13.fejezet

Kedvesség…

Figyelte a Sesshoumarut aki a bokrokat nézte, majd rápillantott. Látta a lány, hogy valamit mondani akar, de végül nem mondta ki. A félszelem is elkezdte figyelni az érzékszerveire. De még mielőtt, valamire is figyelhetett volna, valami nagy szörny lépett ki a fák árnyékából. Sokkal magasabb volt náluk, vagy 7méter, robosztus test alkatú. Két vörös szeme volt, két szarv a fején, és egy bivalyra hasonlított, csak két lábbon állt, inkább egy bika medve keverékre. De a fél macska nem tudta rendesen végig mérni, Ses már az égben volt az erőkorbáccsal támadta a szelemet, aki nagy bárdjával könnyedén hárított, majd egy jól irányzott ütéssel ellökte a szelemet, a lány csak ledöbbenve állt ott, nem hitte hogy a következő csapás ami egyenesen felé tartott, neki szól. Még ideje se volt átgondolni, de lábai hátrébb lökték, aminek hatására nem vágták félbe de nem volt elég nagy hátra esés így még meg vágta jobb válttól, a bal csípőjéig. Most már hátra eset, kezét a sebre szorította, majd látta hogy Ses most már előhúzta a Tokijint. De a szelem nem törődőt a démonnal, most elsöpörte a lányt az útból aki egy fának ütközött, egy érdekes fának. Vállába szúródott egy vastag ág, de letört és a lány így a földre érdekezett. Ha nem lett volna a két seb most rajta, és a saját kardja lenne nála, elbánna a szelemmel, de felkészületlenül érte az egész. Sesshoumaru egy csapást mért a szelemre a Tokijinnel ami levágta a kezét. A idegen most már a kutyaszelemet támadta, de csak egy kézzel csapkodott, a démon könnyedén kikerült minden támadást, majd a szelem egyik óvatlan pillanatába, újra lecsapott, a szelem feje leeset. Az egész teste és vele együtt a kardja is elporladt. A szelem oda lépkedett a lányhoz, a kardját nem tette el figyelte ahogy a lány, vérzik. „Szánalmas és még ostoba is.” Gondolta magában majd olyat érzet amit még nem soha életében. Szánalmat, és sajnálatot. Már emelte a Tokijint hogy megölje, de a lány nagy fájdalmak közt megszólalt, és mélyen a szelem szemébe nézett, nagyot nyelt előtt.

-         Ne ölj meg. – nem könyörögve mondta, inkább határozottan parancsként. – Felépülök.

A szelem látta a szemébe a fájdalmat, és a határozottságot. Eltette kardját, „Szenvedjen ha akar” figyelte ahogy a lány próbál felállni, sikerült is neki, de amikor kiakart egyenesedni, és a szelemre eset, benne kapaszkodott, meg. Kezét a vállára tette, így próbálva kicsit kiegyensúlyozni magát, egyre erősebben vágott bele egy szúrás érzése a vállába, ahol egy vágás, és egy átszúródott bot is volt. Nem bírta tovább a fájdalmat és elájult. Közben Sesshoumaru meglepődve álldogált, amikor érezte hogy a lány elkezdet csúszni, mielőtt még eleset volna, megszorította a hátát, amitől, az átkarolva őt, úgy maradt. Sesshoumaru tudta hogy élt, de elgondolkozott azon hogy nem lenne e inkább megölni majd újra éleszteni –e jobb. Majd megint felcsendült a hang, és amit a lány mondott. Ez még nem volt neki indok, majd valami furcsa érzés kerítette hatalmába, a fával kapcsolatosan, a lányt a hátára dobta. Tudta hogy a közelben lakik egy boszorkány, aki tartozik neki. Elindult abba az irányba ahol sejtette. Nem érezte hogy a félszelem nehéz lenne, könnyedén a vállára dobva ment. Nem volt hosszú út, megtalálta a boszorkány házát. Egy nagy négyzet alakú nádból készített kis házikó volt. Sesshoumaru felé tartott amikor meglátta a boszorkányt az ajtóban. Fehér haja volt, arca ráncos, de tekintettébe bölcsesség volt, ruhája egyszerű kimono. Szeme kék volt, kiszúrta Sesshoumarut.

