6. rész – Gondolatok

Naoki megvárta, míg Kagome bemegy a házba, majd ő is hazaindult. Egész úton gondolkozott. „Nem is tudom, mi történt velem. Ilyen gyorsan beleszeretni valakibe! Talán ez az, amit úgy hívnak, szerelem első látásra? Mindenesetre igen furcsa. Hiszen tegnap láttam életemben először. Szó sincs róla, hogy csak a külseje tetszik. Az első pillanattól fogva érzek valami hihetetlen energiát, ami belőle sugárzik. Hihetetlenül ott van körülötte a jóság, szinte egyetlen rossz gondolatot sem véltem felfedezni. Ugyanakkor az a mérhetetlen bánat…. Nem hagyhatom, hogy teljesen feleméssze őt. Szeretem Kagomét. Legszívesebben örökre mellette maradnék. De nem mondhatom el neki… legalábbis egyenlőre…” mire idáig jutott a gondolataival, már a házuk előtt találta magát. Tudta, hogy amint belép, húga mindent tudni fog, ígyhát felkészült a beszélgetésre.

-         Szia – lépett be végül. Húga ránézett, és megcsóválta a fejét.

-         Naoki…. Akárhogy is érzel, nem mondhatod el neki, ugye tudod?

-         Tudom… de talán megértené. Ő is úgy érez, mint ahogy én. Megbízhatunk benne. Biztosra veszem, hogy nem mondaná el senkinek. – próbálta meggyőzni Natsukit.

-         Bátyó. Ha nem is mondaná el, gondolod, hogy fel tudná dolgozni? Hinne neked egyáltalán? Elvégre ő csak egy egyszerű halandó. Az ilyesmit egyszerűen nem tudná elhinni. Megzavarodna, hiába szeret téged.

-         De ő valahogy más. Érzem, hogy különleges.

-         Naoki, figyelj. Tudom, mit érzel. Kagome rendkívüli lány. Én is érzem körülötte mindazt, amit te, de nem tudhatjuk, hogy mi okozza. Először derítsd ki, miért van ez. Ha jobban megismered, és még mindig úgy gondolod, ahogy most, akkor nem bánom, elmondhatjuk neki. – Natsuki tudta, hogy bátyja úgysem fogja megmásítani a döntését. Csak abban reménykedett, hogy Kagome tényleg az, akinek látszik.

-         Rendben van.

-         Van itt még más is – kezdte Natsuki.

-         A nagymama?

-         Igen. Megtaláltam a levelet, amit hátrahagyott. Azt írta, hogy holnap lesz a nap.

-         Nem lehet. Holnap Kagoméval találkozom.

-         Ne felejtsd el, mit mondott nekünk a nagyi. Ez a legfontosabb dolgunk.

Naokiban még élénken visszhangoztak nagyanyja szavai. „Natsuki, Naoki, figyeljetek most rám. Fontos feladattal bízlak meg titeket. Vissza kell mennetek az időben, egészen a középkorig. Valami zavart keltett az időben. Egy féldémon, aki hatalmas erővel bír, meg akarja szerezni a Sötétség Forrását. Az ősünket, ki egykor ember volt, de démonná lett. Ez a féldémon, Naraku, a teste részévé karja őt tenni. Meg kell akadályoznotok. Az időportál segítségével, melyet csak ketten nyithattok meg, ősünk démonná válása után fogtok megérkezni a középkorba. Keressétek és védjétek meg őt. Egyedül ti vagytok képesek rá. Együtt hatalmas az erőtök. De vigyázzatok, a középkori Japán veszélyes. Sok vérszomjas démonnal kell majd megküzdenetek. Vigyázzatok magatokra.”

-         Nem felejtem. Menj előre. Ha végeztem, utánad megyek – határozta el Naoki.

-         És ezt hogy gondolod?

-         Az időportál nem záródik be, míg mindketten át nem lépünk rajta.

Kagome felment a szobájába. Annyira el volt foglalva a gondolataival, hogy nem is hallotta, hogy Inuyasha beugrott az ablakon. „Csodálatos volt ez a mai nap. Naoki…”

-         Kagome! Kagome!! – hallotta meg hirtelen.

-         Inuyasha! Te mit keresel itt? Hogy jöttél be? – zavarodott meg.

-         Hát az ablakon keresztül. Most velem kell jönnöd – hangzott a felelet.

A lány megrémült. „Most mi lesz? Hiszen a múltkor sem mentem vele! Most már biztos, hogy visszavisz.”

 - Még nem mehetek vissza! Fontos elintéznivalóm van holnap. - kezdte félve.

 - Persze! Mint tegnap, igaz? Azzal a fiúval!

 - Inuyasha! Hát mégis leskelődtél? Hiszen azt mondtam, menj haza! – Kagome kezdett kijönni a béketűrésből. „Hogy képzeli?”

 - Én nem leskelődtem! Csak megint vissza akartalak vinni – próbálkozott a féldémon, nem sok sikerrel.

 - Aha, persze. Fárasztó vagy. Nem megyek veled vissza. Legalábbis ma még nem. Talán holnap este. De addig ne kerülj a szemem elé, te ostoba!!!

Inuyasha nem mert megszólalni, a lány ezúttal rendkívül dühös volt. „Nem értem, mi a baja. De jobb, ha nem firtatom tovább az ügyet. Még a végén egy egész sorozat „fekszik”-et kapnék.”

-         Rendben van. De ha holnap sem jössz, akkor vissza foglak ráncigálni! – azzal eltűnt, még mielőtt a dühös Kagome ki tudta volna mondani azt a bizonyos szót.

Kagome mérgesen kihajolt az ablakon, de már nem látta Inuyashát. Megpróbált lenyugodni, de nem sikerült. „Mégis mit képzel ez magáról?” Csak körbe-körbejárt a szobájában. Aztán elment fürdeni. Eközben kissé lehiggadt. Aztán egy másfajta érzés lett úrrá rajta. A bizonytalanság. „Inuyasha…. Azt hittem, szeretem őt. Tényleg így volt. Most viszont csak haragot érzek iránta. Vagy nem? Talán még szeretem? De Naoki… őt szeretem, ebben biztos vagyok. Hiába hirtelen támadt ez az érzés, olyan, mintha mindig is így lett volna. Tiszta szívemből szeretem…. Igen. De mi lesz Inuyashával? Az csak úgy elmúlt? Hiszen mennyit szenvedtem miatta. Nem lehet, hogy csak így, egyszerűen elfelejtsem. Vagy mégis? Az Inuyashával való kapcsolatomnak semmi jövője nem lett volna. Nem maradhatok a középkori Japánban. Én ide tartozom. És Naoki is. Én hozzá tartozom.” Kagome teljesen összezavarodott. Lefeküdt aludni, de nem tudott. Hosszú idő múlva nyomta el az álom, de egész éjjel hánykolódott.