5.fejezet

Nyugodt percek, vagy nyugtalanok?

Sesshoumaru elindult az erdőbe. Inuyasha, Kagome tanácsára hagyta elmenni.

Szireisz felmászott Aunra aki indulás kész volt felrántotta Rint is, Yaken is felmászott Aunra. Aun felülről nézte, merre megy Sesshoumaru és követe. Szireisz elfeküdt az állaton, de figyelt le ne essen. Majd Sesshoumaru talált egy tisztást és megállt ott, Aun ról leszállt mindenki.

Szireisz majd egy fát kereset és neki döntötte magát. Sesshoumaru is ezt tette, de ő nem aludt el. Rin oda ment hozzá.

-         Mit akart tőled Naraku? – kérdezte Rin szemébe nézve.

-         El akart vinni, de akkor Aun elém állt. Utána meg Szireisz segített. De az az Inuyasha, igaz hogy az öcséd?

-         Ezt honnan tudod?

-         Az a lány mondta, hogy meg akarod ölni.

-         Mit mondott még?

-         Kérdezgette, hogy ismertelek meg, meghasonlok. – Rin odébb állt és inkább a magában beszélő Yakent kezdte el piszkálni.

Sesshoumaru magában gondolkodott, „vajon hogy volt ereje a lánynak megfogni a Tessaigat? Ezt tőle kéne megkérdeznem.” A lányra nézet, de látta hogy az alszik, inkább hagyta hagy pihenje ki magát. „Mégis meghagyom az életét” Nézte, ahogy Rin fogócskát akar játszani Yakenel, de Yaken inkább leül gondolkozni, majd Rin elkezd körbe futkározni körülötte.

Mire Szireisz felébredt, már mindenki aludt. Sesshoumarunak felpattant a szeme, és ránézet.

-         Gyere ide –mondta. Szireisz szúrós szemeket vettet rá, „hogy mer parancsolni…” – Hogy tudtad irányítani a kardot?

-         Ahogy a többit – válaszolta egyszerűen. És már indult volna körbe nézni. – Csak ennek ereje volt, és ő akart a kezembe lenni. Ilyen messziről még soha nem sikerült kardot irányítanom.

Majd elindult az erdő felé, csak a hold adott világosságot. De a szeme miatt jobban látott. Sesshoumaru végig gondolta holnapi napját. Szireisz félt a sötétbe, de nem zavarta most. Meglátott egy tavat, a közepén egy szikla volt, kilógva, az után meg Szireiszel szembe egy vízesés. A lánynak rossz megérzése volt, gonoszt érzet, mint amikor Narakuval találkozott. Itt volt a közelben. Sesshoumaru is megérezte, elindult oda, ahonnan érezte. Szireisz a tó előtt állt, és várta mikor csap le.

-         Hol vagy? – Szireisz be még nem tért vissza minden erő. – Mutasd magad.

-         Itt vagyok. – és a vízesés mögül előugrott a sziklára. – Légy a szolgám.

-         Elég nekem így is a szolgaság. Még mindig tartozom annak a démonnak.

-         Így is, úgy is az leszel. – Szireisz érezte, ahogy valami belevág hátulról a bal vállába.

-         Ez meg mi volt. – tette oda a kezét. Hátra fordult, de csak egy pillanatra.

Kagurát látta amint a legyezőjéről vér csöpög. Térde berogyót alatta.

-         Csináld! – parancsolta Naraku. Kagura elő vette egy, szennyezet ékkőszilánkot, és a sebbe nyomta. A seb begyógyult.

-         Most már azt teszed, amit mondok. – gondolkodott hangosan Naraku. – folytasd, tovább mintha mi sem történt volna. Amikor Sesshoumaru nem látja, hozd el a kastélyomba Rint.

Majd oda ugrott Szireiszhez és megérintette a homlokát. „Most semmire nem fog emlékezni, míg meg nem találja az alkalmat.” Gondolkodott magában Naraku.

Már a várban volt Kagura Kanna, Kohaku társaságábban.

Szireisznek a szeme egy ideig üres volt, majd elfelejtette a találkozást, azt hitte csak fürödni jött ide. Sesshoumaru már oda ért, de érezte, oszlik a démon szaga. Már csak Szireiszt látta amint vetkőzne. De ő felfigyelt a démon illatra.

-         Mit keresel itt? – kérdezte, miközben eleresztette a ruháját.

-         Nem érzed? – kérdezte vissza Sesshoumaru aki csak az eloszló démon szagot, érezte.

