10. fejezet

-Kagome! Jól vagy? Mit mondott az orvos? Mi ez a lábadon?

-Nyugalom, Inuyasha! Igen. Azt, hogy pár nap múlva leszedi a gipszet, mert nem olyan súlyos a sérülésem. Gipsz. Ezek a válaszok a kérdéseidre.- nevetett a lány.

-Oo..- pirult el a fiú- felviszlek a szobádba, vagy előtte szeretnél még itt lenn valamit?

-Nem, mehetünk lefeküdni, szija anya! Szija nagypapa, Sota! Megyünk aludni!

-Jó éjt Kagome!- mondták kórusban.

-De hogy lehet az, hogy…miért mondtad azt Kagome, hogy alszUNK? Én is?

-Igen, Te is.- mosolygott őszintén a tinédzser. Velem együtt, a szobámban.

-Télleg? És… mégis miért?

-Mert Te segítesz nekem majd mindenben, amíg gipszben van a lábam, vagy szeretnél visszamenni az ókori Japánba?

-Nem, itt maradok Veled. Úgy érzem kötelességem, hogy segítsek Neked.

-Miért?

„Kíváncsi vagyok a válaszára! Vajon mit fog válaszolni? Azt, hogy azért mert szeret? Nagyon remélem…”

-Mert végül is miattam történt ez az egész… és szeretném jóvátenni..

„Na ez az a válasz volt, amire a legkevésbé számítottam.. Csak ezért???”

-Szóval, ha jól értem, akkor csak ezért, véletlenül sem azért, mert szeretsz, és úgy érzed szükségem van Rád, nem, hanem amiatt a hülye papnő miatt!!

-KAGOME??? MI BAJOD VAN VELEM??? MIÉRT??? Miért vagy velem ilyen mostanában? Állandóan veszekszel, és ingerlékeny vagy!!!

-Menjünk be a szobámba- azzal behurcolta a fiút, ahogy a lába engedte.- Hogy miért? Ja bocs, szimplán azért, mert szeretlek, és nem akarlak elveszteni!! Olyan nagy baj ez? Te meg állandóan Kikiyoról dumálsz! Szerinted az nekem jó, hogy azt állítod, hogy szeretsz, de folyton arról az… Kikiyoról beszélsz??!! Úgy érzem, hogy még mindig őt szereted! Nem akarlak elveszteni, ezért kibukom minden Kikiyoval kapcsolatos dolgon! Próbálok nem gondolni rá, de mindig előjön! Ez engem megőrjít! Jobb lenne, ha Sota szobájában aludnál, az öcsém meg nálam, nem hinném, hogy jót tenne, ha együttlennénk.

-Jó, ha Te így gondolod… De tudd meg, hogy nincs igazad, nem értem miért kételkedsz bennem, ez rosszul esik, jóéjt!

„Miért voltam ilyen durva vele! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, majd megkérem Sotát, hogy éjszaka segítsen át Inuyasha mellé, muszáj mellette lennem, szeretem…”

„Kagome, miért vagy velem ilyen?? Nem esik jól, talán vissza kéne mennem az ókori Japánba… Nem, nem hagyhatom itt Kagomét, szükségem van rá.”

Éjszaka Sota segített átbicegni Kagoménak, Inuyasha életében először aludt mélyen. Kagome befeküdt mellé, szorosan átölelte a fiút.

„Ki ez, ki ölelget? Hiszen ez Kagome! Érzem a szagán. Ő is szeret!”

-Inuyasha…Inuyasha…

„Rólam álmodik… de aranyos! Na alszom, mert fáradt vagyok…”

11.fejezet

Két héttel később nyugodt körülmények között ébredtek a középkori Japán egyik gyönyörű tisztásán egymást átölelve főszereplőink. Pontosabban Inuyasha és Kagome, Sango és Miroku. Nem is sejtették, mekkora gondokkal kell megküzdeniük aznap. Egy olyan problémával, amely kapcsolatos Kikiyoval és Kagoméval, na meg Inuyashával.

-Jó reggelt mindenkinek! Milyen szép napra ébredtünk!- kiabált Kagome.

-Neked is, csak maradj már csöndbe!

-Miroku, ne legyél már szegénnyel ilyen érzéketlen!- hallatszott Sango finom hangja.

-Bocsánat.. –pirult el a szerzetes.

-Szerintem reggelizzünk meg, és utána irány az erdő! –folytatta Kagome, mintha meg se hallotta volna Miroku gonosz megjegyzését.

-Rendben- mondták a többiek.

Szépen csendben megreggeliztek, majd nekivágtak az erdőnek, Shippo megsérült, mialatt Inuyasháék a másik világban voltak, így Kirara elvitte Kaede anyóhoz, aki ápolgatta őt. Tehát négyen mentek az erdőben. Feszült csend volt, senki sem tudta, mit is mondhatna. Egyszer csak megpillantották Kikiyo lélekrablóit.

-MI??? Ez lehetetlen! Hiszen múltkor… eltűnt! Elnyelte a föld! –hüledezett Inuyasha.

-Nem biztos.. emlékszel utána arra a kékes fényre? Lehet, hogy… akkor… ott kiszabadult. –állította Kagome.

-Hova tűntek Sangoék? Az előbb még mellettünk álltak! Már megint Kikiyo egyik ócska csapdája… elegem van!

Azzal elindult, hogy megmondja Kikiyonak, mit is gondol, és, hogy hagyja már őket békén.

„Mit képzel ez magáról? Azt hiszi bármit megtehet velünk??”

Nemsokára megérkeztek, Kikiyo egy bokor mellett ült a földön nyugodtan, s mikor észrevette őket, nevetett egyet.

