16.fejezet

Inuyasha és Kagome egymásnak ugrottak örömükben.

-Végre nem áll senki a boldogságunk útjába! Ugyanakkor sajnálom is kicsit Kikiyot, nem ilyen halált érdemelt volna. –mondta Kagome.

-Igaz… ez mind annak az ocsmány boszorkának a hibája, aki magának akarta Kikiyot. –háborodott fel Inuyasha.

-Kíváncsi vagyok, mostantól mi lesz más. Most, hogy nincs Kikiyo. Mi lesz az Ékkővel?? Ki fogja így megfékezni Narakut??

-Ezt teljesen elfelejtettük… azaz ostoba Naraku!

-Ne hergeld magad! Le fogjuk győzni, megígérem. Furcsán hangzik, hogy én ígérem meg, amikor Te szoktál minket mindig megvédeni. –mosolyodott el Kagome.

Inuyasha finoman odalépett és magához húzta a lányt.

-Jaj, Kagome, ez nem mindig van így, Te is ugyanúgy tudsz harcolni, mint én, sőt jobban is a nyilak segítségével.

Amint a mondat végére ért, még jobban magához húzta a lányt, hogy érezze közelségét. Egymásra néztek, mélyen egymás szemébe. Már szinte hallották egymás gondolatát. Aztán, ahogy szokott ez lenni, egyre közelebb kerültek egymáshoz, mígnem… Kagome megcsúszott a sáros talajon, bele Inuyasha karjaiba. És ezután végre megtörténhetett az, amire mindketten vártak, a csók. Nem tartott sokáig, de az az idilli kis pillanat mindkettőjükben megmaradt.

…

-Ezek ott szeretgetik egymást a réten, miközben én itt ülök, nyugodtan, azzal a biztos tudattal, hogy holnapra már hamu sem marad belőlük… Szánalmasak az emberi érzelmek, ezért sem kellett nekem Onigumo szíve. Kanna! Hozd be a Követ!

-Igenis, Naraku Nagyúr!

-Amíg Kanna visszajön, addig el kell gondolkodnom, hogyan öljem meg Inuyashát és a barátait…

-Nagyuram, nincs meg a Kő.

-MI??? Mi az, hogy nincs meg?? Az Őrző Szobájában voltál, ugye Kanna?

-Igen, de nem volt a Szent Helyen, uram.

-Az lehetetlen!! Magyarázd meg! Hova tűnt?!

-Kikiyo meghalt, és volt olyan frappáns, hogy halála pillanatában magához szólította a Követ. Így az vele pusztult el, pontosabban a testével együtt, mielőtt leért az alvilágba. Sajnálom Naraku, de ezzel együtt a hatalmad is elszállt, nincs értelme, hogy továbbá is Téged szolgáljalak. Pillanatokon belül elpusztul a tested a nagy tehertől, most, hogy nincs az Ékkő. Nem bírja a tested a lelked súlyát. Meghalsz. A soha viszont nem látásra, te átkozott!! –„búcsúzott” a Szélboszorkány.

„Nem, az nem lehet… nem… halhatok meg.”

-Kanna, itt maradsz velem, ugye?

-Igen, Nagyuram.

-Legalább Te. Halálom hírét majd vidd szerte a világban, hogy az, ki ellenségem volt, tudja, ne féljen többé, majd mások megölik. De elsőként Inuyashának vidd a hírt, azt is tedd hozzá, hogy még nem adtam fel, egyszer visszajövök és megölöm… -Naraku utolsó szavait szedte össze, aztán meghalt egy békés mosollyal az arcán.

17. fejezet

-MI??? Naraku tényleg meghalt?? Nem lesz többé üldözés? Harc? Halott falusiak??

-Ez csodálatos! Végre! Most már boldogan élhetünk!! Nem is örülsz neki, Sango?? Visszakaphatod az öcséd! Együtt élhetünk mindannyian boldogan! Egy kis falut, nagyon picit építünk a csapatnak, ott fogunk élni boldogan!! –ujjongott Miroku, tőle szokatlan kedvességgel, és perverziómentes hanggal.

-Nehéz elhinni, hogy végre miden rossznak vége. Persze attól még lesznek gonosz szellemek, akiket le kell majd győznünk, de végre nem olyan erőseket, mint Naraku!

-Kagome! Inuyasha! Gyertek! Halljátok?

-IGEN!!! –ujjongtak együtt. –Köszönjük Kikiyo!

-Az ő lelkének köszönhetően tűnt el az Ékkő?

-Igen, végre boldogan élhetünk, együtt! -válaszolt Mirokunak a félszellem.

-Most már a világ összes jótevője, sajnos a rosszak is, felsóhajthatnak! Boldogan élünk végre! –így Kagome.

-De akkor Neked vissza kell menned a Te világodba, nem? –szomorúan kérdezte Inuyasha. –Vissza kell menned a családodhoz, nem, Kagome?

-Jesszusom! Mi lesz így velem nélkületek? Nem, nem, nem… hány éves is vagyok?... Jesszusom!! Jövőre kell leérettségiznem! Úgy döntöttem, hogy érettségi után visszatérek hozzátok, de ne aggódjatok, addig minden héten fogunk találkozni, és akár ti is átjöhettek az én világomba. –lelkendezett Kagome.

-Rendben, de akkor siess haza tanulni! Nem akarjuk, hogy miattunk legyen rossz ez az éved! Nemsokára úgyis itt van a nyár. Akkor végig együtt lehetünk, mi addig el kezdjük építeni a falut! –élte már bele teljesen magát Miroku.

-Igen, igazad van, Miroku, mi addig el leszünk, te meg hétvége egyik napján eljössz hozzánk, rendben? Ki fogom… azaz ki fogjuk bírni nélküled, még ha nehéz is lesz. –pirult el Inuyasha.

-Rendben, akkor pakolok, és megyek. Hétvégén találkozunk! Majd sietek! Holnap reggelig még van időnk azért. –csillant fel a lány szeme. –Élvezzük ki, hogy végre vége a szenvedéseknek!!! Csapjunk nagy mulatságot a faluban!!!

VÉGE