A földszellemek története

(by Keiko)

Késő délután volt a középkori Japánban. A nap sugarai egy kis tó tükrén játszottak, beborítva fénnyel a tavat körülvevő tisztást. A tó körül szellemek mulatták az időt. Fényes zöld és barna ruhájuk volt, fekete vagy barna hajuk, igazából jobban hasonlítottak a halandókra, mint a szellemekre. De furcsa, ezüstszínű ragyogás vette körül őket, amiből rögtön arra lehetett következtetni, hogy ők nagyon erős szellemek lehettek. A tisztás szélén feltűnt egy női alak, aki a tisztáshoz sétált. A lányon smaragdzöld ruha volt, hajában egy kis koronaszerűség, haja barna, szeme pedig zöld volt. A szellemek tiszteletteljesen félrehúzódtak, néhányan egy halvány mosolyt is megeresztettek a lány felé, aki visszamosolygott. Mind így tettek, ez alól csak egy kislány volt kivétel, aki a lányhoz rohant, és átölelte.

-         Nővérem! De örülök, hogy visszatértél! – kiáltotta boldogan.

-         Én is örülök Ayo…- válaszolt a lány, és a húgára mosolygott.

Ekkor odalépett egy szellem, és a lány vállára tette a kezét.

-         Sokáig voltál távol Ayara…már kezdtünk aggódni érted….- mondta a lányra nézve.

-         Igen, tudom…de nagyon sok dolgom volt…de azért elboldogultatok, nem? – kérdezte viccesen Ayara.

-         Igen, el…- mosolyodott el a szellem is.

Ekkor két árny jelent meg a tisztás szélén, s mindkettő a szellemek felé indult. Ayara kihúzta magát, és az érkezőkre nézett, miközben intett Ayonak, aki visszament a többi szellemhez. A magasabb jövevény körülnézett, majd megszólalt.

-         Ki itt a vezető? Vagy talán nincs itt? – kérdezte.

Ayara a lényre nézett. Az fehér páviánbundát viselt, a kísérője pedig egy fehér kislány volt. Ayara biztos volt benne, hogy a lány szellem, de a páviánbundásban már nem volt ilyen határozott.

-         Én vagyok a vezetőjük…a nevem Ayara…- válaszolt.

-         És a tied? – kérdezte.

-         A nevem Naraku…- mondta a lény, majd végignézett a lányon.

-         Szóval te vagy Ayara…már hallottam rólad…- mondta.

-         Én is rólad, Naraku…De mit keresel itt? – kérdezte Ayara.

-         Alkut ajánlok…- mondta egyszerűen Naraku.

-         És mi az?… - szűkült össze Ayara szeme.

-         Egyszerű…nekem dolgoztok, megteszitek, amit parancsolok, és én jutalmat adok érte. – válaszolt Naraku.

-         És mi a jutalom? – kérdezte gyanakodva Ayara.

-         Ha összegyűjtöm a Szent Ékkő minden darabját, és mindennél, és mindenkinél hatalmasabb leszek, nem pusztítalak el titeket… - válaszolt Naraku.

-         Azt már nem! És miben segítenénk neked?! A gyilkolásban?! – kiáltott fel az egyik szellem.

Még folytatta volna, de Ayara ránézett, és a szellem abbahagyta.

-         Mint látod, és hallod, mi nem akarunk szövetkezni veled…A földszellemek békések, nem ártanak senkinek se…márpedig téged a pusztításon kívül semmi sem érdekel… - mondta Ayara.

-         És most tűnj el… - mondta fenyegetően Narakunak Ayara.

-         Nem megyek sehova…Kanna! Itt a te időd! – mondta nyugodtan Naraku.

Ayara csak azt látta, hogy a Kannának szólított kislány előlép, és felemeli a tükrét. A társai megdermedtek, majd a lelkük kiszállt a testükből a tükörbe. Ayo Ayara felé fordult, de az ő lelke is elszállt. Ayo és a többi szellem a földre estek. Naraku Ayara felé fordult.

-         Nos…még mindig úgy gondolod, hogy nem segítesz nekem?…- kérdezte.

