A sors útjai

21. fejezet: Csapdában

(by Keiko)

Miközben a távolodó Inuyashát nézte, Mirokunak pokoli fájdalom nyílalt a jobb kezébe, s gyöngyök mintha megcsörrentek volna…Mintegy figyelmeztetésként…Bár Kagome adott a méregre gyógyszert, ami a mérges darazsak beszívásakor jutott a szervezetébe, a mérgezés nagyon megviselte…Jobban, mint eddig bármikor…

Halkan felszisszent, de senki nem vette észre. Sango még mindig rendkívül dühösen nézett maga elé, Shippou és Rin pedig őt próbálták megnyugtatni…

-          A lyuk...Egyre többször fáj...Lehet, hogy nem sokára elnyel az örvény?...

Mirokunak fejében leforgott egy képsor…Egy emlék, amit minden ilyen gondolat után felidézett…

Önmaga, amint az apja felé rohan…Az apja felé, aki lassan eltűnik az örvényben…Majd csak egy kráter marad ott, ahol nem sokkal azelőtt még az apja állt…

-          Valami baj van, Miroku? – lépett mellé Sango.

-          Mi?…Nem, semmi…- válaszolt a szerzetes akadozva.

-          Csak mert úgy elkomorodtál…- mondta Sango.

-          Csak gondolkoztam…- válaszolta Miroku.

-          Értem…- bólintott Sango, majd otthagyta a szerzetest.

Miroku kicsit csodálkozva nézett utána. Általában, ha megfogta Sango fenekét, a lány legalább egy teljes napig levegőnek nézte őt…Most pedig…

-          Hamar megbocsátott...Ez furcsa...Bár...Minél régebb óta ismerem, annál könnyebben bocsát meg...

Miroku arcán átfutott egy mosoly…Majd a mosoly eltűnt, mikor újabb fájdalomhullám érte el a kezét…

-          Elmegyünk tűzifáért…Jössz? – kérdezte Sango.

Miroku bólintott.

-          Jövök…- mondta, majd a fájdalommal nem törődve a lány után indult.

Már sötétedett, mikor visszaértek…Miroku gyorsan megrakta a tüzet, majd kényelmese elhelyezkedtek.

-          Köszönöm, hogy segítettél…- mondta Sango Mirokunak, egy mosoly kísértében.

-          Á, semmiség…- mondta Miroku.

-          Azért jól esett…És így nem kellett többször fordulnunk…- mondta Sango.

Miroku csak legyintett, majd ő is elmosolyodott…

Eközben Shippou és Rin elaludtak…Kirara a közelükben aludt, de közben minden jelre figyelt…

Miroku merengve nézte a tüzet…Sango szavai jártak a fejében…És közben felidézte a lány kedves mosolyát, ahogy ránézett…Majd majdnem felszisszent az újabb fájdalomtól.

-          Nem tudok védekezni, vagy elmenekülni az örvénytől...Csapdában vagyok...De ha itt maradok, a többieket is veszélybe sodrom...Mi van, ha amikor a kazaana beszippant, beszívja Inuyashát...Shippout...Rint...Kagomét...vagy Sangot...

Miroku szíve összeszorult a gondolatra.

-          Mioku?…- kérdezte Sango.

-          Igen?…- kérdezett vissza a szerzetes.

-          Mi a baj?…

-          Baj?…Nincs semmi baj…- mondta a fiú.

-          Akkor jó…- Sango láthatólag nem hitt neki, de nem akarta faggatni a szerzetest.

-          Csak annyit akartam mondani, hogy néha…egész rendes vagy…- mondta Sango.

Miroku a lányra mosolygott.

-          Csak ennyit akartam…Jó éjt…- mondta a kissé zavarban lévő Sango.

-          Neked is…- mondta Miroku.

Mikor a legközelebb a lányra nézett, Sango már mélyen aludt…

-          Nem...Nem hagyhatom, hogy bármelyikük veszélybe kerüljön miattam...Főleg Sango nem...

Miroku még komoran nézett maga elé egy ideig…Majd a földre tett valamit az alvó Sango mellé, és felállt…Az utolsókat lobbanó tűz még megvilágította alakját…Majd Miroku az erdő felé vette az irányt…És eltűnt…

Folyt. köv.