-         Nem. – felelte kurtán Szireisz. Ő csak az egyre elviselhetetlenebb fejfájást érzet.

Bekékült a szeme de nem a félelemtől, ha nem a fájdalomtól. Sesshoumaru érezte, hogy nincs minden rendben, ránézet majd a szemét, fürkészte. Látta benne hogy nagy fájdalommal küzd. Sesshoumaru már rég nem érezte a fájdalmat. Rég volt, az hogy valaki is megsebezte volna. De még akkor sem szolt. Ránézett a lányra majd visszafordult a táborhely felé kezdett el sétálni. Szireisz nézte, ahogy elment, majd amikor már nem halotta a léptek zaját, messzebbre futott a tábortól, majd amikor már a tó illatát se érezte, lihegve és kifulladva ordított, ahogy csak bírta, majd már a térde se bírta, és berogyott alatta. De még bírta addig ordított, azt képzelte ettől majd enyhül a fejfájás. De nem.

Sesshoumaru a kifinomult fülével így is hallotta, mit csinál a lány. Szireiszben a végére szusz sem maradt. De nem akart egyedül maradni a sötétben. Fel akart állni de visszarogyott már a harcban felélte minden energiáját, és akkor ez a fejfájás még rá. Majd érezte, hogy valamit csinálni a kell, de nem tudta mit.

*

Érezte hogy elborul felette az ég, teljes sötétség lesz. érezte egy teljes szellem közelítését, de nem Sesshoumaru volt. Érezte hogy a háta mögött ér földet. Fel akart állni, de nem nagyon ment neki. Majd összeszedte magát, felállt és megfordult, nagyon fáradt volt, de nem mutathatta. Közben Sesshoumaru is elindult a rét felé, ahol voltak ő is megérezte a szellem szagot.

-         Húgom milyen rég láttalak. – mondta a férfi szellem. Majd kihúzta a kardját.

-         Amikor legutóbb sikeresen megöltem egy farkas csordát. Alig volt erőm. Igen, akkor, amikor felállni se tudtam, még szerencse hogy anyánk lelke megvédett és elszállított a közeledből. – gúnyosan mondta. A fejfájása eltörpült a bátyja iránti utálata mellet.– De úgy látom amint megérzed hogy gyenge vagyok és védekezni sincs erőm, akkor kapásból megjelensz. Hoult, bátyám.

Egy teljes macska szellem volt, vékony hegyes metszőfogakkal macska szemmel és olyan fülekkel mint Sesshoumarunak van.

Hoult támadásba lendült, és leakart csapni, Szireisz nem tudott menekülni, ezért inkább a kardot térítette el. Kitépte erejével a bátyja kezéből a kardot. Szireisz csak egyre gyengébb lett, legszívesebben feladta volna, de akkor meghal. Azt meg nem akarta, a kardot a kezébe vette.

Egyikük se vette észre hogy Sesshoumaru az egyik fának dőlve figyeli a testvéri harcot, „akkor így nézhet ki, amikor Inuyashával harcolunk”  Gondolkodott magában. Hoult közel ugrott hozzá és megakarta karmolni a meghosszabbodott körmével, de Szireisz épp időben védte ki a kardjával és lökte félre a bátyját. Már megint, a fáradtság újra erőt vet rajta. A kardon támaszkodott amit nem rég szerzett. Látta hogy féltestvére, mindjárt támad. Hoult újra támadott, Szireisz elmozdult, hogy kikerülje. De nem sikerült beetetés volt a támadás, még a levegőben irányt váltott Szireisz felé. Aki már nem tudott semmit tenni, a bátyja megvágta a torkát de nem halálosan, és az erőtől egy fának csapódott, a kard is ki eset a kezéből. Kábult volt és az ájulás határán volt, míg bátyja a kard felé tartott. Felvette és hozzá kezdet közelíteni.

-         Talán megkíméltem volna az életed, ha Anyánk nem rád hagyja a tűz erejét. De így a sorsod meg van peccsélödve.

Majd mind ketten egyszerre fordultak, amikor meghallották a gallyak reccsenését, és levelek susogását.  Sesshoumaru ált fel, Hoult meg látta az alakját.

-         Védőangyal? Már nem tudtál kitalálni, mit ellenem? – kérdezte gúnyosan Szireisz felé fordulva, de közben a szellemet is figyelte.