- Te meg mit keresel itt? – köszöntette. – oh… - látta meg az eszméletlen lányt a vállán, démon már ott állt az ajtóban.

- Gyógyítsd meg. – majd bement és az ágynak nevezhető, száraz fűből csinált kupacba tette a lányt. Ő leült a szembe lévő sarokba. A boszorkány csak most lépkedett be a szóbábba.

- Mi történt vele? És neked is jó napot. – tette hozzá, oda lépkedet a lányhoz. – Ez a ág, - ragadta meg fa maradványit, kihúzta a lány vállából. – Ugye tudod hogy a legjobb helyre hoztad? – a démonra nézet, majd a szembe lévő sarokban volt egy vödör benne egy rongy, a boszi csettintet egyet és már a kezében volt a rongy.

- Gondoltam hogy megtudod gyógyítani. – már csukott szemmel beszélt.

- Hogy van egy korcs a társaságodban? – közbe Szireisz ingjét vette le. Neki kezdett a seb ki tisztásába.   

- Ne kérdez. – nézett egy pillanatra a boszorkányra majd elfordította a tekintettét, és lehunyta a szemét. A boszi ki tisztította újra csettintet, most kötszer teremt a kezébe.

*

Szireisz arra kelt hogy valami a vállába nyíllal, felrándult, fél ülésben volt és balkezével a jobb vállához kapott. Látta hogy az egész felső teste be van kötözve, következő különös érzés a fekhely volt, majd a szobába is körbe nézett, meglátta a szelemet a szembe lévő sarokba. Akinek be volt csukva a szeme.

-         Te, - nézett rá, és várta hogy a szelem figyeljen. – Nem öltél meg? – kérdezte meglepődve felhúzott szemöldökkel.  A szelem kinyitotta a szemét, majd a lányra nézett, az semmit nem tudott kiolvasni a szemekből.

-         Lett volna értelme? – kérdezett vissza, nem akart magyarázkodni. Megteszi azt majd a boszorkány aki most lépet a szobába, elégedetten a lányra nézett. 

-         Jobban érzed magad? – kérdezte egy kedves mosolyt, kipréselve a ráncai körül.

-         Ig…igen… - dadogta, nem tudta ki a boszorkány.

-         Akkor nekem itt már semmi dolgom. – nézett a szelemre. Aki ránézett, mosolyában nem éppen kedvesség volt.

