19. rész – Minden a régi?

Miután kissé lecsillapodtak a kedélyek, a csapat újra egybegyűlt. Sango és Miroku furcsán méregették egymást, Inuyasha Kagomét és Naokit figyelte mogorván, a többiek viszont teljesen nyugodtak voltak. Lassacskán mindenkit elnyomott az álom.

Másnap reggel Natsuki ébredt fel elsőként. Végignézett a társaságon. „Mennyire nyugodtak, mikor alszanak. Még Inuyasha is. Sango és Miroku… nem egymás mellett fekszenek, de mégis összetartoznak. Kagome és a bátyó. Remekül kijönnek egymással. Bár egy kicsit aggódom a család miatt… remélem, elfogadják, hogy Kagome halandó…. Shippou. Aranyos gyerek, sajnálom, ami az apjával történt. Nagyon ragaszkodik Kagoméhoz, valamiféle anyapótlónak tekinti. Na és persze itt van Inuyasha. Világos, hogy tetszik neki Kagome. „Enyhén” féltékeny Naokira.” – mosolygott – „Most, hogy már nincs esélye a lánynál, mihez fog kezdeni? Visszamegy Kikyouhoz? Meghal vele? Nehéz eset. Egy féldémon, akinek sokat kellett szenvednie. Sem a démonok, sem pedig az emberek nem fogadták be. Kikyouval Naraku csapdájába estek. Mikor pedig már úgy érezte, Kagome mellett megtalálhatja a boldogságot, ismét csalódnia kellett. Sajnálom őt.” Szomorúan nézett Inuyashára, majd hirtelen elkapta a fejét, mert érezte, hogy gondolatainak tárgya felébredt. Valóban, Inuyasha megmozdult és kinyitotta a szemeit. Körülnézett. Látta, hogy rajta kívül csak Natsuki van ébren. Mogorván a lányra nézett, majd felállt, és elsétált. Natsuki együtt érzően nézett utána. „Megértelek téged Inuyasha. Nem volt könnyű neked. És sajnos, soha nem is lesz az.”

„Natsuki? Már fent vagy?” – hallotta fejében fivére hangját.

Natsuki összerezzent, majd Naokira mosolygott.

„Igen. Tudod, hogy korán kelő vagyok.”

„Inuyasha?”

„Elment. Mikor látta, hogy ébren vagyok, nem akart itt lenni. Nem bízik bennünk.”

„Ez érthető.”

„Igen…”

„Natsuki… Tudom, mire gondolsz. Felejtsd el végre Kazukit! Nem a te hibád volt. Csakis ő tehet róla. Nem volt méltó rá…”

„Tudom.” – felelte szomorúan. – „De ez nem olyan egyszerű…. Én bíztam benne…. és ő….ő…”

„Natsuki!”

„Bocsáss meg. Nem szabad, tudom. Megpróbálom.” Mosolygott ismét a lány.

„Ennek örülök.” Naoki sajnálta húgát. Tudta, mennyire csalódott Kazukiban. Csak remélni tudta, hogy Natsuki végre túlteszi magát ezen a dolgon és talál valakit, akivel boldog lehet.

Kagome megmozdult a karjaiban. Kinyitotta a szemeit és a fiúra mosolygott.

-         Jó reggelt!

-         Jó reggelt Kagome! – mosolygott vissza rá – Hogy aludtál?

-         Remekül! Biztonságban éreztem magam melletted.

-         Ennek örülök – Naoki szorosabban ölelte a lányt.

-         Natsuki, hát már te is fent vagy?

-         Igen. Tudod, nem tudok sokáig aludni.

-         Oh, értem. A többiek még alszanak… - körbenézett, valaki hiányzott – De hol van Inuyasha?

-         Elment… - felelte lassan Natsuki.

-         Elment? – lepődött meg a lány – Na de miért? És hová?

-         Azért ment el, mert nem akart velem lenni. Nem kedvel engem… minket… -nézett fivérére – De hogy hová, azt nem tudom.

-         Ne aggódj miatta, Kagome. Nyilván csak sétál egyet.

-         Igazad lehet. Inuyasha nem az a nyugodtan ülős fajta.

Hamarosan a többiek is felébredtek. Elkezdtek reggelizni. Amint beleharaptak a finom rántottába, amit Natsuki készített, Inuyasha is megérkezett. Egyenesen a tűzhöz sétált, és enni kezdett.

-         Nahát, Inuyasha. Úgy látom, a szaglásod ismét a régi – csipkelődött Shippou – Mindig csak az evés. A kaját még a világ végéről is megéreznéd. Aúúúú! Ez fájt, te durva alak! Kagome!!!

-         Inuyasha, miért ütöd meg folyton szegény gyereket? – kérdezte fáradtan Kagome.

-         Hé, nem vagyok gyerek! – kérte ki magának Shippou.

-         Látod, nem gyerek, tehát megüthetem – mondta teli szájjal a féldémon.

-         De gyerek vagyok! – vágott közbe a rókakölyök.

-         Egyébként meg rendkívül neveletlen és pimasz. Jó lenne, ha megnevelnéd.

-         Te vagy az, aki nevelésre szorul, te fajankó! – kiabálta Kagome.

-         Jajj ne, már megi… - Inuyasha ezúttal is a földön kötött ki.

A többiek unottan nézték ezt a jelenetet, kezdtek már hozzászokni.

-         Azt hiszem, most már indulhatnánk – jegyezte meg Miroku.

-         Igen, egyet értek – helyeselt Sango.

-         Jó ötlet – így Naoki.