11. rész – Mi történt?

Másnap reggelre már valamennyire lecsillapodtak a kedélyek, és Miroku is jobban lett, ígyhát úgy döntöttek, hogy elindulnak. Inuyasha még mindig sértődötten jóval a csapat előtt haladt. Shippout Kagome, Kirarát pedig Sango vitte. A sort a szerzetes zárta, ami egy cseppet sem zavarta. Hiszen így legalább csodálatos látványban volt része.

A modern Tokióban is indulni készültek az ikrek. Felvették démoni alakjukat, majd az időportálon keresztül, ezúttal együtt léptek át a középkorba. Egymás mellett indultak el az erdő felé, de most az ellenkező irányba.

„Ha egy mód van rá, nem szeretnék még egyszer összefutni a tegnapi társasággal….” Morfondírozott Natsuki.

„Megértelek húgi. Nem vesztegethetjük rájuk az időnket. Induljunk az ellenkező irányba. Így csak nem találkozunk velük.” Még nem sejtették, hogy mennyire tévednek…

Inuyasha megtorpant. Ismerős szagot érzett, de nem tudta hová tenni. Egyre jobban szimatolt, míg végül a többiek utolérték.

-         Mi történt, Inuyasha? – kérdezte Sango.

-         Nem tudom, de ismerős szagokat érzek…

-         Na de kiét? Ellenség?

-         Igen, abban biztos vagyok.

-         És hogyhogy nem tudod, ki az? – kérdezte Miroku.

-         Fene! Biztos a méreg miatt van! – mérgelődött Inuyasha. – Megvan, hát persze! A tegnapi démonok!

-         Micsoda?! – kérdezték egyszerre a többiek.

Alighogy kimondták, a fák mögül előbukkant Natsuki és Naoki.

-         Jajj ne! Már megint ők. - sóhajtott Natsuki

-         Most van velük még valaki. Olyan ismerős az a lány…

-         Hé ti! – kiáltott feléjük Inuyasha – Most nem menekülhettek el, mint tegnap! Végzek veletek! – azzal előhúzta a Tetsusaigát és feléjük rohant. – Szélborda!

„Ez soha nem tanul…” gondolták, majd egyszerűen elugrottak a csapás elől. Kinyújtották a kezüket, és éjfekete bárdjaikkal a földre csaptak. Mindkét fegyverből fekete energianyalábok indultak a féldémon felé, aki ezúttal csak az egyikük támadása elől tudott elugrani. Inuyasha hátrarepült. Sango erre elhajította a Csonttörőt, ami egyenesen Naoki felé tartott. Húga megpörgette előtte a bárdját, mire egy fekete védőpajzs fogta körül őket. A Csonttörő egyszerűen visszapattant róla és a földbe fúródott.

„Köszi húgi.” mosolygott a fiú.

„Nincs mit. A tegnapiért.”

-         Ez lehetetlen! – kiáltotta Sango, mikor látta, hogy fegyvere a földbe fúródott. – Kagome! Próbáld meg egy nyílvesszővel hatástalanítani a fegyvereik erejét! – kiáltotta a lánynak.

-         Kagome? – suttogta Naoki. „Az lehetetlen….biztos csak egy véletlen egybeesés…”

Kagome elővette az íját, közelebb lépett, már majdnem kilőtte a nyilat, mikor hirtelen megtorpant. Elkerekedett a szeme, és kiesett az íj a kezéből.

-         Kagome, mi a baj? Miért nem lősz? – kérdezte Miroku, aki a sérülése miatt még nem vehetett részt a harcban.

Naokinak is földbegyökerezett a lába. „Kagome! Ez nem lehet igaz! Hogy kerül ide?”

„Naoki! Mit tegyünk most? Nem harcolhatunk ellene!

-         Naoki! – suttogta alig hallhatóan Kagome. „Ez biztos csak egy rossz álom! Hogy kerül ide? A másik démon pedig Natsuki! Ez nem lehet igaz!”

A többiek értetlenül álltak az események felett. Csak annyit láttak, hogy az ellenség megtorpan és Kagome sem támad. Pár percig mintha megállt volna az idő, aztán hirtelen felgyorsultak az események.

„Menjünk el, bátyó.” Natsuki magával húzta fivérét, aki egyre csak Kagomét nézte.

A lány is csak Naokit látta, nem mozdult egészen addig, míg az ikrek el nem tűntek. Akkor aztán térdre roskadt és könnyezni kezdett a szeme.

„Nem lehet….az nem lehet, hogy becsapott…..”

-         Kagome…. – szólalt meg óvatosan Sango. – mi történt? Ismered őket?

A lány nem válaszolt. Mint egy alvajáró, felkelt és elindulta kút felé.