A boszorka gyorsan kiment majd eltűnt. Szireisz a démonra nézett hogy legalább egy keveset mondjon neki, a történtekről, de az még válaszolni sem akart. Felállt, az ajtóhoz közelített, indulni akart. A félszelem tudta mit akar, lassan megpróbált felállni, de vissza eset a kutyaszelem figyelte, a keveréknek végül sikerült felállnia hogy egy kiálló, polcban kapaszkodott meg. De egy idő után már biztosan állt a lábán. Sesshoumaru belül megnyugodott hogy a lány jól van. Elindult kifele, a lány követte. De ahogy kilépett az ajtón a friss levegőtől megszédült. Legalábbis azt mondta magánnak attól van. Elkezdte a szemét törölgetni mert egyre homályosabban látott, közben a szelem már messzebb volt. Vissza fordult, és türelmetlenül a lányra nézett, aki egy kicsit gyorsított de csak jobban szédült émelygett, és még a feje is fájt. Nem bírta tovább követni a démont mert elszédült, és berogyott a térde szemét becsukta, úgy érezte mindjárt hányni fog. Közben Sesshoumaru érezte hogy a lánynak baja van. Megállt, látta hogy a lány csak egy két lépéssel van messzebb. Várta hogy az kinyitja a szemét. Szireisz úgy érezte hogy nagyon fáradt, mindene fájt, majd nem eldőlt, kinyitotta a szemét, és felnézett oda ahol a démont remélte. De megijedt mert valami medveszelem állt a helyébe. Bár mennyire szenvedett ijedtében hátra eset. Furcsa volt neki mert mintha az egész lila ködben lett volna. Meresztette a szemét, hogy hátha csak a képzelete játszik vele, de a szelem most már közeledett hozzá. Nem félt, de azért felállt, és hátrált ahogy a szelem közelebb lépet hozzá. Sesshoumaru kezdet dühös lenni, hogy megint a lány miatt állnak. Szireisz elkezdet hallani, de csak egy hangot mintha a medveszelem beszélt volna neki, de amikor kezdte megérteni elszörnyedt, és elkezdett félni, csak egyre közeledett a szelem. Hátrált volna, de akkor neki ütközött a háta egy fának, és a démon csak közeledett. Sesshoumaru nem tudta mi baja a lánynak, még nem mondott semmit. Érezte ahogy a lány retteg csak nem tudta mitől, ennyire félni még a halála előtt se látta. A félszelem felnézett, abba a szempárba ami előtte állt meg beszorítva egy fához. Még mindig halotta beszélni, próbált urá lenni a rémületén és a félelmén de nem tudott, szíve egyre hevesebben vert, és szabadulni akart, de nem tudott a medve szelemtől. Már könnycseppek jelentek meg az arcán. Sesshoumaru nem tudta mi baja, majd esszébe jutott amit a boszi mondott a „mellék hatások” Hallucináció, és teljes szelemé válás. „Meg kell keresnem a boszorkányt.” Gondolkozott magában, tudta miért segít a lányon hogy az megtalálja a kezét. „De őt nem hagyhatom itt.” Megragadta a lány csuklóját, és vissza indult a házba. Húzta maga után, de az megpróbálta kitépni a kezét, majd elesett, a démon megfordult, látta hogy a lányon megint a fájdalom van. Szireisz érezte amint valami kőd száll fel róla. Nem nagyon tudta mi történt, sejtett valamit, majd kitisztul a kép. „A medve szelem nem létezett. Sesshoumaru volt. De nem ő beszélt.” Eszmélt rá, majd a szelemre nézett bűn meg bánóan. Aki eleresztette a csuklóját. Cél irányba fordult, felfelé a hegynek ahol megint eset a hó. A lány követte.  Szireisz elég lassan mozgott, a démon már jócskán lehagyta. Ki volt fáradva, még a hó is nehezítette az útját, bár elégé fárasztotta hogy meredeken mennek. Eltűnt a szeme elől a démon…egy pillanatra megijedt de ahogy nézte látta hogy a felhők takarásában véget ér a felfele vezető út. Pár lépés mondta magában, már rosszul vette a levegőt, épp felért volna, amikor elkapta a szédülés, egy kiálló faágban kapaszkodott, meg. Felhúzta magát, majd megállt a szélnél, beleszagolt a levegő hátha érzi a szelem szagát, hogy legalább az tudja merre induljon el. Megérezte, azt is hogy megállt, felállt, és gyorsan elindult a szag irányába. Mire odaért teljesen ki volt, hegyen voltak a pára tartalom meg nagy, a torka teljesen szára volt. Látta hogy a démon egy fának dőlve pihen, valami furcsát érzet, nem démont ha nem valami mást. Mintha valami a lelkében szólni akarna hozzá, Sesshoumaru egy nagy barlang előtt ült. A félszelem elindult a barlang felé, onnan jött ez az egész, kíváncsi volt rá, már előtte volt 7lépéssel, amikor a lelkében egyre erősebb lett a hívás. Sesshoumaru ezt nem érezte figyelte a lányt, majd egy apró reccsenést halott, látta hogy amin a korcs van egy tó, hóval befedve, de a reccsenés nem a lány alól jött ha nem mellől. A kutyaszelem nagyon jó megfigyelő volt.

