A sötétség  gyermekei

1. egy csodálatos nap

„Gyönyörű ez a nyári reggel – gondolta Kagome a szobája ablakán kinézve – Mivel Inuyasha végre hazaengedett, élvezhetem egy kicsit a semmittevést.”

-         Kagome, kész a reggeli!

-         Megyek anya! – kiáltotta, majd gyorsan megfésülködött és lesietett a konyhába. Souta és a nagyapja már ott vártak rá.

-         Jó reggelt Kagome! – mondták, szinte egyszerre.

-         Nektek is! – mosolygott a lány. „Milyen jó is itthon. Mióta felváltva vagyok itthon és a középkori Japánban, az életem teljesen megváltozott. Szeretek Inuyasháékkal lenni, de az állandó harcok Narakuval….az a sok démon….egyszóval, igen veszélyes idők ezek. Ráadásul Inuyasha alig akar hazaengedni, szinte csak akkor lehetek végre itthon, ha összeveszünk…amit nem szeretek…. Az utóbbi időben alig töltöttem valamennyi időt a családommal. Jó lenne végre együtt csinálni valamit.”

-         Kagome, csak nincs valami baj? – kérdezte aggódva az édesanyja.

-         Dehogy anya! Csak arra gondoltam, elmehetnénk együtt valahová.

-         Ez nagyon jó ötlet nővérkém! – lelkesedett máris Souta.

-         Rendben kicsim, ha ezt szeretnéd, akkor mi lenne, ha lemennénk a strandra?

-         Nahát, ez remek! Akkor megyek is, és gyorsan összeszedem a holmimat! – azzal Kagome elmosta a tányérját és felszaladt a szobájába.

„Nagyszerű lesz ez a mai nap!” gondolta boldogan és elővette a bikinijét. Felvette, majd megnézte magát a tükörben.  „Remek, még jó rám. Sőt, mintha egy kicsit nagy lenne… hát igen, az a sok futkározás a démonok elől, nem is csoda, hogy leadtam pár kilót….” Elmosolyodott, és felöltözött. Bepakolta a táskájába a törölközőjét, naptejet, fésűt, és az egyéb, ilyenkor szokásos dolgokat, aztán lesietett az udvarra.

-         Nagyapa, te nem jössz velünk?

-         Dehogy, Kagome – tiltakozott az öreg – nem való nekem az a zajos, zsúfolt hely, ahol az emberek a vízben nyomorognak, és a parton egy szabad hely sincs! Bezzeg amikor fiatal voltam! Nagyanyáddal mindig elmentünk a tóhoz, ahol nyugalom uralkodott, és eggyé válhattunk a természettel. A tavat egy forrás táplálja, melyet a Szent Gyógyító Forrásnak neveznek. Ennek egy csodálatos és tanulságos története van… - Kagome már nem hallotta, mit mond.

„Megint a történetek. Nagyapa soha nem változik. De még ez is hiányzott. Mióta egyfolytában a legkülönbözőbb betegségeket eszeli ki számomra, egészen leszokott a mesélésről.”

-         Nagyapa… - szakította félbe a még mindig bőszen mesélő öreget.

-         Igen Kagome?

-         Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? – kérdezte a lány.

A nagyapja meghökkent. „Mi baja van ennek a lánynak? Olyan furcsa, mióta hazajött. Csak nem?”

-         Én is nagyon szeretlek téged lányom – mosolyodott el – És tudd, hogy nagyon büszke vagyok rád.

-         Hogyan? – nézet rá Kagome.

-         Nem lehet könnyű neked. Két világ között ingadozni. A középkori Japán nagyon veszélyes hely… ráadásul mikor hazajössz, akkor sem pihenheted ki magad igazán, hiszen iskolába kell járnod, készülnöd a dolgozatokra. Te mégis kitartasz, nem panaszkodsz. Nagy lelki erő kell hozzá, kevesen lennének képesek rá.

-         Köszönöm, nagyapa – Kagome átölelte őt, miközben az öröm pár könnycseppje csordult ki a szeméből.

-         Hát ti meg mit csináltok itt? – kérdezte Souta, aki épp ekkor lépett ki az ajtón, nyomában az anyjukkal.

-         Semmit…. – felelte a lány, és gyorsan megtörölte a szemét.

Kagome anyja csak mosolygott. Sejtette, mi történt, de nem szólt semmit. Örült, hogy lánya jobban érzi magát.

-         Rendben, akkor induljunk.

-         Rendben.

A strandra vezető úton egyfolytában beszélgettek, hiszen sok mindent kellett bepótolniuk. Kagome és Souta szinte egymás szavába vágva meséltek. Kagome elmondta, milyen izgalmas kalandokban van része odaát, anyjáék pedig az otthon történtekről számoltak be a lánynak. Elmondták, hogy nagyapa fejében megfordult az, hogy könyvet ír a modern betegségekről és az ősi gyógymódokról, hiszen mostanra mindkettőnek nagy szakértője lett; azt, hogy Soutának tetszik az egyik osztálytársa; és hogy Kagome barátai egyfolytában telefonálnak, hogy érdeklődjenek a lány hogyléte felől.

Ahogy Kagome hallgatta ezt a beszámolót, kissé elszomorodott. Hiányoztak neki ezek a hétköznapi dolgok. Ez az egyszerű, de mégis boldog élet. Mikor ez eszébe jutott, azt kívánta, bárcsak sose jutott volna át a középkorba. „Hogy gondolhatok ilyeneket? Hiszen szerencsés vagyok. Megismerhettem a középkori Japán világát és új barátokat is szereztem. Nem kéne szomorkodnom.” Ahogy így elmélkedett, azon kapta magát, hogy már a megfelelő helyet keresik a parton.

