A harc napján…(Harc előtt folyt.köv.)

A szelem elment, azt mondta hogy körbe néz. A lány is így tett, bár a szelem tudtán kívül.

Sietette hogy Sesshoumaru előtt a kastélyban legyen. Éppen hogy megérkezett a kapuba amikor a szelemet meglátta. Nagyot sóhajtott. Egy macska szelemmel találkozott, akivel meg is küzdött, de az elmenekült. Ahogy nézte a szelemet visszagondolt a ma reggelre. Amikor megkérte a kezét, amikor egymás karjaiba keltek. Még csak alig 2hónapja ismerte. De képes lett volna örökre vele élni. Ahogy a szelem elért hozzá, meghajolt majd csatlakozott hozzá.

Harc előtt folyt.köv…

-         Akkor is harcolni fogok! – üvöltette a lány. – Ez lesz a végső küzdelem, és nem hagylak magadra benne. – mondta meghatódva a szelemnek, akinek a szemét fürkészte a válaszra várva.

-         Nem. –mondta nyugodtan. Elindult kifele, csak ezt akarta tisztázni, már nem volt sok hátra a küzdelemig.

-         Szireisz dühösen utána nézett, majd az ajtót bevágta a szelem mögött. Leült az ágyra. Abban biztos volt hogy elmegy és harcolni fog. De kellet neki valami ötlet hogy hogy cselezi ki a szelemet. Így gondolkodott majd hanyatt dőlt az ágyán. Lassan megfogant benne a terv.

Elindult kifele, ahogy körbe nézett, tudta merre találja a Sesshoumaru lakhelyét. El is indult arra, tudta hogy most a kertbe van, ugye a szoba üres. Ahogy haladt egyre jobban megrémisztette mit fog szólni a démon, ha rájön. „De nem fog rájönni” nyugtatta magát. Benyitott, jól gondolta senki nem volt ott. Viszont a falon dísznek volt egy mellvért, és egy sisak. Ezekért jött, gyorsan magára vette. Elindult lefelé, már nem látszott ki is, egy sima katonának tűnt, a sisak kitakarta az arcát. Egyre gyorsított amikor a kürt egyre erősebben, és magasabbon szólt. Már lent volt, és csatlakozott a hadba vonulókhoz. Sesshoumaru ment az élen Apjával. Nem akarta felhívni magára a figyelmet, így középen ment, ahol mindenki elrejtette. Egy erdő volt előttük. Amiből a gyorsan kikerülő macskák támadtak. Sesshoumaru gyorsan átváltozott. De azok is átvoltak. Szireisz csak őt tudta figyelni.

