16. rész – A kis csapat kibővül

Délután Kagome és Naoki elmentek Natsukiért, aki már várta őket. A szerelmesek arcáról csak úgy sugárzott a boldogság, ahogy felé közeledtek.

-         Amint látom, tisztáztátok a dolgokat – mondta vigyorogva.

-         Igen. Mindent elmondtam Kagoménak, és ő is nekem.

-         Tudom.

-         Eljegyeztük egymást – jelentette ki a fiú.

-         Gratulálok. De nem túl korai még?

-         Tudjuk, hogy ez furcsa, de nem most akarunk összeházasodni, hanem majd ha már mindketten nagykorúak leszünk.

-         Értem. Kagome, nem ismerjük még annyira egymást, de abból, amit Naoki elmondott és abból is, amit nem, úgy érzem, nagyon jó barátnők leszünk – mosolygott a lányra.

-         Remélem. Naoki sokat mesélt rólad.

-         Ezt majd máskor megbeszélitek – szakította félbe őket Naoki – mostmár át kéne mennünk…

-         Igazad van. Nektek fontos feladatotok van. Van egy ötletem. Menjünk vissza hozzánk, én átmegyek a kúton, ti meg az időportálon a kút mellett. Így nem kell keresgélnünk egymást.

-         Jó ötlet. Menjünk.

-         A barátaidról jut eszembe, nekik is el kell magyarázni mindent.

-         Igen. Ezt rám bízhatjátok.

Mikor átértek a középkori Japánba, Naoki segített kimászni a kútból Kagoménak.

-         Köszönöm – mosolygott.

-         Nincs mit – mosolygott vissza Naoki.

-         Erre van Kaede kunyhója. Gyertek, a többiek biztosan ott vannak.

Inuyasha és a többiek épp csendes pihenőt tartottak, mikor a féldémon furcsán kezdett viselkedni.

-         Mi a baj? – kérdezte Miroku.

-         Azok a démonok… Érzem a szagukat – tovább szimatolt – és Kagome is velük van! – kiáltotta, majd elrohant abba az irányba, ahonnan a szagokat érezte.

-         A barátod kiszagolta, hogy jövünk – jegyezte meg Natsuki.

Ahogy ezt kimondta Inuyasha feltűnt a láthatáron.

-         Kagome!!! – kiáltotta a lánynak, aki a két testvér között sétált – Mi a fenét csinálsz te ott azokkal?!

-         Inuyasha! Várj! – kiáltotta Kagome, mert a féldémon már előhúzott Tetsusaigával rohant feléjük – Ők nem az ellenségeink!

De már elkésett.

-         Szélborda!! – kiáltotta Inuyasha azzal sem törődve, hogy Kagome is a támadása útjában áll. Ez csak akkor jutott eszébe, mikor már csak egy hatalmas porfelhőt lehetett látni.

-         Kagome! Kagome!

A porfelhő elült, a két démon és a lány körül egy hatalmas fekete védőpajzs volt, amit Naoki bárdja generált.

-         Hogyan? Kivédte a Tetsusaigát? – hökkent meg – Kagome, jól vagy?

-         Igen, jól vagyok, te ostoba!! – ordibált magából kikelve Kagome – De ez nem rajtad múlt. Ha Naoki nem reagál gyorsan, akkor már rég halott lennék, te gyengeelméjű idióta!!!

A féldémon megsértődött.

-         Látom, hogy tökéletesen jól vagy. És azt is észrevettem, hogy átálltál az ellenséghez!

-         Már mondtam, hogy ők a barátaink! Ha nem támadtad volna meg őket, már rég elmondhatták volna! Naoki, engedd le a pajzsot.

Odasétált Inuyashához, majd megszólalt:

-         FEKSZIK!!!!!!!!!!!!!

A féldémon hatalmasat zuhant a föl felé.

-         Gyertek – mondta a két testvérnek – A többiekkel lehet beszélni.

-         És ezzel mi lesz? – kérdezte Natsuki.

-         Ne aggódj, semmi baja, csak a büszkeségén esett folt.

-         A kunyhónál a többiek értetlenül nézték az „ellenséget” és Kagomét.

-         Kagome, elmondanád, mi történt? – kérdezte Miroku.

-         Hadd mutassam be őket. Natsuki – mutatott a lányra, majd a fiúhoz húzódott – és ő itt Naoki, a jegyesem.

-         A jegyesed????!!!! – kiáltották egyszerre.

-         A micsodád? – kérdezte az éppen visszatérő Inuyasha.

-         A jegyesem.

-         De hát… én ezt nem értem – szólalt meg Miroku – A múltkor, mikor megláttad, mintha a földbe gyökerezett volna a lábad! Mi történt?

-         Nos, ez hosszú és bonyolult történet. Naokit négy napja ismertem meg, és szinte azonnal egymásba szerettünk. Két napon keresztül sülve-főve együtt voltunk, aztán nekem vissza kellett jönnöm ide. Mikor megláttam itt, nagyon meglepődtem. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Azt hittem, Naoki becsapott, mert harcoltatok vele, ellenség volt – itt bocsánatkérően nézett a fiúra, majd folytatta – Hazarohantam és nem akartam senkit látni. Ma reggel eljött hozzám, és mindent tisztáztunk, aztán lementünk, együtt ebédeltünk a családommal. Akkor Naoki eljegyzett engem. Ha majd elég idősek leszünk, feleségül megyek hozzá – fejezte be, és odabújt Naokihoz.

A többiek tátott szájjal bámulták őket.

-         Kagome… hiszen ő egy démon! – mondta hitetlenkedve Shippou – És mi lesz Inuyashával?

-         Velem? Ezt meg miért kérdezed? – kérdezte idegesen a féldémon.

-         Hát nem egyértelmű? Mind tudjuk, hogy nem vagy közömbös Kagome iránt – válaszolta a rókakölyök helyett Miroku.

-         Ez nem igaz! Kagome csupán azért szükséges, mert egyedül ő képes látni az ékkőszilánkokat!

-         Igen, Inuyasha, tudom, hogy neked csak erre kellek. De már nem érdekel. Naokiék ezentúl velünk fognak tartani, és mi segítünk nekik.

-         Na azt már nem!

-         FEKSZIK! De igen! Ha nem tetszik, elmehetsz. Nem csak én látom az ékkő darabjait – mondta a földre kényszerült féldémonnak.

Mindenki tudta, hogy kire gondol. Még az ikrek is, akik eddig csendben hallgattak, bár Naoki néha jól fejbe verte volna Inuyashát, amiért így bánik Kagoméval. Inuyasha csak morgott egy sort, majd nagy nehezen felállt és elsomfordált. Most, hogy nyugodtabb lett a légkör, Kagome elmondta az ikrek történetét a többieknek. Mindenki helyeselte, hogy velük tartsanak.