XII. fejezet: Naraku legyőzése és az után…

Kagome csak haladt Naraku felé. „Most mi lesz?... Mostmár nem tehetek semmit. Elmegyek… de meg sem bírok mozdulni!” gondolkodott kétségbeesetten Naraku és dermedten bámulta, ahogy a lány közeledik felé.

-         Az erőmet akartad igaz Naraku? Tessék, most megadom neked! Készülj a halálra!- mondta a lány nyugodt vészjósló hangon.

-         Kagome! Engedj el! Ne hagyj itt! Ne tedd!- kiabált Inuyasha.

-         Szerinted, mit akar tenni?- kérdezte Miroku félve a választól. Ekkor hirtelen feléjük is hasonló gömb repült, mint az előbb Inuyasha felé, és Kagome rájuk mosolygott:

-         Titeket is megvédelek.

-         Kagome! Mitől akarsz megvédeni? Kagome!- üvöltözött a hanyou. Kagome nem is figyelt arra, amit mondott. Felemelkedett a levegőbe és vészjósló hangon megszólalt:

-         Az életem erejét is felhasználom, csak azért, hogy méltó büntetésed elnyerd! Vége!- és előre tette mind a két kezét. Hatalmas kék, rózsaszín, méregzöld és arany fények szálltak kezei elé és egy nyílvesszőt formáltak.

-         KAGOMEEEEEE!- kiáltozott Inuyasha mindhiába. Kagome elindította a nyílvesszőt. Narakut telibe találta a Szent nyíl, és hatalmas fájdalommal felüvöltött. A többiek csak ámultak, ahogy a félszellemből kitör a fény, és ezer darabra törik, majd ezek is elporladnak. Ekkor azonban a hatalmas erő csapott szét mindenütt, és csavarta ki egy mozdulattal a fákat. Sango csak bámult Mirokuval az ölében.

-         Kagome tudta, hogy ez fog történni és megvédett minket- habogta csak úgy magának Inuyasha. De ekkor a két burok elkezdett halványodni majd teljesen eltűnt. A hanyou rögtön Kagome felé fordította tekintetét, aki bágyadtan visszaváltozva emberi alakjára lebegett lassan a föld felé, majd szépen elfeküdt a földön.

-         Kagome! Kagome, jól vagy? Ugye nincs semmi bajod! Kagome!- rohant oda a fiú Kagoméhez. A lány nem mozdult. Inuyasha gyorsan felemelte és ölébe fektette Kagomét. Ő csak mosolygott de szeme csukva volt.

-         Kagome térj magadhoz! Nyisd ki a szemed! Mond, hogy ostoba vagyok… nem akartam rád hallgatni! Hallasz Kagome? Nyisd ki a szemed!- üvöltötte Inuyasha könnyes szemmel. Sango a vállára tette a kezét.

-         Inuyasha… sajnálom.

-         Nem! Ő nem halt meg! Nem lehet. Nem lehet igaz. Nem hagyhatsz itt Kagome! Nem… mert szeretlek! Szeretlek, és nélküled nem tudok tovább élni!- sírt tovább Inuyasha és a halott lányra borult. Könnyei teljesen beborították a lányt, és ekkor hirtelen a jól megszokott négy fény ölelte körül a halott mikot. Inuyasha ezt észre sem vette. Csak sírt és sírt. Sango és Miroku, meg csak csodálkoztak, amikor Kagome holtan heverő keze megemelkedett és megsimította Inuyasha fejét.

-         Ne sírj. Nem hagytalak el. Soha sem foglak elhagyni szerelmem- suttogta halkan. A hanyou azonnal Kagome arcára nézett, és meglátta a szinte mindig kinn ülő mosolyt az arcán.

-         Kagome, én annyira fél…- de nem fejezhette be örvendezését, mert elcsattant az igazi szerelmes csók. Szorosan ölelték egymást, és úgy érezték, nem engedik el egymást.

-         Kagome, én annyira örülök nektek! Miroku ez csodálatos nem?- lelkendezett Sango akinek a hangját csak a szerzetes hallotta.

-         Ez csodálatos!- mondta Miroku, majd átkarolta a lány derekát és ők is forró csókolózásba kezdtek…

THE HAPPY END