-Olyan szánalmas vagy, te lány! Nem veszed észre kit szeret igazán Inuyasha…

És ezzel elindult Kikiyo álnok tervének kezdete.

-Dehogynem! Inuyasha engem szeret! És én is őt! Tiszta szívemből!

-Aha.. de azt tudod-e, hogy miért szereted Inuyashát?

-Hát persze! Mert aranyos, nagy a szíve…

-Buta lány! Én nem ilyenekre gondoltam, hanem a valódi magyarázatra! Tudd meg, te ostoba, hogy azért szereted őt, mert az én reinkarnációm vagy! És pont úgy, ahogy örökölted miko véremet, más tulajdonságaimmal és érzéseimmel is együtt élsz… ezek után nem is kell mondanom, hogy itt mire gondolok.

-Nincs igazad, Kikiyo!! Kagome nem azért szeret, mert te is szerettél!!

-Van rá más magyarázat?

-Hát… de nem azért szeret! Nem jelenti azt, hogy miattad szeret, attól, hogy a reinkarnációd!

-Ki tudja.. lehet, hogy igazad van, de szerintem nem… örökölte más érzéseimet is.. mint mondjuk az elszántságot, hogy a végsőkig harcoljon, és a nyíllal is jól bánik, mint én…

-De a nyíl nem az érzelmekről szól!

-Azt te csak hiszed, Inuyasha! A nyíl azért olyan fényesen világít, mert…

-… lelkekből van összekovácsolva.

-Azért is, de nem ez a határozott oka.. hanem az, aki kilövi, olyan érzelmeket táplál, hogy annak hatására a lelkek meg is maradnak a nyílban, és nem szöknek ki belőle.. az ilyen érzelmek létrehozása nagyon nehéz, nem képes rá a világon sok ember… így függ össze a nyíllal… tehát Kagoménak tőlem kellett örökölnie ezt az érzést…

Döbbent csend, sem Kagome, sem Inuyasha nem hitt a fülének.

„Ez nem lehet igaz! Kagome… azért szeretsz.. mert szeretsz! Nem Kikiyo miatt! Ez baromság! Nem igaz! Hazugság!”

„Inuyasha… lehet, hogy igaza van Kikiyonak… nem… nem akarom… nem…NEM!!”

-NEMNEMNEM! –üvöltötte Kagome.- Nem igaz! Hazugság az egész!

-Csak szeretnéd, kislány.. hát sajnálom, ilyen az élet… el kell viselned, hogy olyan vagy, mint én…

-Kagome! Menjünk innen! Nem akarom továbbhallgatni ezeket a baromságokat!

-Rendben… Menjünk…- felelte elhaló hangon a lány.

-Menjetek csak! De úgyis találkozunk még! Nem menekülhettek a végzet elől! Ez vagy Te, Kagome! Én vagy!

-NEM IGAZ!!!- fakadt sírva a lány, azzal elrohant, Inuyasha utána, így hagyták el a sötét erdőt…

12. fejezet

Sangoék egyre türelmetlenebbek lettek, mígnem Miroku megszólalt:

-Nem kéne valami jelet adnunk? Hátha észreveszik…

-Fölösleges, remélem nincs semmi bajuk, már nagyon izgulok miattuk…- idegeskedett a szellemirtó lány.

-Nézd csak! Ott vannak! De mi baja van Kagoménak? Miért sír? Mi történhetett?

Sango azonnal odasietett hozzájuk.

-Kagome, mi baj van?

-Majd én elmesélem, hagyjátok szegényt pihenni, feküdj le, Kagome, majd később felkeltünk.

-Rendben, megpróbálok elaludni, de nem nagyon fog menni…- szomorkodott a lány.

Inuyasha nekiállt és el kezdte mesélni a történetet. Mire a végére ért Sango és Miroku ledöbbent arccal vették tudomásul a Kikiyo-szerinti igazságot.

-Ezt nem hiszem el! Nem létezik, hogy ezért… nem… nem, Kagome maga uralja az érzéseit. Sikerült már kiismernem, és bizton állíthatom, teljesen különbözik Kikiyotól.

-Ezt úgy mondod, mintha Kikiyot annyira ismernéd, Sango…- gonoszkodott a szerzetes.

-Nem mondtam, hogy ismerem, de egyes jelentős tulajdonságait mindenképpen.

-Most mi legyen? Nem akarom, hogy Kagoménak bármi baja essen!- idegeskedett Inuyasha.

-Vigyük el Kaede anyóhoz, úgyis ott van Shippo és Kirara is. Aztán ki tudja, lehet, hogy az anyó tud nekünk segíteni… -gondolkodott hangosan Miroku.

-Rendben! Valószínűleg többet is tud nekünk segíteni, mint gondolnánk, hiszen a nővéréről van szó…

-Akkor induljunk! Szegény Kagome! Nem hiszem, hogy ki tudta aludni magát…

-Inuyasha, ne beszélj hülyeségeket… egyértelmű. Hogy egy szemhunyásnyit sem tudott aludni a sokktól, ami érte. –méltatlankodott Sango.

-Menjünk! Nemsokára esteledik, addig oda kéne érnünk… Kagome! Kedvesem! Megyünk Kaede anyóhoz! Ő majd rendbe hozza a sebeidet.

-De hiszen nem sebesültem meg, Inuyasha!

-Kívül nem is, de belül…

Kagome meglepődött Inuyasha őszinteségén. Amióta sokkal nyíltabb már megszokta, hogy igazat mond az érzéseivel kapcsolatban, de azt nem gondolta, hogy ennyire aggódik miatta, nem szokta, illetve még szinte soha nem mutatta ki, mennyire félti a lelkét (is).

Elindultak.