4. rész – A titokzatos ikerpár

-         Kagome! – kiáltották neki a többiek már messziről. – Itt vagyunk!

-         Sziasztok! Bocs, hogy késtem…

-         Semmi baj. Az a fő, hogy végre itt vagy. Hadd mutassak be neked valakiket – mondta Eri. A háta mögül Naoki lépett elő egy hozzá a megszólalásig hasonlító lánnyal. A lány csodaszép volt. Hosszú derékig érő éjfekete haja lágyan lobogott a szélben, szemei pedig ugyanolyan bársonyosan fénylettek, mint egy meleg nyári éjszakán az égbolt. – Ők itt az unokatestvéreim, Natsuki és Naoki. Ha nem vetted volna észre, ikrek – közölte mosolyogva.

Kagoménak ismét elakadt a szava. Naoki szólalt meg először.

-         Szia. Nem hittem, hogy ilyen hamar viszontlátlak – cinkosan a lányra pillantott, aki zavartan mosolygott rá.

-         Én sem gondoltam. Sziasztok – majd Natsuki felé fordult – Kagome vagyok. Örülök, hogy megismerhettelek.

-         Szia Kagome. Én úgyszintén. Ha jól vettem észre, a bátyámmal már találkoztál. – mosolygott Natsuki.

-         Igen…

-         Nahát, ti ismeritek egymást? Hogyan? – kérdezte Eri meglepetten.

-         Hát… - kezdte Kagome. „Most mondjam el nekik, hogy nekimentem?” – az úgy volt, hogy véletlenül….

-         Hogy véletlenül nekimentem Kagoménak idejövet. Sajnos elesett, ígyhát felsegítettem – fejezte be a mondatot a fiú.

-         Ez igazán érdekes – vélték a többiek.

-         Bátyó, te mindig is olyan ügyetlen voltál! – nevetett a testvérén Natsuki.

-         Na de hugi! Ezt azért nem kellett volna mindenkinek az orrára kötni! – dorgálta meg Naoki sértődöttet játszva, amire mindenki elkezdett nevetni.

Kagome nézte őket. Sajnálta, hogy sokszor kimarad az ilyen baráti összejövetelekből. Erre a gondolatra elszomorodott és abbahagyta a nevetést. Senkinek nem tűnt fel, kivéve Naokit, aki mindvégig figyelte a lányt. Már első találkozásukkor is észrevette, hogy valami bántja a lányt. Ki akarta deríteni, hogy miért ilyen szomorú. „Arról nem is beszélve, hogy gyönyörű ez a lány. Vajon mi lehet az, amitől ilyen lehangolt? Körbelengi a bánat. Hiába próbálja mindenki elől eltitkolni és boldogan nevetni velük együtt.” Kagome már ismét nevetett, mit sem sejtve a fiú gondolatairól. Nem úgy, mint valaki más. Natsuki pontosan tudta, mi jár fivére fejében. Ő is ugyanúgy érezte a bánatot, ami Kagoméból sugárzott. Bátyjára nézett, összetalálkozott a tekintetük. Szavak nélkül is megértették egymást. Ikrek voltak….de nemcsak ezért….

Mindannyian leültek egy nagy asztalhoz. Kagome Naokival és Natsukival szemben ült, mellette pedig a barátnői. Rendeltek egy-egy italt, és beszélgettek.

-         Mondd csak, Kagome, mi van azzal a z alakkal, akibe bele vagy esve? Még mindig olyan erőszakos? – kérdezte Yuka.

Kagome elpirult. „Biztos Inuyashára gondol… most mit mondjak?”

-         Tudjátok, kedves is tud lenni néha. És mindig megvéd engem. Nem olyan rossz ő, mint ahogy gondoljátok – mentegette a féldémont. „Miket is beszélek, hiszen pontosan olyan rossz…” szomorodott el ismét. Ez alkalommal viszont mindenki észrevette.

-         Kagome! Szakítanod kell vele! Neked egy rendes srácra van szükséged!

-         Igen, például Hojora! Ő igazán kedves és szeret téged.