-         Meg tudnálak ölni, ha nem, akkor támadnál rám, amikor erőm sincs felkelni, nem hogy harcolni. – vágott vissza, nehezen kimondva a szavakat, fájt neki a vágás, és még a feje is szétrobbant.

-         Mit kellet tenned, hogy vigyázzon rád? – kérdezte meg, és arcán a szánalom jelei jelentek meg.

Szireisz összehúzta a szemeit, gondolta méltó válasz, ez a testvérének.

Aki a szellem felé fordult, kardját Sesshoumaru felé mutatva.

Sesshoumaru békében hagyta volna, ha nem támad rá. Nem akart beleszólni egy testvér vitába. Meg is történt, Hoult a kardjával megrohamozta a szellemet, aki könnyedén kitért az útból majd egy energia korbáccsal, megcsapta, és megsebezte a mellkasát. Hoult megfordult majd újra a démonnak támadott, az ostorral újra belevágott a mellkasába, de ez már mélyebbre ment. Ezt már megérezte Hoult, oda is kapott, csak folyt belőle a vér. Most már dühős volt, erőseben akart lesújtani a kardjával de Sesshoumaru könnyedén elugrott előle. Majd újra belé vágta a korbácsot a szelembe, aki most már begörnyedt. Tudta nem győzheti le a démont, Hátrált egy lépést Szireisz felé, majd megfordult és lány jobb válla alá döfte a kardot. Sesshoumaru csak ált nem szándékozott semmit tenni. Szireisz úgy érezte ez a végső, mindjárt kileheli a lelkét, de nem. A kard elkerülte a tüdejét, egy kicsivel. Majd Hoult egy gömbé alakult és elszállt.

Sesshoumaru nézte ahogy elmegy, és kitisztul az égbolt. Csak a hold világit, éppen fogyó hold, olyan volt mint a jel amit a homlokán viselt. Sesshoumaru magában gondolkodott, közben a haldokló lányt nézte. Ha akart ellátható volna a sebeit és egy két hét alatt, felgyógyulta volna. De ő nem segített volna egy korcsnak. Majd furcsa lépésre szánta el magát. Erőkorbáccsal rávágott a lány nyakára. Majd halotta hogy már nem él. Elővette a Tenssaigat, és hunyorított. Meglátta a szellemeket akik ott voltak a lány mellet, a kardal kettévágta őket, amitől eltűntek. Halotta amint a  lány szíve újra verni kezd, megérezte hogy az erő lassan vissza tér belé. Lassan elkezdte mozgatni a ujjait, és kinyitotta a szemét, Sesshoumaru nézett. De szeméből nem hála ha nem düh sugárzott. Lassan elkezdet felállni, míg Sesshoumaru eltette a kardját.

-         Hogy teheted ezt? – ripakodott rá, a kutyaszellem furcsán, de nyugodtan nézette.  – Te haltál már meg? Tudod milyen fájdalom? – suttogta nagy fájdalommal. – Biztos nem. – jelentette ki, miközben felállt. – Akkor nem csináltad volna.

Felállt, Sesshoumaruval szembe állt, még mindig fájt neki, ahogy visszaemlékezett. Megborzongott, majd mélyen a démon szemébe nézett. Kutatta hogy mit gondol, de semmi, semmi érzelem, vagy legalább a megbánás jelei.

-         Végig kellet élnem a múltat, minden fájdalmát. Egy perc alatt, vagy kevesebb. Minden fájdalom egyszerre ért. – mondta dühösen. Legszívesebben megölte volna, de tudta mielőtt hozzá ér halót lesz. Többször nem menti meg az életét. – De te ezt nem sejtheted. Mert kőszíved van, nem? Azért nem érzel semmit, se fájdalmat se érzelmet. – mondta gúnyosan, és gonoszul.

Sesshoumaru ránézett majd hátat fordított neki, és vissza fele tartott a táborba. Szireisz magában szitkozódott, majd még mielőtt eltűnt volna, a szellem után ment. Még mindig fogta a nyakát, de csak egy heget érzet. Majd lenyugodva leeresztette a kezét, és a követte a szívtelen démont. Vissza értek a táborba, Sesshoumaru megkereste a fát aminél ült, Szireisz is kereset egyet, és neki ülve próbált aludni, egy idő után sikerült is neki.

Majd reggel látta amint Sesshoumaru elmegy, és valami furcsa dolog kitárult benne.

