A sors útjai

18. fejezet: Egy lélek végső nyugalma

(by Keiko)

-         Kohaku!!! – kiáltotta Sango, és elkezdett az öccse felé rohanni, de Katar már messze előtte járt.

A démon az öccse mellett termett.

-         Mit akarsz tőle?! – kérdezte Sango.

-         Egy egészen pici dolgot…Akkora…Mint egy ékkőszilánk…- mondta mosolyogva Katara.

-         NE!!! – kiáltotta Sango, és zokogva rohanni kezdett az öccse felé.

Tudta, hogy Kohaku meghal, ha kiveszik a hátából a szilánkot.

-         Mire te ideérsz…- mondta lenézően Katara, majd Kohaku felé lépett.

-         Naraku parancsolta, hogy öljem meg…nem mintha nekem ez nem okozna örömöt…A gyerek nem hoz semmi hasznot sem, plusz meg is szökött, így teljesen fölösleges a szilánkot a testében hagyni…- mondta Katara, majd lehajolt, hogy kivegye Kohakuból a szilánkot.

Majd meglepetten hökött hátra, mikor egy fénylő nyílvessző süvített át azon a helyen, ahol az előző percben még a keze volt.

-         Én viszont, úgy látszik, elég gyors vagyok…- mondta Inuyasha, miután letette Kagomét.

-         De másra nem vagy jó! – kiáltotta Katara, s egy kézlegyintéssel egy hatalmas tűzfalat küldött Inuyashára, ami több métert repítette a hanyout.

-         Inuyasha!!! – kiáltotta Kagome.

A hanyou a földön maradt, nem mozdult. Kagome oda akart rohanni hozzá…

-         Most inkább magadért aggódj! – szólalt meg Katar, s felemelte a kezét.

-         Gyenge halandók…Most végetek lesz…És végre megkapom a szilánkot…Lángoló dárdák!!! – a felemelt kezében égő dárdák jelentek meg, amiket Kagome felé hajított.

A lány elugrált a nyilak elől. Eközben Sango Kohaku mellé ért…

-         Kohaku…- ölelte át.

-         Nem lesz semmi baj…Nem hagyom, hogy megöljön…- mondta.

Kohaku fejében, régóta először önálló gondolat jelent meg…

-         Ismerős ez a lány...Mintha már ismertem volna...

Aztán a fiú fejébe emlékképek villantak be…Képek, melyek, talán az ő emlékei voltak…Lelkesen gyakorol, de elrontja, s leszidják…Egy furcsa, macskaszerű lénnyel játszik…Majd a barna hajú lánnyal beszélget…A lánnyal, akinek a neve…a neve…

-         Nem tudom...Nem tudok emlékezni...Pedig szeretnék...

Hirtelen megjelent előttük Kagome. A lány nagyon lihegett, ruháján több, parázs égette lyuk tátongott.

-         Vidd el Kohakut! Én addig feltartom Katarat! – mondta Sangonak.

A démonirtó rögtön felugrott, majd öccse is felállt.

-         Hiába, nem tudtok menekülni!…- kiáltotta Katara, s ott termett elöttük.

-         Végetek van! – kiáltotta a démon.

-         Lángoló dárdák!!! – kiáltotta, majd a megjelenő dárdákat Kagoméék felé dobta.

A dárdák már majdnem elérték őket, mikor egy kiáltás hallatszott.

-         Kazaana!!! – kiáltotta Miroku és a tenyerén a lyuk szép sorban beszívta a dárdákat.

Sajnos azonban így a mérges darazsak is beszívódtak. Miroku nagy nehezen bezárta a kazaanát, majd a földre rogyott.

-         Miroku!!! – kiáltotta Sango és Kagome, majd a szerzeteshez rohantak.

-         Nincs magánál…- mondta riadtan Kagome.

-         Csinálnunk kell valamit, különben a darazsak mérge megöli! – mondta Sango.

-         Inkább a saját életetekért aggódjatok, mert most meg fogtok halni!!! – kiáltotta Katara.

-         Lángoló dárdák!!! – kiáltotta, és már el is hajította a dárdákat a két lány felé.

