A sors útjai

3. fejezet: Keresés

(by Keiko)

A napsugarak játékosan cikáztak a fák lombja között. Kora délután volt, a nap fényesen sütött…Sugarai rávilágítottak a völgyre, és az azt körülölelő erdőre. Napsugarak csillantak a faluban a megmaradt házak tetején is. Nem is olyan rég ez a falu még hangos volt a gyereknevetéstől, és az egyéb zajoktól…Most az emberekre csak az a néhány sír utalt…Amiket nem rég ásott valaki…

Még is volt mozgás a faluban, de azt nem lehetett emberinek nevezni…Egy kis, görnyedt alak rohangált kétségbeesetten, be-bepillantva a kunyhók maradványaiba, mintha valakit keresne…Majd megjelent egy magas, sudár alak is, ami a kicsi felé közelített. Az ekkor még jobban összegörnyedt, mintha rossz hírt készülne közölni a másikkal.

-         Hol van? – hallatszott a nyugodt hang.

-         Nagyuram…Eltűnt…- a kis alak félve nézett a másikra.

-         Hogy érted ezt, Yaken?

-         Ne-nem tudom, hol van az a lány, Sesshoumaru nagyúr…- nyögte Yaken.

-         Azt mondtad, ebbe a faluba hoztad…az én engedélyem nélkül…- mondta Sesshoumaru.

-         I-igen, nagyuram…- válaszolt Yaken.

-         Úgy gondoltam, annak a halandónak teljesen felesleges velünk tartania…- mondta.

-         Rosszul gondoltad…

-         Sa-sajnálom, Sesshoumaru nagyúr…- válaszolt Yaken.

-         De…Lehet, hogy meghalt…Az egész falut lemészárolták…- kockáztatta meg a feltevést.

Sesshoumaru egy ideig némán nézett maga elé…majd átgyalogolt Yakenen.

-         Nem halt meg…De…ha nem keríted elő Rint, Yaken…Te meghalsz…- szólalt meg a szellem.

-         É-értem, Sesshoumaru nagyúr…- válaszolt Yaken, de ura már messze járt…

-         Hát ez nagyszerű! – szólalt meg félhangosan, mikor már tudta, Sesshoumaru nem hallja.

-         Még kereshetem is! Legalább tudnám, merre…- indult el dühösen, nem is nézve, merre megy…

-         Nem értem, miért olyan fontos ez a halandó…- morgott tovább.

Az erdő fái lassan elnyelték Yaken alakját…Már nem tudta, mióta lehet úton, mikor hangos kacagást, beszélgetést hallott. Az egyik hang ismerős volt…Yaken a tisztás széléhez lopakodott, ahol a beszélgetők voltak…Majd elkomorodva jött el onnan.

-         Sesshoumaru nagyúr nem fog örülni ennek…- motyogta, majd eltűnt.

Folyt. köv.