Harc…

 Ahogy egyszerre több mint 3macska támad rá, már feloszlott a had rend. Mindenki csatázott valakivel, a lány haladt Ses felé. 3 Macska elállta az útját, előhúzta a kardját, de amikor látta hogy Sesshoumarura egy rátámad hátulról, hideg borzalom futót végig rajta ahogy a sok macska a nyakának esik. Nem bírta nézni, valamit tennie kellet, olyan volt számára mintha őt támadnák. Ahogy őt akarnák megölni. Kardjával neki esett a macskáknak, közben a 3macska követte. Kardjával megölte az egyiket, Sesshoumaru ki tudott szabadulni. Most 2őjükre 6macska nézett, Szireisz elkezdet átváltozni. Ses nézte, majd rájött hogy kicsoda a lány, megérezte a szagáról, amikor az kutyakén tért vissza a földre. Elé állt, hátra fordult és dühösen rámorgott. Szireisz csak figyelte. Kicsit megilletődve. Amikor a szelem hátra fordult, a macska szelemek neki estek, egyet elkapót és ellökött, de a többi karmolni és harapni kezdték, Szireisz mellé állt, és a macska szemeknek támadt,  kettő viszonozta. Most már csak páran voltak Sessen, ledöntötték a lábáról, ő meg harapott, és meg is ölt egy kettőt. De miközben 2ő a nyakán lógott, Szireiszhez szaladt és a macskáknak eset, aki őt akarták bántani. De még több jött, Sesshoumarut megint ledöntötték miközben megmentette a lányt, a többitől. És megölte őket. De ő már földön volt, lefogva egy macskát, harapta a torkát, de az nem akart meghalni, közben egyre több eset neki. Szireisz nem bírta nézni, tudta hogy azt üzente neki, most azonnal menjen innen, vagy ő maga öli meg. Könnyek jelentek  meg ezüst szemeibe, és Sesshoumaruhoz ugrott, letépkedte a szellemeket róla, de azok neki estek. Sesshoumaru gyorsan talpra állt, pedig ereje fogyott. Egymásnak háttal voltak, mindenhonnan macskák vették körbe őket. Szireisz nem számolta hányadiknak esik neki. Közben Sesshoumaru megfordult, és míg hátulról támadták, ő csak a lánynak segített. Amikor látta hogy a lánynak 3szelem neki esik, oda akart ugrani, de neki ugrott vagy 10macska, a földre teperve. Harapdálták ahol érték, fel akart állni de nem tudott. Nézte ahogy a lány szenved, közben nem is érdekelte öt hányan tépik, minden erejét bele adta abba hogy felálljon, de akkor még többen rágyűltek. Közben Szireiszre egy macska ráugrott, a torkára próbálta lelökni de nem tudta. Szerencsétlenül a földre dőlt. Majd egy utolsó vonyítással, Sesshoumarura nézve elmondta neki hogy szereti, és mindig is fogja, akárhova jut. Sesshoumaru megkövülten nézte ahogy a szelem elharapja a torkát, a lány meg hamuvá válik. Leszálltak róla a szellemek, Sesshoumaru fájdalmat nem érezve kezdet előke te  pusztítani, nem hitte el hogy a lány meghalt. Hogy nincs többé. Elvesztette ez eszét, mindenkit megölt akit maga körül talált. Nem tudott különbséget tenni a bánatol. Megölt minden szelemet. Amikor a csatatéren nem volt már senki akit megöljön. Sírva rogyót a hamu mellé. Kezdet ember alakúvá változni. Nyakához nyúlt, csupa vér volt. Egy nyakláncot szedet elő, amin egy gyűrű volt. Átkozott mindent. A Tenssaigát is, tudta hogy hamut nem tudja életre kelteni. Kezébe vette a hamut, könnyei rácsordultak. Egy alak jelent meg előtte, sírt, de boldog volt.

-         Öröké veled! Öröké akárhol szeretni foglak - suttogta sírva a szelemnek. – Égesd semmivé a hamut. És akkor nem csak a szívedbe leszek ha nem életre is kellek, és újra szerethetlek. Akkor ad majd nekem azt. – nézett sírva a gyűrűre. Lassan halványodni kezdet, de már  azselme lött állt.

-         Még ne! – parancsolat. A lány oda hajolt és utoljára megcsókolta, és elhalványodott közben. – Szeretlek! – suttogta maga elé sírva.

Úgy tett mint a lány mondta, a gyűrűt eltette. A hamut semmivé égette. De amikor évek múlva sem talált rá. Szíve megkeményedet, nem tudott tovább várni inkább kiverte a fejéből.

Epilogus…

Gyilkolással, utálattal. Azt hitte ha gonosz lesz, elfelejti. De nem… mindig ott élt benne….

Mindenkit akit szeretett ahhoz kegyetlen lett. El akart felejteni szeretni. Azt hitte az csak fájdalommal jár. Ezért inkább mindenkit meggyűlöltetett magával. Nem gondolt a lányra…legalábbis ezt mondta magának, de minden percben öt kereste. Mindenbe öt akarta látni. Egy valakit szeretett…és fog is szeretni…akiért még sírni is tudott. Könnyeket naponta hullajtott, amikor senki nem látta. Kívül kegyetlen és kőszívű volt. Belül ő is érzet, de nem akarta kifejezni, amikor ez legutóbb megtörtént, akkor fájlommal járt neki, hogy nem bírta volna ki megint…a nagy és sebezhetetlen Sesshoumaru Nagyúr…