2. fejezet
A lény, aki meglátogatta Shippout következő áldozatát, kereste. Tudta merre kell keresnie… érezte a szagát. Pár perc gyaloglás után meglátta a kis tábortüzet é Sesshoumarut. Ugyan ott táborozott, mint pár nappal ezelőtt. Látta mellette Rint, Yakent, és Ah-Un-t is. Leguggolt egy közeli ágra, ami takarta, de ö mégis tökéletesen látott. Egy darabig csak nézte de a szellem megmozdult. A levegőbe szimatolt úgy hogy ne vegye észre senki. Felállt és előre sétált pár métert.
-Jobb, ha előjössz! Tudom hogy itt vagy! Már több napja követsz! –mondta kicsit hűvösen Sesshoumaru.
-„Hát nincs mit tenni? A végén még megöl!” –leugrott a fáról, kihúzta magát és békésen, nyugodtan kisétált a fa árnyékából, majd megállt Sesshoumaru előtt.
-Mit akarsz tőlem?
-Én? Semmit!
-Akkor miért vagy a nyomomban már több napja?
-Csak erre jártam. –vonta meg a vállát.
-Ne idegesíts fel te lány! Csak egy ostoba halandó vagy! Könnyen elbánok veled!
-Valóban? Kíváncsi lennék rá!
-Nagyon felvágták a nyelved! Apád nem tanította, meg hogy ne kezd ki a szellemekkel?
A lány mosolygós arca hirtelen átváltott dühös arckifejezésre. Aranysárga szeme összeszűkült. A fekete haja, ami a háta közepéig ért abbahagyta játékát a széllel.
-Látom apád említése, kihozza belőled a dühöt!
-apám már régén meghalt!
-Ó! Nagyon sajnálom! –mondta tetetett szomorúságot mutatva.
-Sesshoumaru! Apámat hagyd békén!
-Honnan tudod a nevem? Ki vagy te?
-Hidd el, többet tudok rólad, mint gondolnád! –mondta a lány gúnyosan majd eltűnt.
-„Ki lehet ez a lány? A szaga nem volt ismerős. Vajon honnan ismerhet?” Sesshoumaru sokat töprenget ezen a kérdésen de, nem hagyta, hogy eluralkodjon rajta a kétségbeesés.
A lány még egy ideig nézte a szellemet.
-„Milyen aranyos, amikor töpreng. Milyen lehet, amikor mosolyog? Olyan, mint ő?
Mikor gondolatai végére ért elindult hogy keressen valami alkalmas helyet éjszakára.
-„Ha azt akarom, hogy sikerüljön a tervem akkor egy-két órát, muszáj pihennem! Annyi elég lesz!”
A lány felugrott egy fára, kényelmesen elhelyezkedett majd elaludt. 2 óra múlva felébredt. Kinyújtóztatta végtagjait majd elindult terve megvalósítása felé.
-„Ha jól sejtem már nem lesz ott. Rin viszont még ilyenkor alszik„
A lány békésen elsétált Sesshoumaru táborhelye felé. Rin mellé lépett, finoman felébresztette majd mutogatva kérte, hogy ne szolaljon meg. Rin bólintót és a lány után ment, aki ekkor már egy fa mögött várta.
-Szia! A nevem Mitsukeru és a segítségedet kérném.
-Mit akarsz tenni? –kérdezte kicsit félénken Rin.
A lány mesélni kezdte tervét. Rin szeme felcsillant.
-Rin vagy igaz?
Az említett bólintott.
-Akkor segítesz?
-Persze! –mondta majd a lány nyakába ugrott.
-Remek! Akkor visszajövök érted de, addig aludj!
Rin visszaszaladt a helyére és igen hamar álomba merült.
Mitsukeru figyelte, míg elalszik majd gyors futásba kezdett. Inuyasháék felé vette az irányt. Mielőtt belépett volna a táborhelyre körülnézett. Mindenki aludt ezért nem is próbálta leplezni, hogy itt van. Kagome elé sétált majd kitépte a nyakából az ékkövet. Szomorúan tapasztalta hogy érkezése és lopása senkit nem ébresztett fel.
-Ez így nem jó! –mondta halkan.
-Hé! ÉBRESZTŐ! Valaki ellopta az ékkövet!
-Mi? –kelt fel Inuyasha. -Ki?
-Hát én! Gyere Inuyasha és kapj el! –mondta gúnyosan a lány majd futásnak eredt.
-OSTOBA HOZD VISSZA!
A kiabálásra a többiek is felkeltek. A félszellem elhadarta mi trént majd futásnak eredt.
