1.fejezet

Csillagfényes éjszaka volt. Kagome viszont nem a csillagokat figyelte. Egy szörny, pontosabban démon üldözte. Menekült, de úgy érezte, egyre lassabban halad és a szörny egyre gyorsabb. Torkaszakadtából próbált kiabálni de egy hang sem jött ki a torkán..”Inuyasha…Inuyasha…”-gondolta magában-„ments meg kérlek vagy meghalok!”

De Inuyasha nem ment el Kagoméért, nem futott ,hogy megmentse. Éppen Kikiyoval volt. Beszélgettek, szorosan átölelte a lányt, majd, mintha meghallotta volna Kagome sikoltását, talpra pattant.”Kagome, hol vagy???”

-Inuyasha, ne merészelj itt hagyni!-mondta Kikiyou.-Vagy Kagome, vagy én. Döntened kell. Kit választasz?

-Kagoménak most nagyobb szüksége van rám!
-Nem érdekel. Ha most elmész, engem soha többé nem fogsz látni!

-Ne tedd ezt velem!

-Akkor ne hagyj itt! Ha a lány meghal, úgyse lesz már rá több gondod…

-Nem érdekel! Akkor is megmentem Kagomét!! Ha az életembe is kerül…DE MEGMENTEM!

-Rendben, akkor nem látjuk többé egymást. Ez a lány fontosabb Neked , mint én..szánalmas…ezt még megkeserülöd!

-Kikiyo!!NE!!

„Most mit csináljak? Kagomét meg kell mentenem! És Kikiyo? Őt hagynom kell…Kagome..megyek Érted..megmentelek..szeretlek…”

Kikiyo, mintha meg hallotta volna Inu gondolatait..:

-Nem lehetsz senkié! Csak az enyém!! Ezt még nagyon megbánod!

„Inuyasha..Inuyasha..segíts..segíts…”

A félszellem rohant, ahogy csak tudott, majd pár pillanat múlva észrevette Kagome üldözőjét..Majdnem beérte a lányt..

-Megállj te OSTOBA!! Hogy mered bántani Kagomét?? Ezt még megkeserülöd!!

Előhúzta a Tetsusaigát, és egy mozdulattal elintézte a szörnyet.

-Inuyasha..köszönöm,hogy megmentettél..-nyögte ki nagy nehezen Kagome.

-Kagome! Jól vagy?? Megsebesültél?

-ÁÁ..nem vészes..-mondta a lány, majd összerogyott. Erős fájdalmai voltak.

-KAGOME! Hiszen te megsebesültél! Hogyan, hiszen nem is láttam..nem éreztem a szagát sem!

-Még mielőtt ideértél volna..de ekkorra már nem tudta folytatni, belehalt a fájdalmaiba.

-KAGOME!!!!NEEEEEEEEEEEE!!!

2.fejezet

-Miért hagytál el??MIÉRT???

…

-Inuyasha..Inuyasha..ébredj! Mi bajod? Valami rosszat álmodtál?

-Kagome! Jajj, Kagome!-közben gyengéden magához ölelte a lányt-Jól vagy szerencsére!

-Miért ne lennék? Látom rosszat álmodtál. Csak nem megijedtél?

-Én?? Megijedni? Ccc..hogy nézheted ki belőlem ,hogy megijedek?

-Bocsáss meg, de nem nagyon tudom mire vélni a viselkedésed.minden jel arra utal, hogy..

-Csöndesebben! A többiek felébrednek!-gondolta a fiú Shippoura,Sangora és Mirokura gondolva.-Igen, lehet, hogy egy kicsit megijedtem, de csak egy kicsit! Hallod?

Másnap reggel mindenki ereje teljében ébredt, még Sango és Miroku sem veszekedett. Elmentek tűzifáért Shippouval, miközben Kagome és Inu beszélgettek és főztek.

-Mondd csak, Inuyasha, mit álmodtál az éjszaka?-így a lány.

-ÁÁ, nem lényeges. Mi az a nagy fényesség?

-Ne próbáld meg elterelni a szót, ennél jobbat is kitalálhattál volna!

-Nézd! Mögötted!

-Azok Kikiyo lélekrablói!

„Kikiyo..meg kell, hogy keresselek, el kell mondanom, hogy..”

-Menjünk, Inuyasha! Várj, csak hozom a nyilaim!

„Nem várhatlak meg, egyedül kell elindulnom, a te érdekedben, Kagome. Nem akarom ,hogy Kikiyo bántson Téged!” És a fiú elindult, hogy megkeresse a papnőt.

-Itt vagyok, mehetünk! Inuyasha hova tűntél? Biztos előre ment, de miért?-ezt a mondatot már csak magában gondolta.

Közben Inuyasha már meg is érkezett Kikiyohoz. Egy fán ült a papnő, és lélekrablói szolgáltatták neki a lelkeket. Gondolkozott magában, mert észre se vette, hogy megjött az, akire várt. A fiú közelebb merészkedett és megpróbálta tudomására hozni, hogy jelen van.

