7.fejezet

Másnap reggel Kagome boldogan ébredt. Látta, hogy Sango és Miroku egymást átölelve alszanak.

„Milyen aranyosak! Bárcsak én is így aludhatnék Inuyashával, de.. mért ne tehetném meg?”

Ezzel odament a fiúhoz, lefeküdt mellé, szorosan átölelte, hogy biztonságban érezhesse magát.

-Kagome, Te vagy az?

-Ki más lenne? Kikiyo??

Ezzel Inuyasha felállt, és elindult az erdőbe.

-Inuyasha, kérlek, ne menj! Nem gondoltam komolyan, kérlek várj meg! Sango, nemsokára jövünk!- súgta a lánynak Kagome.

-Várj, kélek! Várj már meg! Nem gondoltam komolyan! Csak… tudod, annyira furcsa nekem még ez az érzés, hogy valaki viszont szeret… -ezzel elpirult.

-Lehet, hogy jobb lett volna, ha télleg Kikiyot választom!

-Óóó.. értem… rendben… még nem biztos, hogy késő…

-Ezt, hogy érted?

-Úgy, hogy lehet, hogy azok a fények amiket láttunk, Kikiyo lélekrablói volta, visszahozták a másvilágról.

A lány rohant, futott, el attól a lelketlen kutyafülűtől.

„Hogy lehetsz ilyen goromba?? Miből gondoltam, hogy szeretsz? Becsaptál… megint!! Utállak!! Hogy lehetsz ilyen??”

Kagome gondolatai így viharzottak fejében.

„Lehet, hogy túl durva voltam vele… Kikiyo él, nem érdekel. Már csak Kagome érdekel. Utána kell mennem.”

-Kagome, várj meg! Ne rohanj úgy!

De a lány csak futott, futott, míg egy barlanghoz nem ért. Bebújt, tudta, hogy a hanyou simán rátalál, de nem érdekelte.

-Kagome, hallgass már meg! Nem gondoltam komolyan, bocsáss meg nekem! Tudod jól, hogy Téged szeretlek! Kikiyo már nem érdekel! Hallod, amit mondok? Mondj már valamit!

A lány csak nem akart szólni.

„Nem mondok semmit, ez sokkal kínzóbb, mintha szidnálak. Hadd szenvedj, megérzed, milyen fájdalmat okoztál nekem.”

-Kagome!! Nem kéne ennyire eltúloznod a dolgokat! Legalább annyit mondhatnál, hogy FEKSZIK! Miért nem szólsz? Elment a hangod?? Kagome?? Kérlek ne tedd ezt velem! Bocsáss meg! Tudom, hogy hülye voltam! Nem lett volna szabad ilyet mondanom, bocsáss meg, eltúloztam a dolgokat, kérlek bocsáss meg!

Odament a diáklányhoz, átölelte, majd mélyen a szemébe nézett:

-Kagome, szeretlek, nagyon!

És megcsókolta. Sokáig, gyengéden, hogy kimutassa, mennyire szereti a lányt, és hogy bocsánatot ekképpen kérjen.

Kagome mosolygott rá, átölelte, adott egy puszit neki, majd megszólalt:

-Inuyasha…

-Igen, kedvesem?

-FEKSZIK!!FEKSZIK!!FEKSZIK!!FEKSZIK!!

Inuyasha örült, hogy komolyabban nem sérült meg, bár nem sok kellett hozzá. Szerencséje volt, hogy előtte bocsánatot kért, mert különben már vagy 10 csontja lenne törött…

-Tudod, mennyire fájt nekem, amit mondtál?? És azt gondoltad, hogy ennyivel kiengesztelhetsz?? Szerencse, hogy eszembe juttattad a ’jelszót’. Ez a legkevesebb, amit megérdemelsz. Egyébként én is nagyon szeretlek Inuyasha.

Elviharzott, mint a szél, ki a barlangból, át a tisztáson, majd vissza a szálláshelyre. Kagomét teljesen kiborította Inuyasha viselkedése. Bár egy picit meg is értette, dehogy ennyire kibukjon…

Sangoék már várták őket.