-Gyere csak! –mondta maga elé Mitsukeru majd gyorsabb tempóra váltott. Rin felé vette az irányt. Mikor odaért felkapta az akkor még alvó lányt és futott tovább.
Rin fél komásan nézet a nőre.
-Elkezdenéd?
-Ja igen! SESSHOUMARU NAGY ÚR! Segítség! Yaken!
-Köszi!
Rin megeresztett egy mosolyt majd folytatta.
Sesshoumaru nem járt messze. Gondolatai a lány köré fonódtak, aki meglátogatta nem olyan rég, mikor meghallotta Rin kiáltását. Gyors futásba kezdett.
Mitsukeru megérezte hogy Mostmár Sesshoumaru is követi, még gyorsabb tempóra váltott.
Hamarosan egy tisztásra érkeztek. Ott letette Rint maga mellé és várt.
Nem sokára meg is érkezett Sesshoumaru és Inuyasha. Párhuzamosan futottak egymással az erdőben és villámgyorsan értek ki onnan. Mindketten lihegtek már. Egymásra néztek.
-Öcsi! Te mit keresel itt?
-Sesshoumaru! Készülj a halálra!
-Most kihagyom! –válaszolta hűvösen a szellem.
Ekkor érkeztek meg a többiek is. Ők igencsak kifáradtak a futásban.
-Valaki rám is figyelne? _szólt közbe Mitsukeru.
-Te?
-Ismered? –kérdezte bátyától Inuyasha.
-Futólag.
-Na! Azt hiszem, hogy jár nektek valami. –ölbe vette rint és odasétált Sesshoumaruhoz és kezébe adta. A szellem le is tette a lányt. A lány elővette a zsebéből az ékkövet és Inuyasha kezébe adta.
-Sajnálom, de csak így tudtam elérni, hogy ide gyertek!
-Miért akartad hogy mindketten itt legyenek? –kérdezte Kagome kíváncsian még mindig lihegve.
-Hát… ez kicsit hosszú, de szeretném, ha tudnátok az igazságot.
-Rendben! –egyezett bele egyszerűen Sesshoumaru. Titkon kíváncsi volt és érezte, a lány valami érdekeset, fontosat akar mondani.
-Hát rendben. –közben mindenki leült és figyelték a lány szavait.
-A nevem Mitsukeru. Anyám félszellem volt és nem rég halt meg. Ezen kívül miko erőt hordozott és ezt én is örököltem. Viszont én nem akartam egy faluban leélnem az életemet és embereket védeni.
-De te is ember vagy! (Miroku)
-Nem egészen. Most az emberi alakom láthatjátok. Ezen kívül van félszellem és szellem alakom is, mivel apám nagyhatalmú szellem volt. Az alakjaimat miko részemnek köszönhetően magam tudom változtatni.
-Ki volt az apád? (Kagome)
-Hát… hú...nehéz ezt kimondani…InuTaishou.
-Micsoda? –Inuyashából tört elő a kérdés.
-Inuyasha, Sesshoumaru! Én a húgotok vagyok!
3. fejezet
Mindenki csodálkozva nézett Mitsukerura, Inuyashára, majd Sesshoumarura. Ezúttal a szellem sem tudta leleplezni meglepődöttségét.
-Ho-hogyan?
-Apám… Apánk Izayoi előtt találkozott édesanyámmal.
-Akkor a nővérem vagy! –fakadt ki a hanyou.
-Nem! Előbb fogantam meg mint te de később születtem.
-Aha… -Inuyasha erre nem tudott mit mondani. Ezúttal Sesshoumaru sem.
-Talán jobb lett volna, ha nem mondom el ezt nektek. –mondta szomorúan a lány, majd felállt és indulni készült. Elment Sesshoumaru mellett a szellem azonban visszarántotta a karjánál fogva.
-Mutasd a szellem alakod! –adta ki a „parancsot” A lány szó nélkül engedelmeskedett. Haja ezüstszínű lett akárcsak Inuyasháé vagy Sesshoumarué. Körmei meghosszabbodtak karmokká alakulva. Füle olyan lett, mint Sesshoumarué. Szeme aranysárga lett.
Mindenki csodálkozva nézte a két szellemet. Sesshoumaru szeme egy pillanatra felcsillant nem tudni hogy miért.
-Miért kell ennek is szellemnek lennie?
Mitsukeru kiszabadította kezét Sesshoumaru szorításából.
-Inuyasha! –itt ránézet. –Sesshoumaru. Ekkor eltört benne a mécses. Örült hogy végre találkozhat testvéreivel. Kagome bátorítólag átölelte a lányt.
-Ne haragudjatok! Azt hiszem jobb lesz, ha elmegyek!
