XI. fejezet: A visszaváltozás

Kagome már épp lecsapott volna a síró lányra, amikor valaki hátulról átkarolta ezzel lefogva a kezeit. Inuyasha volt az.

-         Kagome! Nem veszed észre, mit teszel? Ők a barátaid! A BARÁTAID! Hallod? Szeretnek téged!- kiabálta Inuyasha szinte közvetlenül a lány fülébe. De nem tudta sokáig tartani, mert elég gyenge volt, és ő egyszerűen csak felemelte a karjait, amitől rögtön leesett. Ekkor ismét furcsa dolog történt. Egy halvány férfialak jelent meg hatalmas fehér fény kíséretében. Kagome ránézett és szeme könnyekkel telt meg. Mindenki látta az alakot és azt is, hogy odamegy Kagoméhez.

-         Saoyou! Rég jártál erre!- üdvözölte az alak a lányt, és ő erre mindenki nagy meglepetésére válaszolt:

-         Igen! Rég… annyira hiányoztál Zerou!- és a férfi nyakába borult. Inuyasha nagyon furcsán nézett szerelmére és a fehér fényű férfire, aki most ismét szólt:

-         Saoyou. Ne bántsd őket. Hiszen szeretnek téged. Főleg ő!- itt Inuyashára mutatott- De igazán nem is téged, hanem a lányt, akinek a testében vagy. Ő is szerelmes, és sokakat szeret, és ha te ezt elveszed tőle…- és itt szorosabbra fogta az ölelést. Kagome szemében most a szerelem tükröződött. Mindenki döbbenten figyelte őket.

-         Most vissza kell mennem-, mondta röviden Zerou.

-         De én nem akarlak ismét elveszíteni! Mert akkor egyedül maradok a világban. Te voltál az egyetlen, aki megértett engem, és… szeretett- hüppögte Kagome.

-         Add vissza a lány kezébe az irányítást, és akkor mélyen temesd el magad a lelkei közt. Így együtt lehetünk a lelkek mélyén. Én tudom, mert eddig is ott vártalak téged!- válaszolta Zerou és megcsókolta Kagomét, aki most elvesztette teljesen emberszerű alakját és átváltozott a csók alatt a régi Saoyouvá. Az érzelmes pillanat után a férfi megfogta Saoyou kezét, és ő mintha kilépett volna Kagoméből. Kagomét ismét a négy fény ölelte körül, de most máshogy változott át. Szárnyai hatalmasak voltak és fekete-fehér színben pompáztak. Fején egy holdmintába zárt kék és méregzöld színű kő ült. Karmai hatalmasak és félig fekete színűek voltak. Haja hosszú volt és fekete, aranyszőke valamint hófehér színben csillogott. Kagome odalépett Sangohoz, és az ölében fekvő Mirokuhoz. Megszólalt rendkívül bűnbánó hangon:

-         Bocsáss meg nekem, hogy megöltem az egyetlen szerelmed. De most feltámasztom!- és kezét a fiú fölé helyezte, abból vörös fény áradt és a fekete nyíl porrá vált, majd Miroku kinyitotta a szemét.

-         Miroku! Szerelmem!- és Sango megcsókolta a szerzetest, aki nagyon meglepődött feltámadásán és a lány reakcióján. Kagome ekkor Inuyashához lépett és felé helyezte kezét. Inuyashába visszatért az élet, és felpattant.

-         Kagome! Annyira aggódtam…- kezdte volna, ha a lány nem szakítja félbe:

-         Narakura kell most koncentrálnom. Menj innen messze, mert nem akarlak veszélybesodorni- és mintha utoljára, ölelhetné úgy ölelte meg Inuyashát. A fiú nem akarta elengedni szerelmét, de ő ellökte magától, vagy öt méterre és egy kis gömböt küldött rá, ami mikor odaért egy hatalmas burkot vont köré.

-         Kagomeeeeeeeeeeeeeeeee!