22. fejezet: A szerelem ereje
2005.11.14. 14:58
A sors útjai
22. fejezet: A szerelem ereje
(by Keiko)
Mikor Sango felébredt, a nap már régóta fenn volt…Egy pillanatig nem értette, miért ébredt fel…Majd azt érezte, hogy valaki rázza a karját…
- Sango! Sango, kelj fel! – ébresztgette Rin.
- Mi a baj, Rin?…- kérdezte Sango.
- Nem tudjuk, hol van Miroku! – panaszolta a kislány.
- Biztos csak elment sétálni…- nyugtatgatta Sango.
- Ez nem vall Mirokura...Legalább szólt volna...
- Sangooo!!! Sango, nézd, mit találtam! – kiáltotta Shippou, egy papírral a kezében.
- Ez itt volt melletted, csak elfújta a szél, de még időben elkaptam…Valaki írt rá valamit! Talán Miroku volt…- mondta a rókakölyök.
Sango megfogta a lapot…Tényleg Miroku írása volt…Elkezdte olvasni…
- Nem...Ez nem lehet igaz...
Sango, miután végigolvasta a lapot, a két gyerekre nézett. Szemében könnyek csillogtak.
- Elment…Miroku elment! – kiáltotta, majd keserves sírásban tört ki.
Ezekben a pillanatokban érkezett meg Kagome és Inuyasha. Sango kiáltását nem hallották, csak a sírást.
Kagome a barátnőjéhez rohant.
- Sango! Mi a baj?! – kérdezte.
Sango nem szólt, csak sírva átnyújtotta neki a lapot. Kagome hangosan olvasni kezdte.
- El kell mennem…Csak veszélybe sodorlak mindanyótokat…Így lesz a legjobb…Viszlát…Miroku…- olvasta a levelet Kagome, s mire a végére ért, már az ő szeme is könnyes volt.
Kagome átölelte a síró Sangot, s bár ő is a sírás határán volt, igyekezett megnyugtatni barátnőjét…
- Menjünk…- szólalt meg Inuyasha.
- Hova?…- kérdezte Kagome.
Sango is Inuyasha válaszát várta.
- Hát megkeresni Mirokut! Még is hogy gondolta, hogy így itt hagyhat minket?! Még hogy veszélyes…Majd adok én neki olyat, ha megtalálom, megtudja, mi az a veszély…- morgott Inuyasha.
Kagome és Sango elmosolyodott, felálltak, s a távolodó Inuyasha után indultak Rinnel és Shippouval együtt. A csapat egész délelőtt Mirokut kereste, de semmi nyomot nem találtak…
Dél volt, mikor betértek egy faluba, társuk után érdeklődve.
- Én láttam őt! – szólalt meg egy gyerek, miután meghallgatta mondandójukat.
- Igen? Hol? – kérdezték rögtön.
- A falu mellett ment el…Elég rossz bőrben volt…Arra ment…- igazította őket útba a fiú.
A csapat megújult erővel indult el az ösvényen…
Épp egy teljesen sima fennsíkon mentek, mikor Inuyasha előre mutatott.
- Nézzétek! – mondta.
A többiek követték tekintetükkel a hanyou karját, majd mindannyian észrevettek egy nem sokkal előttük botorkáló, lilába öltözött alakot…Az alak nagyon ismerős volt…
- MIROKU!!!!! – kiáltották, és elkezdtek az alak felé rohanni.
Miroku hátrafordult, és meglátta felé rohanó barátait. Arcán csodálkozó kifejezés jelent meg, főleg, mikor meglátta Sango könnyes szemeit.
- Sango...Miért könnyes a szeme?...Talán...Azért volt szomorú, mert nem voltam vele?...Talán...Ő is szeret engem, nem csak én őt?...
Miroku tett egy tétova lépést barátai felé, de a kezébe hirtelen leírhatatlan fájdalom nyílalt…A fájdalomtól megszédült…És a kezéről lecsúszott a kazaanat féken tartó gyöngyfüzér…Mirokut hatalmas örvény vette körül, úgy tűnt, most vége van…
- Ne gyertek ide!…- kiáltotta felé rohanó barátainak.
- Különben titeket is beszippant!…
Inuvasha megtorpant, megállította a rohanó Kagomét is…De Sango elrohant mellette, egyenesen Miroku felé…
- Sango, ne gyere ide! – kiáltotta Miroku kétségbeesetten, de a lányt ez nem állította meg.
Sango Miroku karjaiba vetette magát, nem törődve az örvénnyel…Átkarolta a szerzetest…
- Szeretlek…- suttogta Sango.
- Én is…- suttogta vissza Miroku.
A lány megcsókolta a szerzetest…Lágyan, mintha így akarná megvédeni az örvénytől…Miroku viszonozta a csókot…
Majd hirtelen, a kazaana ereje lejjebb esett.
Miroku, az alkalmat megragadva, ráhúzta kezére a gyöngysort, ami elzárta a kazaanát, de utána tovább csókolta Sangot…
Inuyasháék így találták őket.
- Jól vagytok?! – kérdezték.
Sango elengedte Mirokut, majd bólintott.
- Igen…- felelte Miroku is.
A pár ekkor nézett először körül. Egyhatalmas kráterben voltak, Inuyasháék rohanva érkeztek meg melléjük.
- Azt hittük, meghaltatok! – kiáltotta Kagome.
- Én jól vagyok…És ezt Sangonak köszönhetem…- mondta Miroku.
- Ha te nem vagy, biztos nem tudom elállítani a kazaanát…- folytatta.
Sango elpirult.
- Hogy gondoltad, hogy elmész?!…- kezdte volna Inuyasha, de Kagome közbeszólt.
- Osuwari! A lényeg, hogy itt vagy, Miroku, ne is törődj a többivel…- mondta a lány.
Miközben Kagome a földön morgó Inuyashát nyugtatgatta, Sango Mirokuhoz fordult.
- Te…Komolyan gondoltad, amit mondtál?…- kérdezte félénken.
- Hogy szeretlek? Igen…- mondta Miroku.
- Én is…- válaszolt Sango, majd hagyta, hogy Miroku megcsókolja, s a csók viszonzásra talált.
- Jól néznek így ki…- mondta Kagome Inuyashának, miután a hanyou végre lenyugodott.
Inuyasha csak tétován bólintott. Ekkor Miroku térdre esett.
- Miroku! – kiáltotta Sango.
- A kezem…- nyögte Miroku, majd elájult.
A barátai odasiettek.
- Vigyük valami biztonságos helyre…- mondta Kagome.
Folyt. köv.
|