-         Mit műveltél velük?! – kiáltott Ayara a többiek felé mutatva.

-         Kanna tükre elszívta a lelküket…most élettelen testek…a lelkük addig a tükör fogságában marad, amíg meg nem teszed azt, amit parancsolok…- válaszolt Naraku.

Ayara ellent akart mondani, de húga testére nézett, majd Narakura emelte tekintetét.

-         Rendben van…Megteszem…de csak akkor, ha utána elengeded a többieket…- hajtotta le megadóan a fejét Ayara.

-         Ez természetes…de figyelmeztetlek…ha szólsz valakinek…vagy nem teljesíted a parancsomat…ők meghalnak…- mondta Naraku.

-         Rendben van…- felelte összeszorított fogakkal Ayara.

Naraku elvigyorodott, és a lányra nézett. Ayara előre rettegett a parancstól, de tudta, meg kell tennie. A társai és a húga miatt.

-         A dolgod egyszerű lesz…a parancsom a következő…- mondta Naraku, de ezt már csak Ayara hallotta.

Eközben beesteledett.

Nem messze a tótól egy fa alatt egy ezüsthajú fiú és egy lány ült egymás közelében egy tábortűz mellett.

-         El kéne látnod a sebedet… - mondta Inuyasha Kagoménak, majd a lány sebére nézett, amit a legutóbbi küzdelem alatt szerzett.

-         Csak egy karcolás… - válaszolt Kagome.

Inuyasha óvatosan megfogta a lány sebesült karját, mire Kagome felszisszent.

-         Ja, persze…- mondta gúnyosan Inuyasha, majd óvatosan ellátta a sebet.

-         Köszönöm…- mondta Kagome.

-         Nincs mit…- válaszolt a hanyou.

Inuyasha még mondott volna valamit Kagoménak…hogy szereti…de mire összeszedte magát, Kagome már aludt. Inuyasha még nézte egy ideig, majd ő is elaludt.

Másnap egyszerre ébredtek.

-         Mirokuék késnek…azt mondták, mára visszaérnek…- morgott Inuyasha.

-         De Inuyasha…még csak reggel van…- védte őket Kagome.

Inuyasha úgy gondolta, elérkezett az a pillanat, amikor mindent bevall Kagoménak. Hogy szereti. Épp nekifogott volna, amikor hangos sikítást hallottak. Kagome felugrott.

-         Valaki bajban van! Menjünk segíteni neki! – mondta.

-         Jó…- egyezett bele Inuyasha.

-         Miért pont most?! – gondolta a hanyou.

Elindultak a hang irányába. Nemsokára egy lányt pillantottak meg, akit egy szörny üldözött. A szellem éppen lecsapott volna, amikor Inuyasha a lány elé ugrott, és feldarabolta a szörnyet a Tetsusaigával. Kagome a lányhoz rohant.

-         Jól vagy? – kérdezte tőle.

A lány felnézett, és bólintott.

-         Hogy hívnak? – kérdezte Kagome.

-         A nevem Ayara…- válaszolt lassan a lány.

-         Halandó vagy? – kérdezte Inuyasha.

Ayara lassan bólintott, majd összerándult. A vállán egy kisebb seb volt.

-         Gyere velünk…ellátom a sebedet…- ajánlotta Kagome.

-         Köszönöm…- mondta hálásan Ayara, és elindultak a fához, ahol Kagome a táskáját hagyta.

Kagome ellátta Ayara sebét, majd a lány hozzájuk fordult.

-         Köszönöm…De ti kik vagytok? – kérdezte.

-         Engem Kagoménak hívnak…Ő pedig Inuyasha…- mondta Kagome.

Ayara hirtelen elszomorodott.

-         Valami baj van? – kérdezte Kagome.

-         Nem…Semmi…- válaszolt Ayara.

-         Akkor én megyek…köszönöm, hogy segítettetek…- mondta, majd indulni készült.

-         Nem kell elmenned…velünk tarthatsz egy ideig…- mondta Kagome.