- Én eljönnék onnan. – szólt a lánynak, kinyitva a szemét.

- Mert? – gyanakvó arcot vágott. Nem tudott másra figyelni csak a hívó hangra. –

14.fejezet

A fegyver…

Most…be kell mennem. – mondta a démonnak és sietve megtette a pár lépést, és bement.

A szelem csodálkozva nézett, felállt, és suhanva követte, tudta hogy a lány a karját érezte meg. A félszelem tudta hogy a démon utána jött de most nem tudott másra figyelni, valami húzta, ő meg engedelmesen ment. Ahogy Ses a mellé lépet, az egész varázs abba maradt, a lány mintha egy kábulatból ébredt volna, a szelemre nézett, furcsállta az egészet. Elkezdet egyre beljebb menni, a démon csak állt és figyelte, a lány érezte hogy visszatér az érzés, ment még egy két lépést, majd lenézett. A szája elé kapott, és hátrált egy két lépést, majd érdeklődve újra közel lépet a jégtömbhöz,  Sesshoumaru már ott állt mellette, és elégedetten nézett, a tömbhöz lépet, előrántva az erőkorbácsát, könnyedén ketté vágta. A Kezéről leestek az utolsó maradványai is a jégnek, a félszelem közbe megkövülten figyelt. A kutyaszelem előhúzott egy szilánkot, és a kar végébe nyomta, lejjebb húzta kimonója felső részét, Szireisz látta a csonka véget, majd a szelem hozzátette a kézt, az ékkő hatására kezdet egybeforrni. Egy idő után már heg sem látszott, Ses felállt, a lányra nézett, majd elindult kifele, tudta mozgatni a karját, de még nem akarta. Gondolta gyakorlásnak jó lesz az a szelem ami a tó alatt van. Kilépdelt Szireisz követte mint mindig. Sesshoumaru kilépett a barlangból majd a lányra nézett.

- Ha nem akarsz meghalni. Nyugton maradsz. – meg sem fordította a fejét. A félszelem keserűen ránézett, majd a szelemet figyelte. Ahogy finoman lépked a havon.