-         Már nincs szükség arra, hogy szakítsak vele – mondta a lány nemtörődömséget tettetve. Senki nem dőlt be neki. – De tényleg, nincs vele semmi baj. Nem érdekel már. Semmi bajom, higgyétek el! – győzködte a barátait.

„Szóval ez lenne az oka? Ezért ilyen szomorú?” kérdezte magában Naoki.

„Nem hiszem, hogy csak ennyi. Van itt még valami más is.” Válaszolt helyette Natsuki.

-         Na de ne is beszéljünk többet erről. Inkább meséljétek el, mi történt veletek! – próbálta Kagome másra terelni a szót, nem sok sikerrel. A többiek csak hallgattak. Végül Naoki törte meg a csendet.

-         Kagome, Eritől hallottam, hogy sokat betegeskedsz. Remélem most jól vagy.

Kagome zavarba jött. Azt sem tudta, hogy milyen betegségeket mondott a nagyapja a barátainak.

-         Igen… most jól vagyok. Sajnos gyenge a szervezetem… - hazudta lesütött szemmel.

-         Értem…. – a fiú rögtön tudta, hogy nem mond igazat.

-         Én viszont nem – szólalt meg Eri – hiszen óvodás korunk óta ismerjük egymást, és soha nem voltál beteg, viszont az utóbbi időben bepótoltad az eddig elmaradt összes betegséget.

Kagome nem tudta, mit mondjon. Ez tényleg elég abszurd volt. „Csak nem mondhatom meg nekik, hogy az utóbbi időben több időt töltöttem a középkor Japánban, mint itt, Tokióban!?”

-         Hát, tudjátok, ez egy örökletes dolog. Először makkegészséges az ember, aztán hirtelen kijön rajta minden nyavalya… Tudjátok, az édesapám is…. – csuklott el a hangja. „Remélem meggyőző volt az alakításom, és beveszik. Sajnálom, hogy apát is belekevertem, de nem volt más választásom.”

-         Jajj, bocsáss meg Kagome! – mondta gyorsan a barátnője. – Sajnálom, hogy ilyen fájdalmas emléket bolygattam meg – mentegetőzött.

-         Semmi gond, nem fontos...hisz már rég történt… - „Ezt megúsztam” sóhajtott megkönnyebbülten.

„Már megint hazudik, Naoki.”

„Tudom, hugi. Érdekes ez a lány. Miért hazudik ennyit? Mit titkol? Érdekes ez a lány. Egyre inkább úgy érzem, hogy többet kell róla megtudnom.”

„Vajon miért? Csak nem máris beleszerettél, bátyó?”

„Mit képzelsz? Egyszerűen csak érdekel….”

„Aha, persze….Ne tagadd, úgyis tudom. Nem hibáztatlak, Kagome az a fajta lány, akibe könnyen bele lehet szeretni. Csinos, kedves, és okos is. Na és a szomorúság, ami a szemeiben tükröződik…Minden fiú csak arra vágyik, hogy megvigasztalja.”

„Natsuki!” Naoki megrúgta húgát az asztal alatt. „Hagyd abba!”

„Jól van, jól van…” Natsuki fájdalmas arccal dörzsölgette a lábát.

Dél felé a társaság beült egy gyorsétterembe ebédelni, majd délután sétáltak, vásárolgattak, este pedig elmentek moziba. A film után még beszélgettek egy kicsit.

-         Kagome, ne kísérjelek haza? – kérdezte búcsúzáskor Naoki. – Már elég késő van, nem tanácsos az ilyen szép lányoknak egyedül mászkálniuk.

-         Ugyan, nem szükséges. Nem lakok messze, és az a környék nem veszélyes.

-         Soha nem lehet tudni. Engedd meg, hogy hazakísérjelek.

-         Kagome, hagyd. Ha valamit a fejébe vesz, akkor senki nem tudja eltéríteni a szándékától – mondta Natsuki.

-         Jól van, akkor gyere – mosolygott a fiúra Kagome.

„Kösz, hugi!” vigyorgott Naoki.

„Nincs mit.” Vigyorgott vissza a húga.

-         Úgy látom, Naokinak tetszik Kagome – súgta Natsukinak Eri, miután Kagoméék elindultak.

-         Én is úgy hiszem… -Natsuki még mindig mosolyogva nézett utánuk.