-         Ha nem zavarok…- mondta Ayara, és leült.

Inuyasha morgott egy kicsit, hogy már megint többen lettek, de Kagome leállította. Ayara is a csapat tagja lett. Mivel Mirokuék még sehol sem voltak, úgy döntöttek, keresnek egy kunyhót, ahol megszállhatnak. Találtak is egy elhagyott házat, s úgy döntöttek, ott várják meg Mirokuékat.

-         Nem értem, miért nem jönnek…- bosszankodott Inuyasha.

-         Megmondták, hogy sokáig tarthat…messze van az a falu…azt mondták, lehet, hogy csak néhány nap múlva érnek vissza…azt mondták, nagyon kicsi az esélye annak, hogy már ma vagy akár holnap ideérhetnek- válaszolta Kagome.

-         Hova mentek a barátaitok? – kérdezte kíváncsian Ayara.

-         Egy nagyon messze lévő faluba mentek megölni egy szellemet, amiben állítólag ékkőszilánk van…- válaszolt Kagome.

-         Ti a Szent Ékkő szilánkjait keresitek? – kérdezte Ayara.

-         Igen…- válaszolta Kagome.

-         Miért? – kérdezte Ayara.

-         Inuyasha azért, mert teljesen szellem akar lenni…- mondta Kagome, de Ayara látta, hogy felhősödött el a lány arca, miközben ezeket a szavakat kimondta.

-         És te? Te miért keresed a szilánkokat? – kérdezte Ayara.

-         Nem tudom…Talán azért, mert én törtem össze…- válaszolt Kagome.

Ayara ezen nagyon meglepődött. Még sohasem hallott arról, hogy valaki önzetlenül keresse a szilánkokat. Talán ez a lány az, aki meg tudná tisztítani a szilánkokat. Már értette, miért áll Naraku útjában ez a lány, bár a feladatát eléggé furcsállta. De meg kellett tennie. Ayo és a többiek miatt.

Kagome észrevette, hogy Ayara nagyon a gondolataiba merült, és egyre búsabb az arca.

-         És te? Hol laksz? És hogy kerültél ide? – próbálta elterelni a figyelmét.

-         Egy kis faluban lakom…és eltévedtem…- hazudta Ayara.

-         Szerencséd van, hogy erre jártunk…különben véged lett volna…- mondta Inuyasha.

Ayara bólintott, bár nem volt biztos benne, hogy ez szerencse. Közben beesteledett, és lefeküdtek. Telt az idő, Ayara sebe szépen begyógyult. Három nappal azután, hogy Inuyasháékkal találkozott, Ayara elment sétálni az erdőbe. Hirtelen szél támadt, és előtte állt Naraku.

-         Szépen a bizalmukba férkőztél…de most már eleget vártál…- mondta, majd eltűnt.

Ayara szomorúan visszament a kunyhóhoz. Inuyasha észrevette, hogy a lány különösen szótlan, de úgy gondolta, majd elmondja, ha akarja. Este lefeküdtek.

Másnap hajnalban Inuyasha felébredt. Látta, hogy Kagome még alszik, de Ayara helyét üresen találta. Kiment a kunyhóból, és a kelő nap fényénél meglátta Ayarát egy fánál állni. Inuyasha odament hozzá. Ayara meghallotta, hogy jön, és felé fordult. Tekintete csupa szomorúság volt.

-         Mi a baj? – kérdezte értetlenül Inuyasha.

Ayara nem szólt, csak közelebb lépett. Inuyasha nem értette, mit akar.

Eközben felébredt Kagome. Kilépett a kunyhóból, és meglátta Inuyashát Ayarával szemben állni.

Ayara meglátta a kilépő Kagomét. Hirtelen közel hajolt Inuyashához, és megcsókolta. Inuyasha teljesen ledöbbent, majd ő is észrevette a dermedten álló Kagomét.

Kagome úgy érezte, egy világ dőlt össze benne. Igaz, nem jártak Inuyashával, de biztos volt benne, hogy nem közömbös számára. A szeméből könnyek kezdtek folyni, és elrohant.