A kutyadémon megérezte hogy hamarosan feltöri a szelem a tó tetejét, figyelt koncentrált, de érezte hogy nem olyan mint máskor, nem tudott annyira összpontosítani, és nem tudta mitől van ez. Felugrott a levegőbe egy fej követe, nyitott szájjal. A keverék csak nézet, most már tudta miért mondta Sesshoumaru hogy maradjon, arra is rájött hogy egy tó van a szelem alatt. De a démon ami most jött elő, elég furcsán nézett ki, kígyó volt, de a feje inkább sárkány fejre hasonlított. Beakarta kapni a kutyaszelemet, de az könnyedén használt a bal kezét, és megvágta. A lány azon gondolkozott vajon jobb vagy bal kézzel ügyesebb a szelem, mert úgy látszott neki hogy mindkettőt ugyanúgy használja. A lány rálépet a jégre és, elindult arra amerre a partot sejtette, balra indult el, de érezte hogy megreped alatta a jég. Ses miközben a lány járkált csak arra tudott figyelni hogy ott milyen a jé, és hogy van –e másik démon. Nem a harcra figyelt, és kezdett rájönni miért. Miközben így gondolkodott, a démon megkarmolta a csápjával ami most látszódott ki a vízből, könnyedén kettévágta a páncélt. Elég súlyos seb volt, a mellkasán át. Egy pillanatra fölre érkezett, Szireisz megállt és a harcot figyelte, magában mosolygót hogy a szelem is megtud sebesülni, de meg is ijedt, féltette a szelemet. Megdermedve állt, amikor halotta hogy egy nagyobbat reccsen alatta a jég, felriadt, és újra a part felé ment, de már gyorsabban. Közben érezte hogy valami megragadja a lábát, eleset és hátranézett, egy csáp kapta el. Elkezdte húzni a vízbe, vagyis oda ahol már felvolt törve a tó jege, elégé bevolt fagyva. Gyorsan felült, és a csápba vájta a körmeit, de újabb két csáp elkapta a kezét. Közben Ses látta mi történik a lánnyal, gyors volt, mielőtt a félszelem beleeset volna a vízbe ketté tépte a csápokat. A darabjai a lányon maradtak. A szelem csak most jött rá, hogy mekkora hibát követett el, amikor a lányon segített, csápok körbe vették. Nem tudta mindet széttépni. Szireisz közbe a partra ment, segíteni akart a szelemen, de tudta hogy már így is elég mérges rá. Inkább aggodva állt ott, és figyelt. Behálózták a csápok, egy gyors pillanatba a sárkány kígyó polip keverék szelem, megrántotta, de Ses kiugrott, majd a Tokijinel lecsapót pár csápot. De a szelem ügyesebb volt, és amik azok lecsapódtak, az egyikkel megcsapta a szelemet, így az eddigi sebbe még nagyobb lett, már átvolt ázva a kimonója a vértől, meg a prémje. Kezdet bedühödni, szeme vérvörösbe váltott, neki támadt de most még gyorsabb volt, felugrott kardjával csapást indított, aminek eredménye kék villámok lettek, amik levágták a szelem fejét, ami a vízbe érkezett, a teste meg vissza rogyott. Ses nem ismerte volna be, de nehéz volt. A tó partján érkezett le, Szireisz előtt, szeme még mindig vérvörös volt. Arcán is látni lehetett hogy mérges, a lány kicsit megijedt és lesütötte a szemét, felnézett és újra a démon szemébe nézet. Amiből nem múlt el a düh, a lány és közte vagy 10méter volt. Elindult felé.

- Nem mondtam meg, hogy ne mozdulj? – kérdezte dühösen és kicsit magasabb hang nemben.

Szireisz érezte hogy most mérges a démon, mégpedig rá, és igaza van. Ahogy a démon közelített felé, ő úgy hátrált, egy lépést. Még soha nem hallotta ordítani a démont, kicsit új ként érte a dolog. Sesshoumarunak fájt a vágása, de most nem tudott másra figyelni, csak arra hogy jól letorkolja a lányt. Félszelem sejtette hogy miatta kapta a két sebet. Kicsit bűntudata is volt.

-         Gyenge korcs. Inkább örülnél, hogy egy erős szelem szolgája lehetsz. – Sesshoumaru dühösen lépet felé, még egy lépést, a lány úgy hátrált.

-         Nem vagyok sem gyenge sem szolga. – mondta most már ő is dühösen.

-         De az vagy. – zárta le a vitát a démon, ér elfordult.

-         Küzd meg velem. – mondta a lány de meg sem gondolta mit mond. Csak méregből és bizonyítási vágyból beszélt.

