III. fejezet: A négy lélek feltárul

Kagome csak futott, nem is sejtve, hogy Naraku pont őt várja az erdő mélyén. El is ért a rá váró félszellemhez.

-         Á, Kagome! Örülök, hogy megtisztelsz azzal, hogy csak pusztán egyedül halsz meg itt, és ilyen egyszerűen átengeded nekem a nálad levő ékköveket.

-         Az Ékkő soha nem lesz a tiéd!- kiáltott Kagome, és nyúlt volna íja és nyilai után, ha elhozta volna őket-, jaj ne. Nincsenek itt a nyilaim-, de ekkor Naraku rátámadt. Megsebezte a karját, és a lány a fájdalomtól felsikított. Ezt Inuyasha is meghallotta és eszeveszetten rohant a hang irányába. Meg is érkezett és látta Narakut, amint épp Kagomét támadta, és a lány több helyen vérzett.

-         Kagome! Tarts ki!- kiáltott a „hanyou” és sietett a lány felé. Azonban kiáltását nem csak ő hallotta meg, hanem Naraku is, és most a fiút támadta. Súlyosan megsebesült és a földre esett.

-         Kago… me- nyögte ki utolsó erejével, majd elájult.

-         Inuyasha!- és a fiú felé akart rohanni.

-         Ch… Most olyan gyenge ez a kis mitugrász. Most kell megölnöm! Véged van Inuyasha!- majd támadásba lendült, azonban váratlan dolog történt. Kagome testéből hatalmas aranyszínű fény tört elő. Haja rövidebb lett és aranyszőke színt öltött. Szeme óceánkék lett és egy kék színű kő jelent meg a homlokán. Hatalmas fehér szárnyai nőttek. Inuyasha mellett termett és egy hatalmas arany védőburok jelent meg körülöttük. Naraku megtorpant. „Lehet, hogy… félelmet érzek? Igen, be kell ismernem. Most megijedtem ettől a hatalmas erőtől, ami ebből a halandóból árad. De… nem is olyan a szaga, mint egy halandónak!”. Elmélkedéséből Kagome újabb átváltozása zökkentette ki. Most a lányból méregzöldszín fény áramlott ki. Haja fekete lett és a feneke alá ért. Szeme szintén fekete színben úszott. Homlokán egy méregzöld kő csillogott, de most hosszú fekete karmai nőttek, valamint az ajka is feketében pompázott, egy fekete szárny kíséretében. Az átváltozást csak egy mondattal kísérte:

-         Takarodj!- és ekkor érkezett meg Shippou, Sango és Miroku, Kirara hátán. Elámultak az idegenen, aki egy hatalmas energianyalábbal egyszerűen elpofozta több száz méterre a megdöbbent Narakut. Aztán a lány letérdelt. Sangoék azt hitték bántani, akarja a mellette kábán fekvő Inuyashát, ezért a szellemírtó elindította a csontbumerángot. Ekkor a lány rá sem hederítve a fegyverre egyszerűen felemelte kezét, mire az lehullott a földre.

-         Nem bántanám azt, akit szeretek. Főleg, ha most mentettem meg az életét- mondta Kagome és barátai felé fordult. Szeme tele volt gyűlölettel, de mikor visszapillantott a kába fiúra szerelem tükröződött a szemében. Ismét arany fény jött elő testéből, és az előbbi alakját vette fel. Majd egy szót ejtett ki:

-         Gyógyulj!- és a sérült felé tette a kezeit. Egy pillanat sem telt bele és Inuyasha nyitotta a szemeit.

-         Kagome. Kagome hol vagy?- mert nem ismerte fel az idegent, aki fölé hajolt. Ekkor ismét fény tört ki a testéből, de most egy furcsa rózsaszínes. Ismét az a lány nézett vissza rá, akit meg akart menteni. Mindenki tátott szájjal nézett a lányra, és ő ezt nem értette.

-         Mi a baj? Mit néztek?- kérdezte.

-         Hát pusztán csak annyit, hogy épp most teljesült be a jóslat. És azt mondtad az előbb, hogy szereted Inuyashát- szólt hitetlenkedve Miroku.

-         Én… én nem tudom… beszélnem kell Kaede anyóval. Gyorsan- és ekkor a megszokott fényesség tört elő, de most egy gyönyörű kék fény. Hófehér haja lett és hegyes fülei. Karmai és agyarai nőttek, és egy hold jelent meg a homlokán, két méregcsík kíséretében. Aranysárga szemei élénken csillogtak. Mindenki megdöbbent.

-         Hiszen… pont úgy nézel ki, mint Sesshoumaru. Vagy, mint az apám- ámuldozott Inuyasha, de ezt már csak barátainak mondta, mert Kagome szélsebesen elrohant. Sangoék utána indultak, megfeledkezve a fiúról. Inuyasha utána akart menni, de útját valaki keresztezte…