18. rész – Sango érzései

Estefelé úgy határoztak, hogy letáboroznak. Inuyasha morgolódott ugyan, de tanulva a korábbiakból, nem ellenkezett túlságosan. Mirokut és Inuyashát elküldték tűzifáért, amíg a többiek megfelelő helyet kerestek a tábornak. Olyan helyet szerettek volna, ahol a most már kibővült csapat kényelmesen elfér, ugyanakkor eléggé védett is. Natsuki végre rátalált a tökéletes helyre, mindenki elégedett volt vele. Mikor a fiúk visszatértek, meggyújtották a tüzet. Kagome és Natsuki elővették a magukkal hozott élelmet, és mindenki kiválasztotta a neki tetszőt, majd nekiláttak. Inuyasha természetesen az instant tésztát falta, Miroku, Sango és Shippou Kagome főztjét, az ikrek és a lány pedig Natsuki főztjét ették. Mikor Miroku befejezte, felállt, nagy komolyan Natsukihoz lépett, – aki már szintén végzett – megfogta a kezét, és elkezdte.

-         Natsuki, lennél a gyermekeim anyja?

Natsuki úgy meglepődött, hogy meg sem tudott szólalni. „Miért kérdezi ezt tőlem? Hiszen Sangót szereti!”

Sango torkán megakadt a rizs, annyira mérges lett, felállt, odament Mirokuhoz és egy hatalmasat lekevert neki.

-         Te perverz idióta! Hihetetlen vagy! – azzal otthagyta és a lehető legmesszebb ült le tőle.

-         Most meg mi a baja? – értetlenkedett Miroku.

A többiek megrovóan néztek rá.

-         Ne mond, azt, hogy nem tudod. Világos, hogy nem közömbös irántad – világosította fel Natsuki.

-         De hát én csak….

-         Csak csupán megkérdezted tőlem, lennék-e a gyermekeid anyja. Azt hiszem, nem kellett volna. Erre a feladatra már van valakid, nem?

-         Ezt meg hogy érted? – kérdezte még mindig zavartan Miroku.

-         Hihetetlen mennyire vak vagy. Sango szeret téged, te bolond!

-         Hogy szeret? De…

-         És te is szereted őt – folytatta a lány – vagy talán tévedek?

Miroku ránézett az erdő szélén ülő Sangóra. „Szeretem Sangót? Igen… nem közömbös számomra. De hogy ő is szeretne engem? Nem hiszem. Natsuki téved.”

-         Nincs igazad – szólalt meg komolyan. „Semmi esélyem Sangónál. Jobb, ha nem reménykedek.”

Natsuki sejtette, mi jár a fiú fejében. „Sajnálom őt. De mérges is vagyok rá. Hogy lehet, hogy ha másról van szó, annyira élesen vág az esze, de ha Sangóról, akkor ennyire vak?” forrongott magában.

„Miért zavar ez téged ennyire, húgi?”

Natsuki bátyjára nézett, aki csendben ült Kagoméval a tűz másik oldalán.

„Sango a barátnőm. Tudom, hogy csak ma ismertem meg, de tudom, hogy jó ember. Segíteni fogok nekik.”

„Biztosan jó ötlet, ha beleavatkozol?”

„Nem tudom. De ha ezen az agyalágyult Mirokun múlik a dolog, Sango sosem lesz boldog.”

„Azt hiszem, igazad van. De azért vigyázz, nehogy csak tovább ronts a helyzeten.”

„Rendben.” Azzal Natsuki odasétált Sangóhoz.

-         Natsuki a fejébe vette, hogy összehozza Sangót és Mirokut – közölte Kagoméval Naoki.

-         Gondoltam. Miroku mindig túlzásba viszi a nővadászatot. Szegény Sango teljesen kivan emiatt.

-         Igen. Érzem a köztük lévő feszültséget. Hihetetlen, hogy nem éreznek semmit a másik érzéseiből.

-         Remélem, Natsuki sikerrel jár.

-         Én is.

Inuyashát az egész jelenet hidegen hagyta. Csak evett és evett. Mikor a saját adagját befalta, Shippou tányérja felé vette az irányt.

-         Inuyasha, az az enyém! Te már megetted a részedet!! – kiabálta a rókakölyök.

Inuyasha rácsapott a fejére, és elvette az ő részét is.

-         Kagomeee!!! Kagome!!!

-         Mi történt Shippou? – kérdezte a lány, miközben odament hozzá. Mikor látta a rókakölyök könnyes szemeit, púpos fejét, és ahogy Inuyasha eszik, rögtön tudta mi történt.

-         Inuyasha! Hogy bánhatsz így Shippouval? Ő még csak egy gyerek! Add vissza neki az ételt! Te már így is többet ettél, mint mi!

-         Dehogy adom! – hangzott a felelet.

Kagome vészjóslóan felemelte a kezét. Inuyasha felnézett rá és megrémült.

-         Kagome….

-         FEKSZIK!!!

A féldémon egyenesen belevágódott az előtte tornyosuló instanttészta-doboz halomba.

-         K...Kagome! Ezt még megbánod…. – morogta fenyegetően.

-         Ahhoz még nekem is lesz egy-két szavam, öcsi! – ért oda a tett színhelyére Naoki. is.

Felvette a földről Shippou tányérját, és visszaadta neki..

-         Tessék. Edd meg, amit ez az éhenkórász meghagyott – nézett lesajnálóan Inuyashára.

-         Köszönöm – felelte a rókadémon-kölyök és elkezdett enni.

-         Minek neveztél, te ostoba? – Inuyasha felállt, és Naoki felé fordult.

-         Elég! Inuyasha, hagyd abba!

-         Mert különben? – kérdezte gúnyosan.

Kagome nagyot sóhajtott.

-         Fekszik.

Inuyasha ismét a földbe vágódott, Kagome pedig elvonult Naokival.

-         Sango? – Natsuki a lány vállára tette a kezét – Jól vagy?

-         Igen. Semmi bajom.

-         Leülhetek?

-         Persze.

Egy darabig hallgattak, majd Sango kitört.

-         Annyira érzéketlen! Hogy lehet ilyen? – kérdezte sírva.

-         Natsuki átölelte.

-         Sango…. Nem szándékosan csinálja, hidd el – próbálta vigasztalni – Miroku nem tudja, mit érzel iránta. Nem tudja elhinni, hogy szereted. Pedig ő is érez irántad valamit.

-         Gondolod?

-         Tudom. Ne feledd, érzem – mosolygott bátorítóan a démonlány.

Sango nem tudta, mit gondoljon. „Natsuki megérzi. Akkor Miroku… de hát…. ha egy csinos lányt lát….”

-         Akkor miért? Miért hajkurássza folyton a nőket?

-         Mert úgy gondolja, nincs esélye nálad.

-         Szóval… azt hiszed, ha tudná, hogy mit érzek, akkor felhagyna ezzel? – kérdezte reménykedve.

-         Azt hiszem. Majd én segítek nektek.

-         Köszönöm neked, Natsuki. Remélem, igazad van.

„Én is.”