27. fejezet: Megbocsátás
2005.11.17. 14:23
A sors útjai
27. fejezet: Megbocsátás
(by Keiko)
Miután letette Kagomét az ágyra, Inuyasha kiment a kunyhóból. Sango utána akart menni, de Miroku megállította.
- Hagyd…Szerintem most egyedül akar lenni…- mondta.
- Annyi mindent vágtam a fejéhez, amikor úgy tűnt, Kagome meghalt…Rettenetes dolgokat…- mondta Sango bűnbánóan.
- Biztos megbocsát…De most egyedül kell lennie a gondolataival…- mondta Miroku.
- Menjünk…Nézzük meg, hogy van Kagome…- javasolta a szerzetes.
Sango bólintott, és hagyta magát betessékelni a kunyhóba. Odabent Kagome már felült, bár a sebei még fájtak.
- Hol van Inuyasha?…- kérdezte a lány.
- Elment…Biztosan egyedül akar lenni…- mondta Miroku.
- Szegény Inuyasha...Biztosan magát okolja...Meg kell győznöm arról, hogy semmiről sem tehet...
- Utána megyek…- határozta el Kagome.
Eközben Inuyasha céltalanul sétált, ment, amerre a lába vitte…Azonban hamarosan egy nagyon ismerős helyen találta magát…Azon a tisztáson, ahol a tó is elterült…
A víz azóta megtisztult…A földön sem látszott Kagome vérének nyoma…Minden teljesen nyugodtnak tűnt…Kívülről…
Azonban Inuyasha lelkében egymást kergették a gondolatok, és az érzések…A kimonójából előhúzott egy fényes kis szilánkot…Merengve nézte…
- Sangonak igaza volt...Nem érdemlem meg Kagomét...
- Inuyasha?…
Eközben Kagome Inuyashát kereste…Hirtelen egy ékkőszilánkot érzett…Elindult arra, amerről a szilánkot érezte…Valahogy érezte, hogy Inuyasha az…
Nemsokára a tó körüli tisztáshoz ért…Megpillantotta Inuyashát. A hanyou haját lágyan fújta a szél, a kezében tartotta az ékkő szilánkját, és a szilánkot nézte.
- Sangonak igaza volt...Nem érdemlem meg Kagomét...- hallotta Kagome a fejében, pedig Inuyasha meg sem szólalt.
- Inuyasha?…- kérdezte tétován a lány.
Inuyasha hátrafordult. A tisztás szélén ott állt Kagome, aki elindult a hanyou felé.
- Kagome…- suttogta Inuyasha.
A lány odaért elé, és átölelte. Inuyasha szelíden eltolta magától…
- Nem szabadna velem lennie...Mi van, ha még egyszer átváltozok?...Nem...Nem sodorhatom veszélybe...
Kagome eközben Inuyashát nézte…A fejében újra hangokat hallott, de most mást…
- Hallom Inuyasha gondolatait...
- Figyelj, Kagome…- kezdte Inuyasha, de Kagome félbeszakította.
- Tudom, mit akarsz mondani…Nem a te hibád volt, hogy megsérültem…Katara és Naraku tervelte ki az egészet…- mondta a lány.
Inuyasha csodálkozva nézett Kagomére.
- Honnan tudtad ezt?…- kérdezte.
Kagome vett egy mély lélegzetet…
- Azt hiszem, hallom a gondolatokat…- mondta.
Inuyasha teljesen ledöbbent.
- Hallja a gondolatokat?...
- Igen…- válaszolt a ki nem mondott kérdésre Kagome.
- Aha…Ez…Nem semmi…- mondta Inuyasha még mindig döbbenten.
- Inuyasha…- szólalt meg Kagome.
- Tessék?…- kérdezte a fél démon.
- Ígérd meg nekem, hogy bármi történik is…Veled maradhatok…- mondta Kagome, Inuyashához bújva.
Inuyasha a lány nézett…Elmosolyodott.
- Megígérem…Ha cserébe te is megígéred, hogy nem lesz semmi bajod sem…- mondta.
Kagome elmosolyodott.
- Megígérem…- mondta.
- Én nagyon…- kezdte mondani Inuyasha, de Kagome félbe szakította.
- Tudom, hogy sajnálod…De nem a te hibád volt…- mondta Kagome.
Inuyasha végigsimította a lány haját és arcát, majd megcsókolta. Kagome viszonozta a csókot…Inuyasha tovább is ment volna, de Kagome ekkor összerándult…A sebe felszakadt, a vére patakokban folyt a ruhájára…
- Kagome! Más ellátás kell…- mondta Inuyasha, majd felkapva Kagomét a kúthoz rohant, és beleugrott…
Folyt. köv
|