2. rész – Amit el lehet rontani, azt valaki el is rontja

Kagomééknál éppen készült a vacsora, Inuyasha kedvéért persze tészta. Noha nem instant tészta, de Kagome édesanyja meg volt róla győződve, hogy ez sokkal jobban fog neki ízleni. Inuyasha persze körülötte sündörgött, nagyokat szimatolva, szinte már kicsordult a nyála is. Csak a vak nem láthatta, mennyire éhes már.

-         Mikor lesz kész? – kérdezte percenként.

-         Már nemsokára – felelte ilyenkor mindig Kagome anyja. – Addig ülj le az asztalhoz.

A féldémon figyelmen kívül hagyta a kérést, és továbbra is a tűzhely körül ólálkodott. Mikor Kagome anyja végre bejelentette, hogy kész a vacsora, gyorsan leült az asztalhoz. Kagome eközben megterített, és Inuyashát figyelte. „Hihetetlenül viselkedik, ha ételt lát….” Gondolt, majd szólt az öccsének, hogy jöjjön enni.

Vacsora közben eleinte csönd volt. Egyrészt, mert mindenki evett, másrészt meg mindenki döbbenten figyelte, mennyit tud legyűrni Inuyasha, aki csak tömte magába az ételt, és semmi más nem érdekelte. Nem úgy, mint mikor végre befejezte. Elégedetten sóhajtott, majd belekezdett:

-         Kagome, vissza kell jönnöd velem!

-         Miii??! – esett le Kagome álla. – De hiszen még csak most jöttem haza! Történt valami? A többiek megsérültek? Azt akarod, hogy segítsek rajtuk? Vagy miért akarod, hogy máris visszamenjek?

-         Tudod te azt, nagyon jól. Meg kell találnunk az ékkőszilánkokat, még Naraku előtt. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy hazagyere.

-         Á, igen? Szóval már megint a szokásos téma? Mert másra nem is vagyok jó, igaz? Csak ékkőszilánkokat keresni? Vedd tudomásul, hogy nem fogok visszamenni még egy darabig! – Kagome már ordibált. Inuyasha nagyon feldühítette.

-         De vissza fogsz jönni velem, ha tetszik, ha nem!

-         Ó, igen? Na és hogy fogod megakadályozni, hogy itt maradjak?? – kérdezte gúnyosan.

Inuyasha nem válaszolt, csak megindult Kagome felé. A lány kezdett megijedni. „Nem kellett volna kérdeznem….Vajon mit akar?” A többiek egyetlen szó nélkül nézték ezt a kis jelenetet. Meg sem mertek mukkanni, a veszekedés mindkét résztvevője felől mintha villámok tartottak volna a másik felé. Mikor látták, hogy a féldémon felkapja Kagomét, és a vállára hajítja, meghökkentek. Már épp kiáltani akartak, de a lány megelőzte őket.

-         Hé, mit csinálsz??! Eressz el, te ostoba! – sikítozott kétségbeesetten Kagome.

-         Most pedig magammal viszlek!

-         Na azt próbáld meg! FEKSZIK!!!!!!!

Inuyasha hatalmas erővel csapódott a padlónak. Egy darabig csak egy nagy porfelhőt lehetett látni, majd Inuyasha köhögését.

-         Kagome! Ezt most miért kellett?

-         Hogy miért? Ne tégy úgy, mintha nem tudnád! Gondolkozz már, te érzéketlen fajankó! – a lány remegve a dühtől indult a szobája felé, de még visszafordult. – Nehogy utánam gyere! Menj vissza a saját világodba!!

A többiek megkövülten nézték az események ilyetén fordulatát.

-         Mindig ezt csinálják? – kérdezte suttogva Kagome nagyapja.

-         Igen. Legalábbis amikor láttam őket, mindig veszekedtek – súgta vissza Souta.

-         Akkor más tudom, hogy miért jön haza mindig olyan feldúlva.

-         Nyilvánvaló, hogy szeretik egymást, – szólt közbe Kagome anyja. – csak a szerelmesek tudnak így veszekedni.

Souta és a nagyapja döbbenten néztek rá. Inuyasháról nem is beszélve, aki kifinomult érzékszerveinek köszönhetően kristálytisztán hallotta az előbbi beszélgetést, és most szinte tajtékzott a dühtől.

-         Micsoda?? Hogy mi? Szerelmesek? Ugyan már! Nevetséges! Hogy juthat ilyen egyáltalán az eszedbe?

Egy darabig síri csönd volt, aztán mivel a féldémon kezdte kínosnak érezni a helyzetet, gyorsan a kút felé vette az irányt. Nem ugrott bele, meggondolta magát, és Kagome ablakához lopózott. „Miért nem akar visszajönni velem? Most erősebben tiltakozott, mint máskor. Talán valami fontos elintéznivalója van? Vagy találkozni akar valakivel? Jobb lesz, ha a közelben maradok, és megnézem mi olyan fontos.”

Kagome kimondhatatlanul dühös volt. És szomorú. „Hihetetlen, mit művelt az az idióta! Pedig már azt hittem, semmi nem ronthatja el ezt a csodás napot. Mit is képzeltem, hiszen Inuyasháról van szó! Az lehetetlen, hogy egy teljes napig jól viselkedjen, és ne legyen bunkó! És mi az már megint, hogy menjek vissza vele? Hiszen csak most jöttem haza! De nem érdekel! Holnap felhívom Erit, és elmegyünk vásárolni!” határozta el magát. Megfürdött, és lefeküdt az ágyára. Ahogy lehajtotta a fejét, azonnal elaludt. Fárasztó napja volt, de a holnapi napra gondolva még álmában is mosoly ült az arcán.