15.fejezet

Még is valami…

A szelem dühös volt, és gyors. Elkapta a lány nyakát és a fához szegezte. Most ahhoz képest milyen gyors, most lassú volt. A lány úgy érezte magát mint egy rongybaba, a démon oly könnyedén vágta a fához, ami kicsit fájt neki. Érezte hogy a démon gondolkodik rajta, hogy megölje e. Alig kapott levegőt, de még épp eleget az életben maradáshoz. Szólalni se bírt, kezével elkapta a kutyaszelem kezét, amivel tartotta. Minden erejét, a lélegzés vette el. Majd Ses eleresztette, Szireisz a lábbárra eset, de az berogyott alatta, mert nem volt sok erő benne. A démon kezdet megnyugodni, bár még nem töltötte ki a dühét. Leült egy fához, pihenni akart. A félszelembe egyre nagyobb lett a bűntudat, ahogy  lassan egyre jobban magához tért. Oda sétált a démonhoz, behajlította a lábait, és rájuk ült, a szelem mellet.  A kutya szelem behunyta szemeit, nem érdekelte a lány, éppen a fejébe is azt tisztázta mit kezdjen vele. Szireisz nézte a sebet, majd benyúlt a felsője alá, és letekerte magáról a gézt. Letépte róla azt a részt, ami a sebénél volt, elhúzta a szelem kimonóját. És ráterítette a sebre, rátette a kezét, és lenyomta. Szelem szemi kipattantak és a lányt nézték, de már arany színűek voltak. A vérzés elállt, a lány ledőlt a szelem mellé a fához, és továbbra is fogta a sebre az anyagot. Ses pihent, most ráfért, de éber volt. Szireisz nem tudott még nappal volt, legalábbis azt sejtette a felhök közül nem tudta kivenni milyen napszak van. Mint mindig most is sötét volt minden. Valahogy ahogy körbe nézett dézsa vu érzése lett. Felállt, és elindult. Nem tudta merre megy de ismerős volt számára a hely, a bokrok közül kilépve felismerte a helyszínt. Beugrottak a kis kori képek, majd az is ahogy a erdőből kiérve az a látvány fogadta mint most. Lerombolt házak, de most már csak csontok voltak, nem félig hullák. Látta a testvérét, amikor még kisebb volt, és szerették egymást. Ahogy ült egy sziklán és sírt, akkor fogadta meg neki hogy megöli azt aki ezt tette a családjukkal. Furcsa illatot érzet, de csak foszlány volt, és elég régi. Vissza indult a szelemhez, néhány könnycseppel a szemébe. Egy útra tért, el re nem emlékezett amikor még előbb ara ment. De valahonnan ismerős volt neki. Egy kis idő bambulás után rájött, hogy ere ment amikor a szelem lehagyta, tudta hogy oda vezet ahova megy. Elindult rajta, és egy furcsa illat kerítette hatalmába. Összeállt neki, az a illat amit most érzett ugyanaz volt mint a faluban. Becsukta a szemét, hogy emlékezni tudjon kinek van ilyen jellegzetes szaga. Nagyot dobbant a szíve, most már suhant a démon, felé. Ahogy kilépet a bokrok közül, látta hogy már áll a mészáros.

- Te voltál! – ordította dühösen. Közben egyre csak suhant a szelem felé. Sesshoumaru nem tudta miről beszél, majd a levegőbe szagolt, tudta melyik falukat rombolta porig.

- Igen. – válaszolta nyugodtan. Nem nagyon emlékezett, csak annyit tudott hogy macskák éltek benne.

Szireisz nem bírta ki, hátra húzta a kezét, és suhanva neki indult a szelemnek. Amikor már előtte volt, lecsapott, de a szelem könnyedén eltért előle, már a háta mögött volt. Könnyek jelentek meg a szemébe, szelem sejtette mi a baja. Nem akarta bántani, még ha nem is vallotta be magának, érzet valamit a lány iránt, ezért nem ölte még meg, kevés élőlény van akit megtűr maga mellet, főleg egy korcsot, jobban utálta őket, mint az embereket. Szireisz megfordult, most az egyszer nem vidámság volt az arcán, ha nem keserűség, de nem utálat. Nem tudta utálni a szelemet, pedig próbálta, de nem ment neki. Előhúzta a kardját, és újra a szelemnek rontott, aki megint könnyedén kikerülte. Kezdte idegesíteni a helyzet, újra támadott, de megint semmi eredménye nem volt. Sesshoumaru kezdte unni az egészet, de nem akarta megölni. Pedig előbb eldöntötte magában, hogy megszabadul a lánytól, túlságosan is furcsállta hogy amikor küzdött nem a küzdelemmel ha nem a lánnyal foglalkozott, figyelt, és nem a harcra. Nem tudta mitől van ez, legalábbis nem akarta magának beismerni. A lány többször támadott újra és újra, míg Ses megunta, Szireisz meglepődött hogy nem tér ki a támadás elöl, amikor odaért, már épp tépte volna szét, de a szelem elkapta a kezét. Gyors volt és a háta mögé csavarta, félszelembe fájdalom hasított, és zavarta hogy a kutyaszelemnek hátal van, másik kezével, hátra nyúlt hogy Sessshoumaruba marjon, de azt a kezét is elkapta, és a másikhoz húzta, Szireisznek fájt egy ideig majd hozzá szokott, és csak a helyzet bántotta, már nem voltak szemébe könnycseppek, csak a nyomaik. Sesshoumaru nem tudta meddig fogja így tartani. Szireisz közben izgett mozgott, hogy kiszabadítsa magát, de nem sikerült neki. Lassan de beismerte magának, „Sokkal erősebb a harc is elveszet volt, azt tesz amit akar.” Gondolta a szomorú igazságot.