-         Itt jó lesz – hallotta édesanyja hangját.

Leterítették a pokrócot, amit magukkal hoztak. Aztán máris a víz felé vették az irányt. Soutával egyfolytában bohóckodtak, fröcskölték egymást, néha az anyjuknak is jutott egy-két vízhullám. Egy óra múlva kijöttek a vízből. Anyjáék elmentek ennivalót venni, míg Kagome kifeküdt a napra. Behunyt szemmel élvezte, ahogy a nap sugarai felmelegítik a testét. Hirtelen elsötétült előtte minden, egy árnyék vetődött rá. Kinyitotta a szemét, de az előtte álló alakot nem láthatta a hirtelen jött, erős fénytől. Mikor végre látott, Kagome nem hitt a szemének. Egy ósdi, piros ruhába öltözött, baseball sapkás fiút látott.

-         Inu…yasha… -hebegte – Hát te hogy kerülsz ide?! – kérdezte, aztán kétségbeesve nézett körül. Rémülten vette észre, hogy a körülöttük lévők mind őket nézik. Hirtelen felállt, és magával húzta az éppen válaszolni készülő féldémont.

-         Hé Kagome! Mit csinálsz? –kérdezte – Hová megyünk?

-         Te ostoba! Mégis hogy képzelted, hogy idejössz? Mindenki minket néz! Oda megyünk, ahol nem láthatnak. Egyáltalán hogy jutottál ide? És honnan tudtad, hogy itt vagyok? – háborgott a lány, és az öltözők felé vette az irányt.

-         Azért jöttem, hogy visszavigyelek. Az öregember mondta, hogy valami strandon vagy, így hát követtem az illatod, egészen odáig, ahol feküdtél.

-         Jajj, nagyapa….. – forgatta a szemeit Kagome. „Hogy engedhetted, hogy utánam jöjjön?” Végre odaértek az öltözőkhöz, a lány beterelte Inuyashát az egyikbe. – Itt jó lesz. Hogy gondoltad ezt, Inuyasha? Egy kicsit feltűnő vagy, nem gondolod? – esett neki Kagome.

-         Ezt most hogy érted? Hiszen felvettem a sapkát, ahogy a múltkor mondtad!

-         Jajj, Inuyasha…. Manapság senki nem hord ilyen ruhákat. Ez már önmagában is feltűnő, na de itt, a strandon, ahol mindenki egy szál fürdőruhában van! Na és a kardod? Azzal sem éppen tanácsos futkároznod. Még a végén valaki szól a rendőröknek, és elvisznek, börtönbe zárnak!!

-         Ugyan már Kagome! Engem nem zárnak be sehová!

-         Várj meg itt, el ne mozdulj, mindjárt visszajövök! – Kagome fogta magát, és elkezdett rohanni – Hallod?! Maradj ott, ahol vagy!

„Ostoba Inuyasha! Most hol találok neked olyan ruhát, amiben nem vagy ennyire feltűnő?” Elrohant pár büfé előtt, mikor hirtelen meglátta a fürdőruha boltot. „Ez az!” Bement, és végignézte a kínálatot. „Honnan tudjam, hogy melyik jó rá? A fenébe! El kellett volna hoznom. Nem! Az semmiképp nem lett volna jó, csak még nagyobb feltűnést keltettünk volna.” Megfogta az egyiket, remélve, hogy jó lesz Inuyashára, majd kifizette és rohant vissza. Legnagyobb megdöbbenésére a féldémon nem volt ott, ahol hagyta.

-         Inuyasha! – kiáltotta kétségbeesetten – Inuyasha!!

-         Mi van? – hallotta a háta mögül.

-         Jajj, hála istennek, még megvagy – sóhajtotta megkönnyebbülten.

-         Hát persze! Hisz azt mondtad, ne menjek el innen – húzta fel az orrát Inuyasha.

-         Jól van…. Tessék. Vedd fel ezt! – és a kezébe nyomta a fürdőnadrágot. Inuyasha meghökkenve nézett a lányra.

-         Mi ez? Ezt vegyem fel?

-         Ez egy fürdőnadrág. Látod, a többi férfin is ilyen van. Na gyerünk! Siess, öltözz át, kint megvárlak!

-         Na de….

-         Semmi de! Gyerünk!

Mikor Inuyasha kijött, Kagoménak elállt a lélegzete. „Istenem, de jól néz ki! ……… Jajj, …mik nem jutnak eszembe ….” Gondolta és elpirult.

-         Valami baj van, Kagome?

-         Dehogy! – felelte gyorsan Kagome – Add ide a ruháidat és a Tetsusaigát!

-         Minek?

-         Jajj, hát azért, hogy elrakjam. Nem mászkálhatunk egy karddal… „Inuyasha, mennyi bajom van veled….pedig olyan szépen indult ez a nap….”

Mikor visszaértek oda, ahol Kagome cuccai voltak, anyjáék döbbenten meredtek rájuk.

-         K…Kagome…. Hogy került ide Inuyasha? – kérdezte az anyja.

-         És honnan van neki fürdőnadrágja? – tette hozzá Souta.

-         Ez egy hosszú történet… - felelte Kagome fáradtan. Mire elmesélt mindent, eléggé elrepült az idő. Elhatározták, hogy még egyszer utoljára bemennek a vízbe. Inuyashát is rávették, hogy fürödjön ő is.

„Bár elég nehéz volt rávenni, hogy bejöjjön, a végén már alig akart kijönni. Jól szórakoztunk. Végül is, egész jól alakult ez a mai nap.” Gondolta Kagome boldogan, miközben hazafelé tartottak.