijesztő vagyok, amikor átváltozom.

-Ijesztő… Talán nem ez a megfelelő szó arra, aminek látszol… Nem a külsőd ijesztő, hanem az, ahogyan viselkedsz. Olyan…-Kagome kereste a szavakat- megközelíthetetlennek tűnsz. Olyan távolinak.

Inuyasha figyelmesen hallgatta a lány szavait, bár nagyon zavarta, hogy a Kagome nem néz rá.

- Nem akarod, hogy szellemé váljak?- Kagome kibámult a résen- Nézz rám!

Inuyasha elkapta a lány karját, és magához rántotta Kagomét.

- Azt akarom, hogy maradj olyan, amilyen vagy!- Kagome fájdalmas arccal mondta ki ezeket a szavakat, majd szótlanul tűrte, hogy Inuyasha magához ölelje és megcsókolja. Kagome eltolta magától Inuyashat, majd letörölt néhány könnycseppet az arcáról.

Inuyasha értetlenül nézett rá.

- Most meg miért sírsz?- Inuyasha megfogta a lány kezét.

- Nem tudom. Ez olyan hihetetlen. Ez az egész.- odabújt Inuyashahoz, és szorosan átölelte.

- Kagome, engem újholdkor elöntenek az emberi érzések. Lehet, hogy holnap már nem fogok veled így viselkedni.- Inuyasha a lány haját cirógatta.

- Akkor várok a következő újholdig.- Kagome felemelte a fejét és megcsókolta Inuyashat. Átölelték egymást, a hasadékon bevilágító holdfény aranyként ragyogott arcukon...

Reggel Kagome Inuyasha mellkasán ébredt, a fiú már visszaváltozott. Kagome megsimogatta a fiú arcát, és Inuyasha pár másodperc múlva felébredt. Rámosolygott a lányra, majd megcsókolta.

Kagome biztos volt abban, hogy nem kell még egy hónapot várnia arra, hogy Inuyasha úgy viselkedjen vele, mint azon az éjszakán.