-Hol voltatok ilyen sokáig?? –ripakodott rájuk Sango.

-Csak fél órára mentünk el! –ellenkezett Kagome.

-Nem egészen. Már vagy 4 órája nem láttunk titeket. Tessék, itt van az ebéd! –mondta kedvesen Sango.

-Köszönjük! De… ha mi nem voltunk itt, akkor ti… mindent egyedül csináltatok? Jaj, Sango, Miroku, annyira sajnálom…

-Semmi baj, ez a legkedvesebb, amit megtehetünk a barátainkért. –mosolygott Miroku.

-Majd legfeljebb mi csináljuk ezt legközelebb, Kagome.

-Igazad van, Inuyasha. –nevetett a lány.

-Akkor? Hozzáláttok?

8. fejezet

Miután finomat lakmároztak, elmentek fürödni, de előtte Sangonak volt egy kérése:

-Ööö… srácok, mi lenne, ha ma kivételesen Mirokuval mehetnék fürödni? –pirult el Sango.

-Rendben, persze! Akkor majd nekünk is el kell menni… -menjetek csak, ha visszajöttök, mi is elindulunk.- mondta Kagome.

-Akkor megegyeztünk. Sietünk!

„Azt kétlem, nem baj. Szólok Sangonak, lehet, hogy van egy másik tó is a közelben.”

-Sango, hagyd csak, ha jól emlékszem, van még egy tó, majd oda megyünk fürödni Inuyashaval.

-Rendben. Itt találkozunk. Sziasztok!

Elindult a szerzetes és szerelme, így a szellemfiú és Kagome kettesben maradtak:

-Kagome, akkor megyünk?

-Miből gondoltad, hogy Veled együtt szeretnék menni? Bocsáss meg, Inuyasha, de nagyon fáradt vagyok, hiába lustultunk eddig egész nap.

-Bocsáss meg, akkor menj előre és, ha visszajössz, akkor megyek én.

-Menj először te, majd szólj, ha kész vagy, rendben?

-Jó, sietek. –mondta a hanyou.

Elindult, szomorkodott, hogy a lány nem akar vele együtt lenni, nem értette, miért? Észre se vette, hogy valaki mögötte settenkedik, és követi. Túlságosan belemerült gondolataiba, és a szag is olyan ismerősnek tűnt, nem foglalkozott vele. Csak ment, ment, míg el nem ért ahhoz a tóhoz.

„Igaza volt Kagoménak, itt télleg az a tó áll, amire én is emlékeztem. Sokkal szebb, mint a másik.”

A fiú annyira belemélyedt a gondolataiba, hogy már majdnem teljesen elaludt, kizárva a külvilágot. Észre sem vette, hogy valaki belopózott mögötte a vízbe, majd finoman… átölelte.

-Szija. Tudod, úgy gondoltam, utánad jövök. Nem bírtam ki nélküled.

-Kikiyo?

-Azt hiszem, jobb, ha megyek. –ezzel kirohant Kagome a vízből, gyorsan felkapott magára valami lenge ruhácskát, és futott a tábor felé.

-Kagome! Ne rohanj! Várj meg! Kérlek!

De a lány csak futott, futott, mintha meg sem hallotta volna Inuyashát.

Egyszer csak megbotlott, akkorát huppant, hogy kibicsaklott a bokája.

„A bokám! Nagyon fáj! Nem érdekel! Muszáj eljutnom a legközelebbi tisztásig! Ott egy nagy fa mögött elbújok. De hiszen a tisztáson nincs is fa! Na mindegy. Elbújok és kész. Nem akarom, hogy Inuyasha észrevegyen! Elegem van belőle!!!!! Hol van már az a tisztás? Ááá, itt van egy fa is! A tisztás közepén, megfelelő. És még egy kis tavacska is, milyen sok itt a tavacska! És még szikla is van benne, oda elbújok, a vízben úgyse tudja követni a szagom.”