A lányok már nem menekülhettek…

Ebben a pillanatban tért magához Inuyasha és Miroku is, de semmit sem tehettek, csak tehetetlenül nézték, ahogy a dárdák egyre közelebb érnek a két lányhoz…Látták, de egyikük sem tudott mozdulni…

A dárdák már majdnem elérték a lányokat…Mikor…Megjelent Kohaku…És a dárdák útjába vetette magát…

Kohaku nem is érezte, hogy a dárdák a testébe fúródnak…Csak egy kis szúró érzést érzett, meg egy furcsa villanást, amikor valami kiesett a hátából…És minden eszébe jutott…A múltja…a családja…és a nővére, a barna hajú lány…Sango…

A szájából kifröccsent egy kis vér, miközben a földre esett.

Sango és Kagome tudták, most meg fognak halni…Csukott szemmel várták a dárdákat, a gyilkos döfést, de semmi sem történt…Majd kinyitották a szemüket…És meglátták az előttük fekvő, vérző Kohakut

-         KOHAKU!!!!! – kiáltotta Sango, és az öccséhez rohant.

Katara felvette a szilánkot a földről, majd elmosolyodott.

-         Nos…Én mentem…De még visszajövök…- mondta, majd eltűnt.

De most senki sem törődött vele. Sango Kohaku mellett térdelt, az öccse kezét fogta.

-         Nővérem…- suttogta Kohaku

Sango felkapta a fejét, öccsére nézet

A tekintetében meglátta azt a kicsit gyáva, de szeretetreméltó kisfiút, akiről azt hitte, már elveszítette.

-         Sajnálom…Én nem akartam…- kezdte volna Kohaku, de Sango félbeszakította.

-         Tudom…Naraku irányított…Tarts ki, Kohaku…- mondta Sango.

-         Szeretlek…Sango…- mondta újabb adag vért köhögve Kohaku.

-         Én is…öcsém…- suttogta Sango.

Ezalatt Inuyasha és Miroku is odavánszorgott hozzájuk. Mind Kohakut nézték.

A fiú keményen küzdött, de teste lassan feladta a küzdelmet…Sango csak azt érezte, hogy az öccse keze már nem szorítja olyan erősen az övét. Az öccsére nézett, aki még egyszer, utoljára rámosolygott, majd lehunyta szemét, és meghalt.

-         KOHAKU!!!!! – sikoltotta Sango, majd zokogva az öccse testére borult.

Hirtelen hófehér fény lepte el a fiú testét…Majd Kohaku testéből kiszállt a lelke. A lélek még Sango mellett lebegett egy ideig, majd elszállt, eltűnt a messzeségben.

-         Megbosszulom a halálodat…- suttogta Sango.

-         És mi is segítünk…- szólalt meg mellette Miroku.

Sango hálásan a szerzetesre nézett.

-         El kell temetnünk az öcsédet…- mondta csendesen Inuyasha.

Sango bólintott.

-         Meghalt?…- kérdezte Rin.

-         Ti meg hogy kerültetek ide?…- kérdezte Inuyasha.

-         Nem hallottunk már hangokat, ezért visszajöttünk…Ő a rokonod volt Sango?…- kérdezte Rin.

Sango bólintott.

-         Az öcsém volt…De most már nyugalomra lelt a lelke…És megbosszulom a halálát…- mondta.

Mindenki csöndesen nézett maga elé. Kohakut a tisztás szélén, a virágok között temették el, s ott emeltek neki síremléket. A sírra Rin és Shippou friss virágot tett.

-         Mindig emlékezni fogok rád, öcsém…Sohasem feledlek…- mondta Sango, majd felállt a sírtól, s elindult.

A többiek utána mentek. A nap épp ezekben a pillanatokban ment le, s az utolsó sugarak, még végigsiklottak Kohaku sírján…

A csapat nem messze, egy tó partján táborozott le…Úgy döntöttek, visszamennek Kaede falujába, míg Inuyasha és Miroku, aki kapott Kagométól gyógyszert a mérgezésére, ki nem heveri a sérülését.

Sango hirtelen Kagoméhoz fordult.

-         Kagome! Ha Katara elvitte a szilánkokat, te nem tudsz majd haza menni!…- kiáltotta.