20. rész – Búcsú Kougától?

Már jó ideje mentek, de még semmi gyanúsat nem észleltek. Egyetlen démon vagy ékkőszilánk jelenlétét sem érezték. Mindenki hallgatott. Ugyanarra gondoltak.

-         Nem tetszik ez nekem – szólalt meg végül Miroku – Nagyon szokatlan ez a csend. Minden olyan nyugodt… Túl nyugodt…

-         Egyet értek. Már több mint egy hete semmi – mélázott Sango.

-         Leszámítva persze azt a démont, amelyik miatt ez az egész félreértés történt… - jegyezte meg Natsuki.

A többiek némán haladtak. Egytől egyig a végzetes félreértésre és annak következményeire gondoltak. Vajon véletlen volt vagy ez is Naraku műve?

„De hát honnan tudhatná? Hiszen az én világomban történteket nem tudhatja… nem lehet ekkora hatalma…. Igaz, hogy már majdnem nála van a teljes ékkő, és nagyon erős, de ez még számára is lehetetlen…” Kagome hirtelen megtorpant. „Mi ez? Ékkőszilánk…. Csak nem?”

-         Ékkőszilánkot érzek – szólalt meg – Nagyon gyorsan közeledik…

-         Ez biztosan Kouga lesz.

-         Már megint az a nyomorult farkas! – morgott Inuyasha.

Hamarosan meg is látták, amint a farkasdémon forgószélként előttük termett. Megállt Kagome előtt, köszönt neki, majd Inuyasha felé nézett.

-         Hát még mindig ezzel a korccsal utazol Kagome? Remélem nem esett semmi bajod mellette. Amilyen szánalomra méltóan gyenge, nem tud megvédeni téged – mondta lenézően.

Inuyashában forrt a düh. Előhúzta a Tetsusaigát és Kouga felé mutatott vele.

-         Te félnótás farkas ivadék! Hogy merészeled? Meg tudom védeni Kagomét! Te vagy az, aki folyton elfut, ha veszélyessé válik a helyzet, te nyomorult!

Kagome fásultan nézte a jelenetet.

-         Akárhányszor összefutunk Kougával, Inuyasha azonnal meg akarja ölni… Bár inkább csak szócsatákat vívnak, eddig még egyiküknek sem sikerült felülkerekednie – magyarázta a mellette álló Natsukinak.

-         Kouga asszonyaként tekint Kagoméra – súgta a fülébe Sango.

-         Áhh, akkor már értem – azzal Naokira nézett – Mi lesz itt még?

Miközben ez a beszélgetés zajlott, Inuyasha és Kouga már egymásnak estek. A féldémon próbált lecsapni a Tetsusaigával, de Kouga túl gyors volt.

-         Szánalmas vagy, Inuyasha. Még mindig túl lassú vagy – nevetett.

-         Te átkozott!

Kagome kezdte unni a dolgot. Odasétált Inuyashához és megszólalt.

-         Inuyasha… mi lenne, ha abbahagynád ezt? – kérdezte ártatlanul.

-         Abbahagyni?! Viccelsz?! Még csak bemelegítettem, most jön a java!

-         Akkorhát, nincs más választásom… - sóhajtotta a lány.

Inuyasha keze megállt a levegőben. Lassan Kagoméra nézett.

-         Mit.. mit akarsz ezzel mondani?

-         Oh, semmi különöset. Csak azt, hogy….

A féldémon ijedten hátrálni kezdett.

-         …. FEKSZIK!! – kiáltotta Kagome.

Inuyasha kezéből kiesett a Tetsusaiga, majd varázserejét vesztve Kagome lába elé gurult. Inuyasha akkor erővel vágódott aznap már másodjára a földre, hogy mozdulni sem bírt. Kagome odament Kougához.

-         Nagyon kedves tőled, hogy aggódsz értem, de… - kezdte.

-         Ugyan már, Kagome, ez csak természetes. Hiszen az asszonyom vagy!

Kagome elpirult, Naoki – aki eddig csendben figyelte az eseményeket – előrelépett, majd fenyegetően megszólalt.

-         Kit neveztél te az asszonyodnak??!!!

-         Hát ő meg kicsoda? – hökkent meg a farkasdémon, aki csak most vette észre, hogy Inuyasháék többen vannak a kelleténél.

-         Pontosan erről akartam veled beszélni… - folytatta Kagome – ő itt Naoki, a jegyesem.

-         A jegyesed? – csodálkozott Kouga.

-         Így van, Kagome az ÉN jegyesem.

-         És… szereted őt, Kagome?

A lány bólintott.

-         Igen. Tiszta szívemből.

-         Ez esetben… nos, akkor lemondok rólad – mondta komolyan – Tiszteletben tartom a döntésedet.

-         Köszönöm.

Kouga elköszönt, és elindult, de még utoljára visszaszólt Inuyashának.

-         Látod, te kutyák szégyene, nem kellettél neki, Mégiscsak egy erősebb démont választott. Még egy halandó asszonynak sem vagy elég jó! – kiáltotta gúnyosan.

Inuyasha döbbenten hallgatta ezeket a szavakat, majd feltápászkodott a földről, és visszaordibált Kougának.

-         Te átkozott farkas! Ezért még megfizetsz, te nyomorult! – Inuyasha őrjöngött. Vadul rázta az öklét és egyre csak kiabált a farkasdémon után.

-         Ezt azért nem kellett volna így a szemébe mondania…. – súgta oda Sangónak és Natsukinak Miroku.

A lányok helyeslően bólogattak, és ledöbbenten nézték a tajtékzó féldémont.

Naoki átölelte Kagomét. A lány felnézett rá és fáradtan mosolygott.

-         Sajnálom Naoki….

-         Mit?

-         Hát, ezt az egészet… Minden az én hibám… de most, hogy Kouga már tud mindent, talán nem lesz részünk több ilyen jelenetben – mondta szomorúan.

-         Ne mondj ilyeneket. Nem a te hibád, hogy ellenállhatatlan vagy – mosolygott a fiú, és megcsókolta Kagomét.

Inuyasha végre abbahagyta az ordítozást, pont azt látta, hogy Naoki megcsókolja Kagomét. Erre aztán újból dühös lett, majd megszólalt.

-         Miután abbahagytátok az enyelgést, akár el is indulhatnánk.

Kagome ismét elpirult, Naoki pedig egy jéghideg pillantást küldött a féldémon felé. Inuyasha is hasonlóképp méregette őt. Natsuki gyorsan felmérte a helyzetet, és még annál is gyorsabban reagált. Odasétált Inuyashához és elkezdte tolni maga előtt.

-         Igazad van, induljunk már! – mondta mosolyogva – Gyerünk, gyerünk! Nem állhatunk itt egész nap!

-         Hé, mégis mit képzelsz, te… - kezdte mérgesen Inuyasha, de a démonlány ismét beléfojtotta a szót.

-         Sango, Miroku, gyerünk! Naoki, meg kell találnunk őt, egy percet sem maradhatunk itt tovább!

Mindenki tudta, mire megy ki ez az egész, és ellenvetés nélkül követték Natsukit.