3. rész

Inuyasha visszavitte kis családját a középkorba és elmentek megkeresni Sangoékat. Időközben a szellemirtó és a szerzetes is összejöttek és született egy kislányuk, akit Mikorinak hívtak, és aki alig volt fiatalabb Inutaishonál. Shippou a kis rókaszellem is velük maradt. Amíg a gyerekek kint játszottak Shippouval addig a többiek bent a házban beszélgettek.

-         Végre újra köztünk vagytok mindketten. – örült Sango.

-         Ezt meg, hogy érted? – kérdezte Kagome

-         Úgy, hogy miután Inuyasha visszajött a kellemesen eltöltött napja után…- innentől nem tudta Miroku tovább folytatni, mert Sango szó szerint leütötte, ezért a szellemirtó ragadta magához a szót.

-         Szóval, miután Inuyasha visszajött napokig nem szólt egy szót sem. És ez utána sem változott meg.

-         Tényleg? – fordult Inuyasha felé a miko.

-         Igen a mai napon szólaltam meg először.

Miután Miroku magához tért folytatták a beszélgetést.

-         Kaede anyónál jártatok már?

-         Nem, miért?

-         Mert miután elmentetek Kikyou járt nála és kettétépte és a második, felét elvitte.

-         Akkor azonnal menjünk utána! – mondta Inuyasha.

-         De nem tudjuk, hogy hol találjuk.

-         Majd én megtalálom! – Inuyasha ezt már a helyéről felállva mondta. Kagome az egész beszélgetés alatt némán ült. Mikor látta, hogy Inuyasha miként beszél Kikyouról nem bírta tovább és kiment. Inuyasha ezt látva azonnal utána ment.

-         Mi a baj Kagome?

A lány nem bírta tovább és kifakadt.

- Már megint Kikyou! Miért van az, hogy valahányszor együtt vagyunk, mindig felmerül az ő neve és azután te már csak vele, foglalkozol?! – Kagoménak elkezdtek potyogni a könnyei.

- Kérlek, ne sírj! Engem már nem érdekel Kikyou de, amíg még itt jár a földön, nem tehetek mást…

- Látom kár volt vissza jönnöm. Viszlát Inuyasha. – Kagome hátat fordított és elindult.

- Ne. – lépett utána Inuyasha és hátulról átölelte. Így álltak egy darabig.

- Szeretlek, és nem akarom, hogy újra elhagyj. – mondta végül Inuyasha halkan.

- Én is szeretlek. – Kagome megfordult. – Inutaishót biztonságba kell helyeznünk. Haza viszem anyuékhoz.

- Kagome, lehet egy kérésem? – jött Sango.

- Persze.

- Mikorit is elvinnéd a te világodba?

- Igen.

- Köszönöm.

Miután Kagome elvitte a gyerekeket a kis csapat újra útra kelt. Egyik este feltűntek Kikyou lélekrablói.

-         Menjünk. – mondta Kagome

-         Biztos?- kérdezte Inuyasha, Kagome csak bólintott.

Kikyout az egyik fa tövében ült.

-         Mi van Inuyasha, régebben egyedül jöttél hozzám.

-         Igen, de azok az idők elmúltak. Most add vissza a jóslatot.

-         Azért, hogy beteljesüljön? Úgy látom amióta nálam, van nem történt semmi.

-         Tévedsz! – kiáltott Kagome. – az elő fele már beteljesedett!

-         De nélküled a második nem fog! – Kikyou lélekrablói megfogták Kagomét és eltűntek vele együtt.

-         Hova lettek? – kérdezte Miroku.

-         KAGOME! – kiáltotta Inuyasha.

-         Most mit tegyünk? – mondta Sango.

-         Utánuk megyünk. –mondta határozottan Inuyasha.

-         És tudod hogy hova mentek?? – kérdezte Miroku a fél szellemtől.

-         Hát…..nem.

-         Hova hoztál engem Kikyou?

-         A Végzet hegyéhez. Nem sokára vége lesz ennek az egész borzalomnak, és újra élő lehetek.

-         Engedj el! Te már nem tartozol ide!!

-         Tévedsz! Te nem tartozol ide. Addig volt jó, amíg meg nem jelentél és bele nem avatkoztál a dolgok menetébe. – Kikyou valamilyenpor fújt Kagoméra, amitől a lány elaludt.

-         Most már könnyű dolgom lesz. – Kikyou elvette Kagométől az ékkő szilánkokat – Múltkor nem fogott rajtad a varázslatom de most máshogy lesz.

-         Hol vagyok?? – Kagome mikor magához tért nagyon fájt a feje. – Hova kerültem, és hol van Kikyou? – amikor körül nézett egy tisztáson találta magát, amit fák vettek körül. Elindult az egyik irányba. Már egy ideje ment mikor hangokat hallott meg.

-         Kagome hol vagy? – Inuyasha volt az a többiekkel együtt.

-         Itt vagyok! – Kagome nagyon örült annak, hogy végre megtalálták a többiek. A miko amint meglátta a fél szellemet oda ment hozzá és jó szorosan átölelte. De meglepetésként érte, hogy Inuyasha nem ölelte át.

-         Mindjárt besötétedik ideje letáboroznunk. – mondta ridegen Inuyasha és ott, hagyta Kagomét.

-         „Ezt nem értem, itt valami nem stimmel. Inuyasha sohasem viselkedett így velem.”

Miután megvacsoráztak Kikyou lélekrablói jelentek meg majd Kikyou is.

-         Te meg mit keresel itt? – kérdezte tőle Kagome.

-         Nem egyértelmű – kérdezte Inuyasha majd oda ment Kikyouhoz megcsókolta és megölelte.

-         De Inuyasha ezt miért tetted? Hát már nem jelentek neked semmit? – Kagome szemében könnyek gyűltek.

-         Neked meg mi bajod? Tudod jól, hogy csak azért vagy velem, mert meg kell keresni az ékkő szilánkokat. – mondta egyszerűen Inuyasha.

-         Ez nem igaz! És a fiúnk? Őrá nem is gondolsz?

-         Jól vagy Kagome? – kérdezte Miroku.

-         Nem tudom miről beszélsz, amit állítasz az képtelenség.

-         Nem lehet! Ez nem a valóság! - üvöltötte Kagome. Hirtelen minden sötét lett körülötte csak Kikyout és Inuyashát látta maga előtt, ahogy ölelkeznek, majd neki hátat fordítva elindulnak.

-         Elvesztetted. – szólalt meg egy rideg hang. – Sőt nem is volt soha a tied.

-         Nem! Hazudsz! Inuyasha nem ilyen ő szeret engem.

-         Soha sem szeretett téged, csak az ékkő szilánkok miatt kellettél neki. Mindig kihasznált ő csak Kikyout szerette. Látod most is vele ment el és téged, pedig itt hagyott.

-         NNNEEEEMMMM…………..

Véleményeiteket ismét várom a vélemények menüpontba. Köszi Kumiko