-         Eresz el! – ordította dühösen.

Nem bírta ki hogy a faluja gyilkosa pattban tartja. Nem válaszolt, csak eleresztette, nem a kérés miatt. Hátat fordított neki és elindult, vissza Rinékhez. Most még csak gyalog, gondolta egy idő után majd gömbé válik. Szireisz csak nézett utána. Néma undorral, de be kellet ismernie magának, hogy kedveli, talán még több is. Követe, most már nyugodt volt, megakarta bosszulni, de bele nyugodott hogy semmi értelme nem lenne.

-         Mit akarsz? – kérdezte a démon. Szireisz felriadt gondolataiból, Ses még hátra se fordult, úgy mondta.

-         Megölni téged. – mondta határozottan. Sesshoumaru megunta gömbé vált és gyorsan eltűnt, most kellet egy két nap amit Szireisz nélkül tölt. Egy sziklán ált meg.

A keverék mélán nézett utána, nem akart nélküle lenni, előre hiányzott neki, leült egy fához, a hóban. Szelem szagot érzet, de nem azét akiét szerette volna. Ez most egy ismeretlené volt, aki kilépett a bokrok közül, a lány csak felnézet, majd a sírás határán, visszahajtotta a fejét. Nem érdekelte hogy él vagy hal, valahogy értelmét vesztette a szelem nélkül, tudta nem biztos hogy látja még. A szelem egy nagy darab állat volt, olyan amit Ses szokott használni amikor meglátogatja Inuyasháékat. A lány felé vágott, a kardjával, Szireisz gyorsan pattant fel, reflexből. Az újabb támadás már nem tudta kivédeni egy nagy sebet kapott, ami a felszakította az eddigit. Fájdalmába, összedőlt, és a földre eset. Még az előző sebek is fájtak, nagyon rosszul érezte magát, a szelem felé hajolt, tudta hogy itt a vég. Behunyta szemét, és várt, de nem érzet semmit. Máshogy emlékezett a halálra. Kinyitotta a szemét, és csak azt látta hogy a szelem két darabba Sesshoumaru meg előtte.

- Miért jöttél vissza? – kérdezte utálattal, közbe megnyugodott, hogy látja még.

- Tudtam hogy bajba vagy. – mondta kegyetlen de a lány számára megnyugvást hozó hangon.

- Mintha érdekelne. – jegyezte meg gúnyosan. Megpróbált felállni, de vissza eset, megpróbálta még egyszer, minden erejét össze gyűjtve, sikerült neki, a szelemmel szembe állt, kihúzta magát, ami elég nagy fájdalmat jelentett a seb miatt, eldőlt még hozzá Sesshoumaru felé, rádőlt a szelemre, felnézet rá. Furcsa dolgot, aggódást tudott kiolvasni a szeméből. Nem bírta tovább a vérveszteséget…elájult a szelem karjaiba, miután az megfogta amikor érezte hogy mindjárt elájul.