A sors útjai

15. fejezet: Vallomás

(by Keiko)

Késő délután volt…A lemenő nap sugarai végigcsillogtak a fákon, s most egy repülő lényen, ami hangtalanul érkezett a földre. Utasa egy lófarkas lány volt, aki szomorúan rázta a fejét a felé közeledő többi alak felé.

-         Semmi? – kérdezte Kagome.

-         Semmi…- mondta Sango.

-         Körberepültük azt a területet, ameddig eljuthatott, de semmit sem találtunk…- mondta a szellemirtó, mire Kagome lehorgasztotta a fejét.

Inuyasha aznap reggel szökött el, s bár tudták, sebei miatt nem juthatott messzire, nyomát sem találták.

-         Miért kellett Inuyashának elszöknie?! – kérdezte dühösen Shippou.

-         Meg akart minket védeni…Nem akarta, hogy a közelében legyünk, ha netán átváltozik…- monda Miroku.

-         De honnan tudhatta, hogy a Tetsusaiga akadályozza meg az átváltozásban?…Nem mondtuk el neki…Hacsak…- mondta Sango.

-         Hacsak nem hallotta azt, amit tegnap este beszéltünk…- fejezte be Miroku.

-         Akkor is meg kell találnunk…Nézzétek! – szólalt meg Kagome

-         Mit? Mi van? – kérdezte Miroku az égre nézve.

-         Inkább mi nincs…Nincs fenn a hold…- mondta Sango.

-         Akkor Inuyasha most…- kezdte Miroku.

-         Ember…- fejezte be Kagome.

-         Akkor tényleg meg kell találnunk! – mondta Sango, s újra felpattant Kirarára.

-         Rin, Shippou, ti gyertek velem…- mondta, mire a két gyerek felpattant mellé.

-         Én megnézem ezt a részt…- mutatott Miroku balra.

-         Én jobbra megyek…- mondta Kagome, majd Sangohoz fordult.

-         Biztos, hogy mindenhol megnézted?…- kérdezte.

-         Biztos…- mondta Sango, de tévedett…

Egy kis tisztáson, az erdő szélén ült valaki egy tó partján…Fekete hajába néha bele-belekapott a szél…

-         Jaj, Kagome…- sóhajtott Inuyasha.

Kagome nem tudta, miért megy jobbra…De valami azt súgta, arra kell mennie. Nem is nézett semerre sem, csak hagyta, hogy a lába vigye…Már későre járt az idő…Egyre sötétebb lett, csak a csillagok világítottak…Ám nemsokára elkezdett kivilágosodni körülötte az erdő…hamarosan egy kis tisztáson találta magát…A tisztás egy kis tavat ölelt körül…

-         Itt csókolt meg Inuyasha...

-         Jaj, Kagome…- hallott a lány egy halk sóhajt a tó partja felől.

Gyorsan a hang irányába indult…Ott megpillantotta Inuyashát…a szél bele-belekapott hosszú, fekete hajába, ahogy a tó partján állt.

-         Inuyasha?…- szólalt meg alig hallhatóan a lány.

Inuyasha felkapta a fejét…Mintha a nevét mondták volna…A hang felé nézett…

-         Kagome…- sutogta.

-         Inuyasha! – kiáltotta a lány, majd a fiúhoz rohant, és a sebeire vigyázva átölelte őt.

Inuyasha is átkarolta a lányt, s így álltak hosszú percekig…Majd Kagome kibújt Inuyasha karjai közül, s a fiúra emelte tekintetét…

-         Miért mentél el?…- kérdezte, bár sejtette a választ.

-         Mert nem akartam, hogy a közelemben legyetek, ha netán átváltoznék…- mondta Inuyasha.

-         De mi veled akartunk maradni…- mondta Kagome.

-         De ez most más! Itt nem tudom azt mondani, hogy elég, és itt a ti életetek forog kockán!…- mondta Inuyasha.

-         Ez nem érdekel minket! Én veled akarok maradni, és a többiek is!

-         Nem hagyhatom, hogy bajotok essen!…Főleg neked nem…- mondta Inuyasha.

Kagome teljesen ledöbbent…

-         Miről beszél Inuyasha?...

Inuyasha Kagome szemébe nézett.

-         Nem hagyhatom, hogy bajod essen…Ahhoz túlságosan szeretlek…- suttogta a hanyou.

-         Én is szeretlek…- súgta vissza Kagome, majd szótlanul hagyta, hogy Inuyasha magához ölelje, és megcsókolja.

Még nagyon sokáig álltak így…Majd Kagome Inuyashához fordult…

-         Akkor visszajössz?…- kérdezte reménykedve.

Inuyasha bólintott, majd megcsókolta a lányt…Ebben a pillanatban kelt fel a nap…Az első napsugarak beborították a csókolózó párt…Mikor Kagome újra Inuyashára nézett, ő már hanyouként mosolygott rá.

Kézen fogva tértek vissza a többiekhez…

Folyt. köv.