„Kagome! Hol lehetsz! Bocsáss meg nekem! Nem tudom, miért mondtam Kikiyot! Lehet, hogy még mindig szeretem? Az kizárt, biztosan nem igaz, érzem.”

Ekkor ért a fiú a tisztásra, de itt nem tudta követni Kagome nyomait, mert nem érezte a szagát.

-Kagome! Hol vagy? Miért tűntél el! Bocsáss meg nekem! Hogy lehettem ilyen bolond?? Nem szeretem Kikiyot, és ezt Te is tudod, csak túl sok a közös emlékem vele, és egyébként is! Érzem, hogy nem szeretem, érzem, hogy Te sokkalta fontosabb vagy nekem! Kagome! Bocsáss meg nekem… nem akartam… -és ekkor a fiú sírva fakadt. Kagome nagyon megzavarodott.

„Inuyasha… SÍR??? Az nem lehet… biztosan rosszul hallom, és igazából csak csuklik. Ki kell mennem, nem hagyhatom, hogy… csukoljon…”

-Inuyasha, itt vagyok. –mondta a lány.

-KAGOME!!! –rohant felé Inuyasha.- Bocsáss meg nekem! Kérlek szépen!

A magasba emelte Kagomét, de a lány szólt:

-Kérlek vigyázz a bal bokámra. Megsérült, illetve csak kiment, de nem fontos.

-Valami baj történt Veled??? –rémüldözött a fiú.

-Nem, de… Te sírsz, ugye?

-Nehezemre esik bevallani… de igen! Féltem, hogy elveszítelek örökre! Nagyon fontos vagy nekem! Nélküled élni nem tudnék! Soha!

-Most már tudom, hogy szeretsz. Ha képes voltál értem sírni…

-Kagome, tudod, hogy szeretlek!

-Igen..Áu.. a bokám! Nagyon fáj…

-De hiszen ráállni is alig tudsz! Azt hiszem vissza kel menned a saját világodba, hogy orvoshoz mehess. Hazaviszlek. Sangoék tudnak magukra vigyázni, hagyunk nekik üzenetet, rendben,

-Jól van, köszönöm az aggódásod.

-Természetesen így érzek, ezt nem kell megköszönni. Menjünk.

A fiú segített Kagoménak, elbicegtek egy darabig, de aztán felkapta a két kezébe:

-Így gyorsabban hazaérünk.

Majd elindultak az alkonyatban, hogy hazatérjenek Kagome világába.

  9.fejezet

-A lányával minden rendben van, bár súlyosan kiment a bokája, meghúzódott az ínszalag, pár napra gipszbe rakjuk, ne aggódjon, ez rohamosan javítani fogja az állapotát, még ha az első napon fájni fog, mert nyomja vissza a duzzanatot. De pár nap elteltével, levesszük, és utána két hétig mellőzni kéne a sporttevékenységet, és pihentetni, felmentem az iskolai látogatás alól, úgy másfél hétig. Itt az igazolás.

-Köszönjük, doktor úr!

„Végre egyszer nem kell hazudnia nagypapának azzal kapcsolatban, hogy miért nem megyek iskolába… végre. Meg kéne köszönnöm az orvosnak.”

-Köszönöm, doktor úr! Akkor majd jövünk pár nap múlva, hogy levegyék a gipszet. Viszontlátásra! -köszönt el a lány.

„Inuyasha már biztosan vár rám otthon, sietnünk kellene, nem akarom, hogy feleslegesen aggódjon.”

-Mama, siessünk haza!

-Rendben, kicsim! Jobban vagy már?

-Igen, jó meleg a gipsz még, de már duzzad a bokám és fáj egy kicsit.

-Otthon már biztosan vár rád Inuyasha.

-Miért kérdezed, mama?

-Nem így van?

Kagome elpirult, nem válaszolt, anyukája kedvesen mosolygott. Tudta, mi a helyzet Kagome és a szellemfiú között.