VII. fejezet: Naraku első próbája

„Mi volt ez a hatalmas erő? Hogy volt képes az a lány ezt előhozni? Hiszen eddig csak a Szent nyílvesszőt használta, most pedig teljesen átváltozott. Még a szaga is megváltozott. Olyan lett, mint azé az egyik pokoldémoné, akivel egyszer találkoztam. Én ezt nem értem!” gondolkodott sötét kastélyában Naraku, miközben gyógyulását próbálta valahogy felgyorsítani. Ugyanis a legutóbbi találkozásuk alkalmával, még csak az a kisebb pofon is teljesen végigsebezte a hanyout. „Megvan!” pattant agyába a hirtelen ötlet: „Meg kell ölnöm, amíg nincs tisztában az erejével. Mert idő kell a hirtelen jött erők megismeréséhez, főleg ha egy koszos halandó kapja azokat!” és gondolatait egy kiáltással zárta le:

-         Kagura! Hozz néhány szellemet. Meglátogatjuk Inuyasháékat- és gonosz vigyor jelent meg az arcán. Persze a szélboszorka tudta, hogy Naraku a néhány szellem alatt több százat ért, és intézkedett is. Eközben Kaede anyó kunyhójában:

-         Inuyasha, mindjárt este van, és én nem szeretnék sötétben gyalogolni! Nem menjünk most. Majd csak holnap reggel- könyörgött Kagome, és hatalmas 4 színű szemeit a hanyoura emelte. Persze az már nem tudott szokott mogorva módjára elfordulni tőle és duzzogva azt mondani rendben.

-         Na jól van. De nézz rám, így mert megijedek tőled- egyezett bele és valóban kicsit hátrébb csúszott a nagy szemek elől. Ennek persze nevetés lett a vége. Nagyban nevettek, amikor Kagome felkapta a fejét és hihetetlen komolysággal szimatolta a levegőt. Inuyasha is néhány pillanat múlva ugyan így tett:

-         Te is azt érzed?- kérdezte a lány.

-         Naraku egyre közeledik, meg Kagura. És jó néhány alantas szellem bűzét is érzem- válaszolta Inuyasha, és ezekre, a szavaira mindenki teljes fegyverzetben állt, és rohant ki a kunyhó elé, ahol borzasztó kacaj fogadta őket.

-         Lám-lám-lám! Csak nem tért vissza Kikyou? Vagy őrá akarsz hasonlítani, Kagome?- Inuyasha végigpillantott a lányon, és csak most tűnt fel neki a hasonlóság közte és volt szerelme közt.

-         Nem akarok rá hasonlítani! És soha nem is hasonlítottam rá! Hallod Naraku?- Kagomén látszott hogy dühös, és ekkor Naraku által igen ismert méregzöld fény tört ki a lányból. Visszatért a fekete szárnypáros, a fekete szemek körmök és ajkak, nem is beszélve a feneke alá érő fekete hajról, és a méregzöld kőről. Naraku maga elé parancsolta a szellemeket, hogy élő pajzsként segítség azonban megdöbbent a lány szavain:

-         Szellemek hada ki a gonoszt szolgáljátok! Az alvilág elismerő tekintetét megszerezhetitek, ha most félreálltok uratok elől- és a levegőben intett, mintha szétnyitotta volna a szellemeket, és azok valóban szét is váltak. Inuyasha és társai is döbbenten figyelték rég ismert barátjuk. Naraku megrémült, melyet most nem tudott elrejteni, és kiült az arcára.

-         Félsz? Az helyes. Félj csak!- mondta hátborzongató hangon Kagome, és ismét csak egy pofonnal egész kilométerekre repítette. Kagoméből ismét fény tört elő, mely a négy szín keveréke volt. Visszaváltozott. Inuyasha azonnal odarohant hozzá.

-         Kagome, mi történt veled?

-         Azt hiszem, hogy eluralkodott rajtam egy érzelem, ami az alvilág úrnőjének legfőbb tulajdonsága volt. De borzasztó volt, ahogy akaratom ellenére megszállt- és magához szorította Inuyashát. Kagome remegett. Inuyasha azt hitte, hogy az iménti esemény kavarta fel, de nem. Kagomét az ölni akarás fogta el és alig bírta irányítani. Félt, hogy bántja a barátait és szerelmét.