|
23. rész – Változás
23. rész – Változás
Másnap reggel Natsume korán ébredt. Rosszul érezte magát. „Mi lehet ez az érzés?” Mikor odament a fogadóshoz, hogy fizessen és az érzés erősödött, kezdte érteni a dolgot. Sietve távozott a faluból, ahogy távolodott az emberektől, fokozatosan elmúlt a zavaró érzése és lassította lépteit. Egészen lassan haladt előre. Nem is vette észre, de mozgása az utóbbi egy-két napban megváltozott. Léptei előkelőek, mozdulatai kifinomultak lettek. Arcán most már csak elvétve lehetett a közönyön kívül egyéb érzelmet észrevenni. Ahogy folytatta útját, zavaró érzése mindannyiszor előjött, mikor egy-egy falu közelébe ért. „Azok az emberek…” – gondolta ilyenkor haragosan. Dühös volt rájuk, a falujabeliekre, minden emberre. Elutasították őt, pedig ő ugyanaz maradt a démonná válása után is. Miattuk változott meg. Ők tették ilyenné. Már meg sem állt a faluknál azon gondolkozva, betérjen-e egy fogadóba hogy fedél alatt töltse az éjszakát. Ugyan még mindig félt az erdőben aludni, már tudott ezen a félelmen uralkodni. Kezdte megszokni ezt az életmódot. Egyik reggel, mikor hajnaltájt felébredt, különös illatot vitt feléje a szél. Natsume érdeklődve szimatolt a levegőbe, próbálta kitalálni, mi lehet az, de nem sikerült. „Még soha nem éreztem ehhez hasonló illatot. Mi lehet ez? Mintha nem is evilági lenne.” És valóban, az illat tulajdonosa nem volt evilági. Natsume előtt hirtelen megjelent egy fekete gömb, ami lassan megállt a kezei előtt. A lány ösztönösen kinyújtotta a kezeit, mire a gömb kettéosztódott, és egy-egy éjfekete, rendkívül erős, éles pengéjű karddá alakult. Natsume a démon öregasszony szavait hallotta.
- Natsume, ez a két kard mától fogva a tiéd. Mióta átadtam neked az erőimet, tested és lelked is megváltozott. Elérkezett az idő, hogy felkészülj a harcra. Ő majd segít. A lány kissé meghökkent. „A harcra? Hiszen én nem tudok bánni a kardokkal! Mégis hogy gondolta?” Elrakta a kardokat és továbbindult. A nap hátralévő része eseménytelenül telt el. Egész nap rendíthetetlenül haladt előre, mégsem tudott elaludni, egyre csak az öregasszony szavai jártak a fejében. „Készüljek a harcra? Harc… Milyen harc? Ilyesmiről nem volt szó. Én nem tudok harcolni. Még soha életemben nem ütöttem meg senkit, kardot még csak nem is tartottam a kezemben. Én… nem tudom. Lehet, hogy tényleg nem vagyok alkalmas démonnak. De várjunk csak! Ha az öregasszony azt mondta, én vagyok a kiválasztott, akkor mégiscsak kell, hogy legyen bennem valami! Nem szabad elmerülnöm az önsajnálatban! Egy igazi démon soha nem tenne ilyet. És én is igazi démonná akarok válni! Ha megtalálom őt, nem szabad ilyennek mutatkoznom előtte. Még a végén azt hiszi, valami szerencsétlen idióta vagyok. Ezt nem engedhetem! Tennem kell valamit!” – határozta el. Ezzel a gondolattal a fejében szunnyadt el végül. Nem is sejtette, hogy valahol a túlvilágon a démon öregasszony figyeli őt. Hallotta a lány gondolatait, elmosolyodott. „Pont ezért választottam őt.”
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