-Nem mész sehova…(nagy levegő) hugi! –mondta ki Sesshoumaru.
-Mi? –jött ki a kérdés Mitsukeruból. „Miért mondta ezt? Hogyan lehetséges? Eddig olyan ridegnek tűnt, most pedig a szeméből melegség és szeretet sugárzik? Képtelenség…” –suhant át a lány agyán.
-Sesshoumaru? (Mitsukeru)
-Hm?
-Mi van veled? (Inuyasha)
-Hogy érted ezt Öcsi?
-Szerintem, úgy érti, hogy megváltoztál!
-Ne szólj bele! –torkolta le Inuyasha a húgát.
-Bocsi!
-Inuyasha! Nem beszélhetsz így a húgoddal, akit csak most ismertél meg! (Kagome)
-Dehogyisnem! Az én húgom! Nem? Úgy beszélek vele, ahogy akarok!
-Inuyasha!
-Kérlek Kagome ne, mond ki, hogy fekszik!
Inuyashát ismeretlen okokból a földbe passzírozta ereje.
-Jesszus! Kérlek, ne haragudj! Nem akartam! Tényleg! Ne haragudj! Én… nem tudtam –magyarázkodott Mitsukeru de látva Inuyasha szúrós tekintetét inkább abbahagyta, és a földet kezdte bámulni.
A hanyou nagy nehezen feltápászkodott a földről.
-Hm, Öcsém! Ez elég szánalmas volt!
-Sesshoumaru! Hallgass vagy készülj a halálra+!
-Mindig ezt szokták csinálni? –kérdezte Mitsukeru Kagométól.
-Igen, általában mindig.
-Én ezt nem értem! Testvérek mégis mindig veszekednek? Mindig is arra vágytam, hogy legyen egy bátyám, és mikor megtudtam, hogy 2 is van nagyon boldog voltam.
-Ők valamiért nem kedvelik egymást.
-De miért nem?
-Ez igazán hosszú történet! –kapcsolódott be a beszélgetésbe Miroku.
-Ne is beszéljünk erről. Inkább rólad!- itt egyik kezével megfogta Mitsukeruét, mélyen a szemébe nézett és nyitotta volna a száját mikor egy kard nyomódott a szerzetes torkának.
-Nem ajánlom, hogy megkérdezd!
Miroku nyelt egyet és elengedte a lány kezét, így a kard is elkerült a torkától.
Sesshoumaru felfigyelt a kardra.
-Inuyasha! Várj egy percet!
-Dehogyis! –Inuyasha rátámadt a szellemre az azonban egy fának dobta majd békésen odasétált Mitsukeru elé.
-Hugi! Az milyen kard?
-Nem rég készítettem.
-Toutousai-jal?
-Igen! Tőle és Myougától tudom a legtöbbet rólatok.
-Megnézhetném?
-Persze? –mondta a lány és átadta kardját.
Sesshoumaru csodálkozva nézte a kardot.
-A markolata aranyból van. –magyarázta a lány. –a nyele az egyik agyaramból de mivel nem vagyok valami erős szellem egy ezüst bevonat került rá. Csak az ezüst szilárd anyag ezért átváltozni a kard maga nem tudna ezért a véremben ázott 9napig. A kardhüvely Bokusen egyik ágából készült. Ő ajánlotta fel! –mondta mosolyogva a lány.
-miért volt szükség a véredre?
-A miko részem miatt. Mivel az alakjaim is, magam tudom változtatni remélhetőleg a kardra is hatással lesz majd a vérem ereje.
-Remélhetőleg?
-Igen, mert még nem volt alkalmam kipróbálni.
-Miért nem?
-Mert nem volt még olyan erős ellenfelem, aki ellen használnom kellett volna! –mosolygott a lány. Sesshoumaru látva a lány magabiztosságát elmosolyodott.
-Nos ha nem volt még méltó ellenfeled, akkor harcolj velem! –Ajánlotta magát Inuyasha. Kardját előhúzta a hüvelyéből, ami rögtön átváltozott.
-InuYasha! Én a helyedben nem tenném! -mondta Miroku miközben nyakát, simogatta.
-Cccá! De én nem te vagyok!
-Biztos vagy benne bátyám?
-Igen biztos!
-Felőlem! Sesshoumaru visszaadnád a kardom?
A szellem nem válaszolt csak odadobta a lánynak kardját, ami pontosan a markolatnál esett Mitsukeru kezébe.
Mindenki jó pár métert hátrált csupán Sesshoumaru tartotta meg jelenlegi 2 méteres távolságát.
Folytatása következik!
AJÁNLOM AZ OLDALT