-Kikiyo, itt vagyok, mit akarsz tőlünk??

-Minek kérdezed azt, amire tudod a választ? El akarlak vinni magammal, Veled akarok meghalni, addig amíg az a kis fruska ide nem ér..Azt hiszed nem láttam, mit álmodtál?

„Kikiyo tudja mit álmodtam. Honnan? Akkor azt is tudja, hogy…”

-Emlékszel, mit ígértél nekem? Azt, hogy bármi áron megvédesz, velem maradsz.. és hogy szeretsz.

-Emlékszem, de elmúltak azok az idők, nem akarom feláldozni magam.

-Hogy lehetsz ilyen önző?? Megígérted, hogy bármi áron velem maradsz, megígérted, hallottam is, azt mondtad, hogy ha Kikiyonak ez a vágya, akkor én gondolkodás nélkül követem őt a halálba! Emlékezz! Nem hagyhatsz magamra!

„Tényleg igaza van, nem tehetem ezt vele, megígértem neki, be kell tartanom, akkor is, ha…”

-Rendben, Kikiyo, igazad van, akkor? Mire vársz? Ideje mennünk a másvilágra.

3.fejezet

-Végre beláttad, mi a helyes…Föld! Nyílj meg előttem!

Ezzel a mondattal ölelte magához Inuyashát, lebénította, így a fiú tudatán kívül volt. Ereszkedtek, szépen-lassan. Kikiyo egyik terve az volt, hogy megvárja, míg Kagome odaér hozzájuk és a szeme láttára zárul be majd a föld, látni fogja kit választott Inuyasha, hogy őt szereti és, hogy soha többé nem láthatja a fiút..Meg akarta keseríteni Kagome életét. Elvette tőle, Kikiyotól a fiút, akibe szerelmes volt, ezt nem hagyhatta szó nélkül.

„Hol késlekedik már ez a lány?? Ááá, már látom, közeledik. Végre.”

-Kikiyo, ereszd el Inuyashát!! Inuyasha, Inuyasha, ébredj fel! Nem szabad hagynod, hogy elvigyen!INUYASHA!!!

„Ez a hang olyan ismerős, mintha Kagomét hallanám, Kagome..”

-Kagome, el kell mennem Kikiyoval..

-Ne, ne tedd ezt!-és Kagome szélsebesen el kezdett kutatni a fejében? „mivel tudnám maradásra bírni? Mivel?”-Inuyasha, mondd mit álmodtál? Addig nem mehetsz el, amíg el nem mondod!

A lány szíve mélyén gondolta mi lesz a válasz, reménykedett, hogy a félszellem nem hagyja el.

-Azt álmodtam, hogy szeretlek, itt kell veled maradnom! Szeretlek!

Kagome nagyon boldog volt, de ekkor eszébe jutott valami.”Hogy lehetek ilyen önző? Inuyasha manipulálva van, biztos nem mondja komolyan amit mond…Kikiyoval kell mennie, neki nagyobb szüksége van rá! Hiszen ezért született meg agyagból és hamvaiból, hogy Inuyashával együtt haljon meg. Inuyasha is Kikiyot szereti. Ennek így kell lennie. Bármennyire is fáj, el kell szakadnom tőle!”

-Tudom, hogy nem gondolod komolyan ezt, amit most mondtál. Vidd, Kikiyo, vidd!

-Kago…me..szeretlek..ne hagyj..el..kér..lek…KAGOME!!NEEE!!

és ezzel Inuyasha kiszabadította magát Kikiyo kezei közül. A papnő dühöngött, nem bírta elviselni, hogy veszített. Észre sem vette és a föld kezdett bezárulni a fejénél.

-Inuyasha! Ne hagyj el! Ezt még megbánjátok!ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ….

A papnőt elnyelte a mélység,

-Inuyasha, miért nem mentél vele!?

-Hogyhogy miért??? Mert..mert..téged szeretlek..

-De..te..azt mondtad, hogy…Kikiyot szereted!

-Tévedtem, nem vettem észre, hogy ki is az, akire mindig számíthatok, és aki igazán szeret. Te vagy az, Kagome, Kikiyo csak magával törődött mindig! Te meg pont ellenkezőleg! Mindig másokkal törődsz..szeretlek..

-De..de…de…neked Kikiyot kéne szeretned!!

-Zavar, hogy Téged szeretlek???

-Nem, csak..olyan fura..mindig azt hittem, hogy Kikiyot és most meg kiderül..én is Téged, Inuyasha!!

Átölelték egymást, és vége láthatatlan ideig álltak így. Majd lassan elindultak vissza.

-Nézd, milyen szépek azok a fények! Pont onnan jönnek, ahol voltunk!-mondta a lány.

-Aha, biztos a szerelmünket jelképezi..-mondta Inuyasha és elpirult.

-Sangoék már biztosan aggódnak miattunk.

-Lehet, de ahogy Mirokut ismerem inkább nyugtatgatja szegény Sangot..

-Minden bizonnyal.J