6.fejezet

A csapda…

 Látta amit tegnap elfelejtett, amint Kagura ott áll a holdfényben egy véres legyezővel, amint Naraku elmondja mit tegyen. Majd az értelmes gondolkodást lezárult benne. Valami, egy fal elzárta a cselekvéstől. Látott mindent amit tett, ahogy felállt, csak irányítani nem tudta, volt egy másik része is amit lezárt a fal, próbálta áttörni. De nem ment. Ő, vagyis a másik része felállt, oda ment Rinhez és felvette, majd látta ahogy Yaken felkell.

-         Mit csinálsz? – kérdezte.

-         Kőződ? – vágta vissza, üres volt a tekintette.

-         Ezt a nagyúrtól eltűrőm de tőled! Te korcs. – majd körbe nézte és látta hogy sehol sincs a nagyúrra. – Hol van?

-         Keresd meg. – mondta majd belerúgott, Yaken egy fához csapódott, és ott is maradt a fa tövében. Rin is ébredezni kezdett a karjaiba.

-         Mit csinálsz? – kérdezte.

-         Semmit rosszat. – szolt hozzá kedvesen hogy megnyugtassa.

Majd elborult az ég, Naraku – t látták. Amint leszáll közéjük, repülve.

Sesshoumaru is látta, miközben egy démonnal küzdött. Látta hova száll le. „Gyorsan végeznem kell vele” De nem kapkodhatta el, mert akkor még talán meg is sebesül. Ezért szépen finoman, de egyre legyengített a medve szellemet.

-         Hozd ide. –mondta  Naraku, Szireisz elindult felé, Rin meg semmit nem értett.

Tennem kell valamit, gondolkodott magában Szireisz ledönteni nem sikerült a falat, ezért inkább mással próbálkozott. Mentális üzenet jutott az eszébe, a szülei tudták csinálni, hátha neki is sikerül. Próbált koncentrálni, és egy kardot keresni, Narakunál kettő is volt, de neki nem az kellet, ha nem a Tenssaiga, meg is érezte az erejét. „Ennek is nagy ereje van” jegyezte meg. Majd arra koncentrált, és a kardnak üzent, nem Sesshoumarunak. Közben már nagyon közel volt Narakuhoz, aki dobott neki egy kardot. Szireisz elkapta. „Rin, siess, Sesshoumaru, Rin, siess” ismételgette hosszabb mondatott nem tudott összerakni. Sesshoumaru megérezte hogy nincs rendbe valami, a kard lüktetni kezdett, majd megérintette. Halotta az üzenetet. Majd egy kard csapással lefejezte a medveszellemet. És elindult suhanva a táborhely felé.

-         Inkább te öld meg. – mondta Naraku gonosz mosollyal.

Szireisz letette Rint aki nem értette mi történik. Felemelte a kardját, és már lecsapott volna vele, amikor egy kard útját, ált, és kilökte a kardot a kezéből.

-         De rég láttalak. – mondta Naraku, majd meg akarta fogni Rint, de az Sesshoumaru háta mögé szaladt. – Szireisz öld meg.

Szireisz Sesshoumaru nézett. A kutyaszellem látta az üres szemet, és hogy semmi nincs benne. Nem akarta megölni a lányt, csak ha muszáj. „Minek megölni valakit, aki az egészből semmit nem fog fel?” Rin oda szaladt Yakenhez.

-         Szívesen nézném a vérrontást, de vannak más dolgaim is. – és eltűnt.

Szireisz szembe állt Sesshoumaruval, majd maga elé emelte a kardot, amit Narakutol kapott. Már indult is, Sesshoumaru kitért előle, de az erőkorbáccsal, a hátára vágott, amitől az elesett. Szireisz felakart állni de Sesshoumaru gyorsabb volt. Majd érezte hogy belehasít bal vállába. Félszelem  mocorogni akart, de nem tudott, majd érezte hogy a démon ki vesz belőle valamit. Szireisznek belül sikerült ledönteni a falat, és a érezte hogy az a másik lény, távozik belőle, amikor a kutyaszellem kivette azt a valamit.

Sesshoumaru, Yakenek szolt.

-         Yaken.

-         Igen nagy uram. – ált fel a kába, féreg.

-         Ezt tedd el. – adta a kezébe az ékkövet. – Az még kel Narakunak.

-         Igenis Sesshoumaru sama.

Sesshoumaru ránézett az éppen felállni próbáló, Szireisz re majd, vissza ült oda ahol este pihent. Szireisznek most inkább az kellet hogy kiszelőztesse az agyát, elindult az erdőbe.

Majd egy óráig gyalogolt benne, meglátott egy falut, gondolta benéz.